Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

30. fejezet

Bármennyire is próbálta elnapolni a találkozást mostoha apjával, sajnos eljött az a nap, amikor az udvaroncok vezetője, a király egyik titkára üzenetet küldetett a lakosztályába, amit szigorúan Nathanielnek adhatott át. A fiú zokszó nélkül átvette a borítékot, majd átnyújtotta Calebnek. A herceg gyorsan átfutotta a levél tartalmát, majd megköszönte a meghívást és elküldte a válaszát.

- Négy nap - morogta kedvtelenül Nathanielnek. - Ennyi idő kellett ennek a tuloknak, hogy észrevegye, hogy itt vagyok. Még épp időben, nem?

- Örülj neki, hogy egyáltalán felkeltetted az érdeklődését, vannak olyan nemes porontyok, akik már több hete itt vannak és még csak nem is szólt hozzájuk. Tény, nem siette el, de mit vársz tőle? Nem ő a legélesebb kés a fiókban.

- Hát ez igaz. Na jó, jöjjön aminek jönnie kell, még ha egy ízem sem kívánja.

- Ne feledd, Wyatt-nek el kell bűvölnie a királyt és a lányát is. Szóval vedd elő a jobbik modorod és csavard el a fejét.

- Szó szerint, vagy átvitt értelemben?

Nathaniel csak hangosan nevetett erre a kijelentésre, majd segített Calebnek felkészülni a nagy találkozóra. Mint kiderült, Gregor nem egy bálon, vagy külön audiencián akarta megnézni felesége unokaöccsét, hanem egy meghitt családi vacsorán. A herceg gyanította, hogy ez a húzás édesanyjától ered. Imelda intézte így.

Ő pedig ennek megfelelően készült fel az estére. Fekete nadrágot vett fel, amihez egy fehér inget és egy mohazöld zubbonyt választott ki. A puha anyag úgy illet rá, mint egy második bőr, ráadásul illett Wyatt zöld szeméhez. A haját nem változtatott, csak megfésülte, utolsó simításként pedig némi kölnit használt, igaz abból se sokat. Olyat választott, ami épp, hogy érezhető.

Mikor elkészült Nathaniel kíséretében végig sétált a kastély folyosóin és mit sem törődött a többi kérő szúrós, rosszalló pillantásával.

Mindig eszébe jutott az, amit az anyja tanított neki. Bármit is tesz, legyen az jó vagy rossz, mindig lesznek olyanok, akik neheztelnek rá. Mert mióta léteznek emberek és karashenek, mindig volt köztük féltékenység. Így őt is arra tanította, hogy ügyet se vessen riválisaira. Csak húzza ki magát és emelt fővel, délcegen haladjon az úton. „Egy herceg mindig elegáns, bátor és büszke" jegyezte meg a királyné szavait. Amikor tehát Jégszirom termei közt sétált, mit sem törődött másokkal.

- Ügyes - dicsérte barátja suttogva, diszkréten. - Rájuk sem bagózol. Büszke vagyok rád.

- Tehetnek egy szívességet - felelte Caleb. - Hol érdekel engem, hogy néhány nyápic ficsúr mit gondol rólam. Ez az otthonom - nyomatékosította szavait. - Senki sem ijeszthet el innen, ők pedig csak vendégek. Nekem több jogom van itt lenni, mint bárki másnak.

A király nem a bálteremben, hanem egyik lakosztályában fogadta őt. Két alabárdos állt az ajtaja előtt, a sarkon és a folyosókon pedig gárdisták járőröztek. Amíg arra vártak, hogy beengedjék őket, Calebnek eszébe jutott egy másik vacsora. Azt is a kastélyban töltötte el, csak épp kettesben a Zsarnokkal. Gregor akkor ajánlott békét és szabadságot neki, cserébe azért, ha megmondja, hol vannak a lázadók. Akkor egyszerű válasza volt. Nemet mondott mostohaapjának és kijelentette, hogy egy nap, térden állva könyörög előtte kegyelemért. Ezer birodalomért sem adta volna el a barátait, a családját.

Amikor kinyílt előtte az ajtó, egyedül kellett bemennie az „oroszlán barlangjába" Noha Gregor minden volt a szemében, csak oroszlán nem, mégis felemelt fejjel, lassan sétált a király asztalához. A fogadtatás vegyes volt; Gregor tudomást sem vett róla, míg Imelda és Roxanne mosolyogva fogadták a gazdagon terített asztalnál. Illedelmesen köszöntötte az ott ülőket, ám az örömre hamar haragba csapott át, amikor egy ismerős, ám de gyűlölt arcot is felfedezett az asztalnál.