Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

34. fejezet

Salinae különös álmot látott. Olyat, ami minden lány, nő és asszony szívét megviselte volna. Épp a kastély folyosóin sétált, amikor félreérthetetlen hangokat hallott. A vágy sóhajai, nyögései visszhangoztak a falak között. Tudta, hogy nem kéne, mégis követte a zajt, amire nem lehetett nem odafigyelni. Túlságosan hajtotta a kíváncsisága, hogy nemet mondjon egy ilyen lehetőségre.

Egy ajtóhoz ért, aminél olyan érzése volt, mintha nem kellene kinyitnia. A kilincs szinte égette a kezét, mikor hozzáért, de ez sem tántorította el attól, hogy benézzen a szobába. Akkor is megtette, még ha félt is, de az ott látottak mindennél fájdalmasabbak voltak számára.

Azt látta, ahogy Caleb épp más lányok társaságában mulatott. Csókolta, simogatta a vadidegen, meglehetősen lenge öltözetű fiatal lányokat, akik kényeztették őt. Láthatóan élvezte.

A hangok, a látvány és a levegőben túltelítődött parfümillat émelyítette Salinae-t, már-már öklendezett tőle. Azonnal megfordult, hogy elhagyja a szobát, de az ajtónak hűlt helye volt. Hiába rángatta a kilincset. A mellkasára mintha súlyokat tettek volna, fulladt és hiába fogta be a fülét, akkor is hallotta a csókokat, a lányok kacér kuncogását, és a méz édes szavakat, amiket a hercegnek suttogtak. Azonban ennél is megrázóbb volt, ahogy hallotta a fiú elégedett sóhajait, ahogy még inkább könyörgött folytatásért.

– Látod-látod, Salinae. Ha te nem vagy, majd játszunk mi a herceggel – szólalt meg egy gúnyos hang.

Salinae azonnal felismerte. Erika hangja, a lány lénye azóta kísértette, mióta először találkoztak a Táborban. Az ő szemében  olyan volt, mint egy lidérc, aki azon munkálkodott, hogy Caleb az övé legyen. Ő volt minden, ami ő sosem lehetett. Gyönyörű, okos és a lázadók elfogadták.

Nézte, ahogy a lány végigsimított a herceg vállán, kezével átkarolta a mellkasát és előre hajolva megcsókolta.

– Könnyebb volt lemondanod róla, hát most már az enyém!

Salinae levegő után kapva riadt fel az ágyában. A szíve vadul zakatolt, és nem értette, hogy került egy ilyen rémes és igencsak élethű álomba? A fejtámlájához kúszva felült és átkarolta a térdét.

Az ő Calebje sosem tett volna ilyet.

Sose okozott volna ekkora fájdalmat neki, nem olyannak ismerte meg. De mióta Eric-től megtudta, hogy Erika és a herceg egy pár voltak, nem tudta mit higgyen. Abban azonban biztos volt, hogy levegőváltozásra volt szüksége, így felvette a köntösét és elindult az északi torony felé, ahogy mindig is tette, ha zavart volt. Lassan sétált a kihalt folyosókon, egyetlen társa a Titán fénye volt, ami bevilágította az útját.

Gondolataiba merülve sétált, mígnem egy hang megütötte a fülét. Épp, mint az álmában. Amint meghallotta, megfagyott léptében és a bal oldalán lévő ajtó felé fordult.

A nővére szobájából ütemes huppogás és elfojtott sóhajok hallatszottak, amiket nyögések kísértek. Roxanne-nél volt valaki, ehhez kétség sem fért. Jól tudta, hogy nem kéne hallgatóznia, mégis kissé közelebb hajolt, hogy kiderítse ki az, aki éppen a testvére kegyeit keresi. Rettegve hajolt az ajtóhoz.

Attól félt, az álma valóra vált, hiszen látta, hogy nővére és párja milyen jól elszórakoztak a bálon, mennyi nevetés, flörtölés volt kettejük között. Roxanne mindent megtett, hogy belopja magát Caleb szívébe, míg a fiú mosolygott rá. A sutyorgásuk az őrületbe kergette Salinae-t, tudni akarta, mit mondott testvére a hercegnek? Ő pedig olyan mérges volt féltestvérére, hogy ökölbe kellett szorítania a kezét, nehogy véletlenül a mágiája irányíthatatlanná váljon és megsebesítsen valakit. Keze már épp a kilincset érintette, hogy benyisson az idősebb hercegnő lakrészébe, épp csak egy kicsit. Hogy kukucskáljon. De nem értette, miért habozott az öreg fadarab előtt állva. Ennyire félt volna a választól?