Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

18. fejezet

Ezért egy nap, – Imelda parancsával szembe szállva – elvitte Lady Fermound-hoz. Geneviev volt a Kék Láng Koven vezetője, afféle pótanya az eltévedt boszorkányoknak. Amikor bemutatta Salinae-t az asszonynak, látta mennyire fél tőle. Nem is csoda, Geneviev szigorú nő volt. Zöld szemének egyetlen pillantásával parancsolt a kovenje tagjainak, és bárki elhallgatott. Nem csak a kovenben, de a palotában is feltűnő, tiszteletet parancsoló jelenség volt.

Ő volt az egyetlen nő, aki bejárást kapott az udvar belső köreibe, de közben nem titkolta boszorkány létét sem. A fiatal lányok bálványozták magabiztosságáért, az erejéért. A férfiak őt akarták, míg a nők féltékenyek voltak rá. Érthető, ha Salinae bizonytalan volt a közelében.

Ksora emlékezett arra az estére, amikor a lány ott állt Geneviev előtt. A koven vezetője lassan végignézett rajta, majd egyetlen kérdést tett fel neki.

Mi a célja a mágiával?

Ő először nem felelt. Néhány másodpercig csendben gondolkodott a megfelelő válaszon. Végül mélyet sóhajtott és akkor mondta ki az egyetlen szót, ami eszébe jutott.

Változást.

Nem akart a régi Salinae lenni. Az a lány, aki retteg az apjától, a boszorkány léttől és attól, hogy elveszíti azt, akit szeret. Akkor már túl volt azon.

Ahogy bekötötte a lány kezét, Salinae motyogott valami köszönöm félét.

– Elhiszem, hogy megviselt, amit láttál, de az, hogy így viselkedsz az nem megoldás.

– Te tudtad, hogy él. Igaz?

– Én hoztam el hozzád, miután...– köszörülte meg torkát. – A holdtea incidens után.

Barátnője csak mérgesen összeszorította a szemét. Arról, hogy az anyja erőszakkal itatott vele magzathajtó teát, csak Ksora és Imelda tudtak.

– Hazudott nekem.

– Nem volt más választása.

– Ez nem igaz. Kitalálhattunk volna valamit.

– A szíved mélyén te sem hiszel ebben – csóválta a fejét Ksora. – Ezt látta be ő is. Amikor velem jött, olyan szomorú és boldogtalan volt. Soha nem láttam még ilyet, akkor kért meg, hogy helyette is vigyázzak rád. Ahogy Nathaniel is. Ő nem lehetett melletted, de általunk – érintette kezét a szívére. – Tudta, hogy biztonságban vagy. Nem védem őt! – mentegetőzött. – Dehogyis. De azt tudnod kell, hogy nem azért hagyott el, mert nem szeret. Végig kellett volna hallgatnod.

– Mit számított volna? Változtatott volna bármin is? – kérdezte Salinae, elhúzva sérült kezét. – Ethan felesége leszek. Caleb a múlt.

– Ha a múltad lenne, nem reagáltál volna így! – jegyezte meg szarkasztikusan az udvarhölgy.

– Most elmehetsz, Ksora! Nem kell anyáskodnod felettem. – keményítette meg a hangját.

Noha barátnője ellenkezett volna, de ő csak megkeményítette a hangját. Valósággal parancsolt a lánynak, aki erre csak fejet hajtott, majd lesütött szemmel távozott a szobából. Amikor az ajtó becsukódott, Wickelia előbukkant a rejtekhelyéről.

– Ez nem volt szép, Kisasszony! Ő a barátod, miért bánsz vele úgy, mint egy buta cseléddel?

– Ha nem tetszik, te is mehetsz – jegyezte meg, rá sem nézve a Segítőjére. – Te is tudtál mindenről, de mégsem vallottad be.

– Változtatott volna bármin is?

– Valószínűleg nem. – biccentett fejével.

– Látod, ez vagy te! – pirított rá Wickelia. – Bele sem gondolsz, hogy az úrfi mit érzett. Végig sem hallgattad, ahogy az előbb Ksorát sem.