Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

12. fejezet

Másnap reggel Caleb jókedvűen ébredt, örömmel sétált le a lépcsőn, széles mosollyal köszönt barátainak.

– Nahát, valakinek milyen jó kedve van! – jegyezte meg Katherine. – Jól aludtál?

– Ó, nagyon is. De – nézett a lány mellett álló barátjára. – ahogy nézem, Eric szarul fest. Mi bajod, Pajtás?

– Ne kiabálj, Pajtikám! Hosszú volt az éjszaka – felelte rekedt hangon a fiú, ujjaival hajába túrva. – Miután hazajöttünk én még iszogattam kicsit, és hát picit becsíptem. Nem is picit.

– Minek iszik, aki nem bírja – kuncogott gúnyosan Nathaniel.

– Dugulj már el, nem lehet mindenki tökéletes, mint egyesek. – nyüszített a fejét fogva Eric. – Kisherceg, segíts! Még a hajam is fáj.

– Na, gyere ide, Bubele! – intette maga felé Caleb nevetve, kezét felemelve.

– Szorítkozzunk a Szaturnuszira, ha kérhetem és abból is az újra. Azt még megértem – nyöszörgött rokona.

– Ez francia volt, te süttyő – kuncogott a herceg.

Eric morgott valamit válaszul, de ő már nem is figyelt rá, arra koncentrált, hogy meggyógyítsa barátját. A varázserejének meg volt a maga kettőssége. Képes volt gyógyítani vele, de elképesztő fájdalmat is okozhatott. Nem beszélve arról, hogy mit okoztak az érzései. Olyankor minden megváltozott.

Korábban, ha félt, vagy éppen mérges volt, olyan erős energiát bocsájtott ki magából, amivel elképesztő pusztítást tudott okozni, vagy éppen fájdalmat azoknak akik bántották. Akadt, hogy Ericnek is fájdalmat okozott, de most csak segíteni akart neki. Amikor pedig hallotta barátja megkönnyebbül sóhaját, tudta, hogy sikerrel járt.

– Isteni kezed van – hálálkodott halkan. – Már el is múlt. Nem kell leülnöd?

– Ó, már nem – ropogtatta meg ujjait. – Már sokkal erősebb vagyok. A Titánon a nagyanyám hívatott egy gyógymágust, aki megtanított arra, hogyan irányítsam. Nem volt könnyű az igaz, néha olyan fáradt voltam, hogy ahogy voltam, ruhástól bezuhantam az ágyamba.

– Abba néha én is besegítettem, de ott nem sokáig volt rajtad ruha! – sétált el mellettük Erika, kissé kinyújtott nyelvvel, gúnyosan nevetve.

Caleb csak a fejét csóválta a lány szavain, de titkon igazat adott neki. Tényleg volt olyan, hogy egykori barátnője elfeledtetett vele minden fáradalmat, igaz a maga módszereivel. Ám nem igazán idézhette fel a kéjjel töltött órák emlékét, mert arra eszmélt, hogy Eric a szája szélét törli az ujjával. Értetlenül hajolt el a fiútól.

– Te meg mit csinálsz? – nézett rá gyanakodva.

– Fojt a nyálad a Vörös után. Gondoltam, letörlöm mielőtt túl kínos lesz.

– Tudod mit, legközelebb a barátnődre gondolva fog megindulni – vágott vissza. – De akkor lehet a kezem is ritmusra jár majd.

– Azt próbáld meg! – emelte ütésre a kezét Eric.

Úgy tett, mintha megütni a herceget, de ez csak játék volt. Tudta, hogy Caleb sose tenne ilyet, mert a lakótársak közt élt egy szabály: a barátnő legyen új, vagy régi, tabu.

– Befejeztétek? – lépett oda Kyle. – Indulnánk.

– Apa...

– Nem! – szólt rá szigorúan. – Haladjunk. Nincs időnk csevegni. A városban már várnak minket. Caleb, te maradj a háttérben, és ha elcsavarogsz, megverlek. Kathie, Erika, ti itthon maradtok.