Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

14. fejezet

Bár kedélyes hangnemben mesélte életét, Caleb nem tudta nem kihallani a fájdalmat, a magányt szavaiból. Még azt is elmondta, hogy gyermekkorában egyszer elaludt az anyja irodája előtt, míg rá várt. Amikor Aspazia kinyitotta az ajtót, meglátta a fiát, a karjaiba vette és az ágyába vitte.

– Lehettem hat, vagy hét éves. Akkor tett ilyet először. Képzeld, ha elestem, ő sose vett fel. Sőt! Inkább rám mordult, hogy álljak fel és ne sírjak.

– Jó ég! – motyogta döbbenten Caleb. – Ennél még Nicholas is jobb apa volt. Anyámról nem is beszélve. Hogy tehette ezt veled? A fia voltál.

– Nem akart kötődni hozzám – felelte Narion, majd megrázta a fejét. – Én nem hibáztatom érte, komolyan. Attól félt, hogy bármikor meghalhatok, mert sokszor voltam gyenge, beteg. Ezért itt éltem, ábrándozva a kinti világról.

– Magányosnak hangzik.

– Egy ideig tényleg az voltam. Aztán jött Kalesa és Ardak.

Vagyis a Sors Gyermekei.

Az ő meséjüket is jól ismerte. Kalesa egy báró lánya volt, Ardak egy csavargó fia. Egy időben születtet Narion-nal, és egy boszorkány jóslata szerint az volt a sorsuk, hogy ők hárman óvják a birodalmat és őrizzék Larius börtönének titkát.

Csakhogy idővel Narion és Kale egymásba szerettek. Ahogy a fiú a kedveséről beszélt le sem tagadhatta volna, mennyire szerette őt. Rajongása ott volt a szája sarkában megbújó mosollyal, a csillogó szemében és abban, milyen szeretettel beszélt a lányról. Még Caleb és is elgondolkodott azon, hogy egy ilyen erős érzést, hogy tudtak titokban tartani? Aztán fej bevágta a megoldás; egyszerűen nem tehetett mást.

Titkolnia kellett.

Vagy ezerszer hallotta Narion és a kedvese történetét és ahogy akkor átgondolta, ebben is hasonlítottak a fiúval. Kalesa és társa, a legjobb barátja volt, ahogy neki Salinae. Ő lett az egyetlen lány, akit közel engedett magához. Narion mindig úgy fogalmazott, amíg ők ketten együtt voltak, fontosnak érezte magát. Volt valaki, aki szerette.

De ezt is elvették tőle.

Egy éjjel, anyja ellensége, Larius kiszabadult rabságából. A támadás pillantában Narion szem elől tévesztette Kalesát, aki Ardakkal a varázsló börtönéhez sietett. Meg akarták akadályozni a további vérontást, de mire Narion odaért, csak azt látta, ahogy Ardak leszúrja kedvesét. Már késő volt.

Legjobb barátja megölte a lányt, aki Narion karjai közt halt meg. A trónörökös képtelen volt együtt élni a fájdalommal. Üvöltött, zokogva ölelte magához halott kedvesét. Csak az járt a fejében, hogy véget akar vetni az örökös fájdalomnak. A nála lévő tőrrel kioltotta az életét, a vérével pedig megátkozta Ardakot. Bűnhődnie kellett azért, amit velük tett.

Narion meghalt, édesanyja pedig rátalált a testükre. Aspazia mindent elveszített egyetlen éjszaka alatt és az utolsó szikráját felhasználta erejének, hogy megállítsa Lariust. Az utolsó kívánsága azonban az volt, hogy fia és társai, egy boldog időben újjászülethessenek bolygójukon.

– Csak hát, homok került a gépezetbe – állt fel Narion, karba fonva kezét és a mennyezeti freskókat nézte. – A barátaim talán visszatértek, de engem elátkoztak az Elődök. Nem haltam meg, de nem is tértem vissza az életbe. egy sötét, néma világban éltem, ahol senki sem hallotta az üvöltésem, mintha elfelejtettek volna. Évek teltek el, évszázadok, aztán egy nap – fordult Calebhez. – Megszülettél.

A fiú szótlanul, kissé sután állt előtte. Erre a bolygó hercege elnevette magát és azonnal elmagyarázta, hogy találkozott vele először.

– Te voltál az, aki megmentett engem arról a rémes helyről, ahová az istenek száműztek. Emlékszem, csupa vér voltál, egy kis batyu – mosolyodott el kedvesen. – Úgy ordítottál ahogy a torkodon kifért, komolyan, be kellett fognom a fülemet – mutatta a mozdulatot, aztán elkomorult, kék szeme mintha a múltba révedt volna. – Amikor megmosdattak, egy pillanatra felém fordultál. Sokan voltak körülötted, de te engem néztél. Mintha tudtad volna, hogy ott vagyok. És abban a pillanatban eltűnt a sivár pusztaság, ahol léteztem. Aztán ide kerültem – nézett körbe. – Akár egy szellem. Noha reméltem, hogy megtalálsz engem, olyan gyenge voltam, hogy évekig nem akadtam rád. Akkor teremtettem meg Wickham-et, aki megkeresett téged és elvezetett hozzám. Mert kiderült, hogy nem beszélhetek veled, míg te nem jössz el hozzám.