Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

30. fejezet

Lady Rosetta, a lánya mellett ült és noha Caleb legszívesebben széttépte volna a nőt, csak annyit tehetett, hogy mikor leült, haragjában megszorította a széke kartámláját, de olyan erővel, hogy az ujjai elfehéredtek. Anyja egykori udvarhölgye nem tartozott a kedvencei közé. Az érzés pedig kölcsönös volt, amit a lady sosem rejtett véka alá. Mindig arról szónokolt, hogy mit gondol a kapcsolatáról Salinae-vel és hogy nem méltó a lányára. Még jól emlékezett arra az esetre, amikor a nő egy törött üveggel megjelent a szobájában, hogy egy kicsit „elbeszélgessen" vele. Már ha lehetett ezt így nevezni. Salinae anyja akkor szembesítette őt azzal, hogy bizony köze van Imelda számos vetéléséhez. Caleb sosem feledte milyen büszkén beszélt Gregor első felesége arról, hogy mit tett Imeldával. Ha volt valami, amire ugrott az az amikor a szeretteit bántották, vagy ócsárolták.

De botorság lett volna a király előtt felfedni ellenszenvét egykori neje jelenléte miatt. Így csendben, mosolyogva ült Imelda mellett, játszva a szerepet, amit gondosan betanult.

- Gregor, édesem! - szólt gyengéden férjéhez Imelda, mire Caleb csaknem felröhögött. - Ugye emlékszel, az unokaöcsémre? Wyatt-re. A bátyám, Harrold az édesapja.

- Á, igen - nézett rá sötét szemeivel a király, majd a fiúra pillantott. - Ő volt az, aki a Földön tanult, ugye?

- Ott is, Fenség! - bólintott alázatosan. - Évekig éltem az alefek között, meg akartam ismerni az életüket, a világukat.

- Merre járt? - kérdezte Gregor, mintha nagyon érdekelni a téma, holott szemmel láthatóan jobban lefoglalta a tányérján lévő csirke, mint a vendége.

- Ahová a sors vitt - felelte. - Sok felé jártam. Milánó, Kairó, Róma, Athén, London és Párizs.

- Imádom Párizst! - lelkesedett Roxanne.

Caleb jól látta, ahogy az asztal másik oldalán ülő Salinae a szemét forgatta féltestvére válaszára. Számára ez a beszélgetés unalmasnak hathatott. Ő mégis folytatta a csevegést Roxanne-nel.

- Gyönyörű és izgalmas város, ezt elismerem - válaszolt kedvesen. - Megvan a maga varázsa.

- Nekem túl giccses - ivott kupájából a király.

- Mert egy vadember vagy - morogta pohara felett Imelda, amit szerencsére csak fia hallott.

- Tudja Wyatt, ó bocsánat - köszörülte meg torkát Gregor. - Melyiket szereti jobban? Wyatt, vagy Gideon?

- A Wyatt-et - felelte. - Kellemesebb a csengése.

- Akkor így szólítom, ha megengedi - javasolta Gregor - Mondja csak, milyen újra itthon.

- Mi tagadás, hiányzott a Szaturnusz és a Titán is. Örülök, hogy reggelente nem az az első dolgom, hogy bájitalt igyak - nevetett, majd kezébe vette boros poharát és ivott egy kortyot. - Pocsék íze van, de hát valamit valamiért.

- Mondja csak, hercegem - csatlakozott a beszélgetésbe Salinae, ide-oda forgatva a poharát, a benne lévő bort figyelve. - Mit tanult a Földön?

Caleb fülét megütötte a gúnyos hangnem, ahogy a „hercegem" szót mondta. A lány puszta pillantásából tudta, hogy valami nem stimmel. Salinae úgy nézett rá, mint aki minden perverz, piszkos kis titkát tudná, és felmerült benne a gondolat, hogy a lány rájött, ki is ő. De nem eshetett ki a szerepéből. Tovább játszotta Wyatt játékát. Kedvesen, nyájas hangnemben válaszolt barátnőjének.

- Amit csak tudtam, hercegnő. Édesapám mindig arra nevelt, hogy a tudást senki sem veheti el tőlem. A Föld pedig egy teljesen más világ.

- Feltételezem hölgyek is akadtak arra felé, jól mondom?