9. fejezet

164 19 0
                                    

A bálterem mintha folyékony aranyból lett volna megformálva. A csillárok, a gyertyák fénye, a tálak minden a nemesi színben ragyogott. Caleb csak ámult rajta, még úgy is, hogy voltak halvány emlékei abból az időből, amikor nagyapja tartott bálokat. A Matthews-család szerette az ünnepségeket, sőt az ostrom is egy ilyen fényes eseményt szakított félbe. Legalábbis Nicholas így mesélte neki, bár néha abban is kételkedett.

Gregor zenei ízlését az első hangok után kritizálta, az állandó keringő dallamok, egy idő után szörnyen unalmasnak hatottak, míg a teremben uralkodó virágillat, és a parfümök áradata kicsit megszédítette, szinte arcon csapta az embert amikor belépett. Tüllök, fodrok, bibék és különféle frizuraköltemények ékesítették a vendégeket. Férfiak és nők, a legszebb ruháikban parádéztak a királyi család nagy partiján. A mérhetetlen gazdaság és pazarlás élő szobraivá váltak. Fecsegtek, erőltetetten nevettek és úgy tettek, mintha az életük legnagyobb problémája az lenne, hogy melyik pletykát elevenítsék fel. Unalmas témák, unalmas emberektől – gondolta Caleb.

Ahogy szótlanul nézelődött, három részre tudta osztani a termet.

Közel a lakosztályokhoz és a királyi lakrészhez ott állt az uralkodói pódium, rajta a király és a királyné trónjával. Imelda jobbján egy kisebb, valamint egyszerűbb trón volt. Oda ültették Salinae-t. Caleb édesanyja ugyanis, mióta csak kiszabadította őket a börtönből, párfogásába vette a fiatal lányt. Tanította, vigyázott rá és olykor-olykor beszámolt a fiúnak arról, hogyan halad. Ő ugyanis elhatározta, hogy ha törik, ha szakad ő összehozza a fiatalokat. Habár azt sosem említette, hogy Salinae-nek időközben másért dobogott a szíve.

Gregor trónja mellett azonban három trón volt. Mindegyik egy-egy kedvencének. Jay, Roxanne és Nessarose kiemelt figyelmet kapott az apjuktól, bármelyik gyerekét jobban szerette elsőszülött lányánál. Salinae legnagyobb bűne az volt, hogy nem született fiúnak. Ezt pedig kis milliószor az arcába vágták. A királyi család azonban még nem érkezett meg. Jó főnemesi szokáshoz híven késtek. Így Caleb inkább tovább nézelődött.

A hatalmas üvegajtók, amik az erkélyre vezettek, tárva voltak, beengedve a hűvös levegőt, nehogy valamelyik dáma, vagy bimbózó nemes kisasszony elaléljon a hőségtől. Az ajtóktól nem messze hosszú, arany terítővel ékesített asztal állt.

Sültek, sütemények és több kancsónyi bor, limonádé, víz és pezsgő. No meg az udvarban élők kedvenc itala, a kristály, amit Caleb savanyú kék pezsgőnek hívott. Ez egy különleges ital volt, amit a szaturnuszi, egész évben termő szőlőjéből készítettek és az érlelés alatt nyerte el különleges színét. Ő csak egyszer kóstolta, de olyan rossz volt, hogy amikor senki sem nézett oda, visszaköpte a poharába.

Valóságos terül-terülj asztalkám fogadta a vendégeket, ő pedig akaratlanul is arra gondolt, hogy hány ember örülne az ételnek, hány éhes gyerkőc lakhatna jól belőle. Ehelyett, amit a nemesek meghagytak az vagy ment a szolgáknak, vagy kidobták és a város patkányait hizlalták vele.

Aztán ott volt az este fénypontja: a táncparkett.

Megannyi színes ruhában forogtak és pörögtek a pazar ruhába öltözött nemesek, tökéletes összhangban, mintha mindig is ezt gyakorolták volna. Kicsit irigyelte is őket. Ő nem táncolt, nem is tudott. De látva mennyire szép és kellemes tud lenni, már értette Salinae rajongását. Olyasmi, amit azért szeretett, mert túl sok könyvet olvasott. Elmosolyodott, ha arra gondolt, hányszor cukkolta a lányt.

– Az Elődökre! – ámult Eric. – Ez nem semmi, itt minden aranyból van?

– Nem, csak Gregor mániája. Úgy gondolja, ezzel gazdagabbnak tűnik.

Időtlen Kötelék II.: A Remény FényeWhere stories live. Discover now