Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

35. fejezet

– Hát figyelj, a padlóra löktek, a térdem felhorzsoltam és megtéptek, mint egy rossz lányt, amivel az a bajom, hogy még csak nem is élveztem – fintorgott tarkóját masszírozva. – De ezektől eltekintve, túlélem. Au! Az a némber durván szereti.

Caleb csak nevetett ezen a válaszon. Ez volt az a Salinae, akit ismert, ám ez koránt sem változtatott azon, hogy a lány követte.

– Jó, – bólintott Caleb elégedetten. – Most, hogy ezen túlestünk, jöjjön a lebaszás.

– Nem pont erre számítottam, de jó! Ne kímélj.

– Teljesen elment az eszed? Komolyan képes voltál utánam jönni? Ráadásul egy bordélyba?!

– Mondok még jobbat. Teljesen egyedül jöttem, gardedám nélkül. Huh! – kapott a szívéhez. – Ez a szezon botránya! Oh, mon dieu!

Akaratlanul is elnevette magát és látta, hogy Caleb is elmosolyodik egy pillanatra.

– Ne félj, hercegem. A jó híremnek ez már nem árthat. Egyébként meg – igazította meg copfját, ami az esés következtében félre csúszott. – boszorkány vagyok, nem apáca. Tudom, mi van itt. Férfiak, nők, meg jó néhány nemiszerv.

Megnevetette barátját a szavaival. Caleb végül belátta, hogy felesleges lenne kiabálni vele, kioktatni őt, így inkább csak odalépett hozzá, kinyújtotta felé a kezét és megérintette a lány arcát.

– Te buta boszi – suttogta mosolyogva. – Bajod is eshetett volna.

– Csak te tudsz úgy megdorgálni, hogy a lábam is beleremegjen. – bújt hozzá Salinae, kezét a kezébe téve. – Ne haragudj rám, kérlek!

Örült, hogy nem hallhatja milyen eszeveszett ritmusban ver a szíve. Nem értette, hogy lehet az, hogy az előtte álló fiú néhány perce még rémisztő és dühös volt, a következőben pedig már gyengéd és szeretetteljes Amikor ujjával finoman végigsimított az arcán, akaratlanul is elpirult.

– Miért tenném? – búgta a fiú, ujjával finoman cirógatva a vállát. – Black Rose-re vagyok mérges. Nem lett volna szabad így bánnia veled.

– Ne aggódj, túlélem. Tudni akartam hova mész. Fogalmam sem volt, hogy...ne haragudj.

– Ismersz, sose tudnék haragudni rád – mosolygott a fiú és megpuszilta az arcát. – De el kell menned, ez a hely nem neked való. Boszorkány kultúra ide vagy oda, a bordély veszélyes egy nőnek. Pláne a király lányának.

– Te is itt vagy.

– Pláne! – érvelt újra Caleb. – Maradj itt, mindjárt szólok Elliotnak, hogy vigyen vissza a kastélyba. Hintóval gyorsan hazaértek és elég diszkrét is. – lépett az ajtó felé.

– De én maradni akarok.

Caleb keze megáll a kilincs felett. Gondolatban elkáromkodta magát, mert Salinae szavai olyan sokat ígértek számára, hogy nem is sejtette milyen hatással van rá.

Az a könyörgő hang ezer gondolatot, piszkos fantáziát szabadított fel benne. Ott voltak, csak ők ketten. Egy olyan helyen, ahol senki sem tudná, mit tettek. Csak az övé lehetne, megtehetné mindazt, amit a St. John házban elfojtott magában. Már koránt sem az a „kisfiú" bolt, aki először érintette.

– Itt akarsz maradni? – nézett rá a válla felett.

– Tekintve, hogy végig caplattam fél Domenicón, sompolyogtam utánad mint egy rossz lelkiismeret és a kérésem nélkül húzták meg a hajamat – sorolta hadarva. – Igen, jó lenne pihenni.

– Jól van, de előre szólok – mutatott a szoba közepére. – Csak egy ágy van!

– Caleb! – szólt rá nevetve Salinae.