Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

12. fejezet

– Mi? Miért? – csodálkoztak a lányok.

– Szükség van rátok itt.

– De... – nézett barátjára Katherine, mintha Eric bármit is változtathatna apja döntésén. – Caleb elmehet nekem meg itthon kell kuksolnom? Ez nem fair.

– Az apád parancsa én pedig nem vitatkozom vele. Ha nem tetszik, neki reklamálj!

A grófkisasszony nem válaszolt, csak mérgesen morogva bólintott, majd szobatársával együtt a ház felé vették az irányt. Erika csak egy szomorú pillantást vetett a fiúk felé, Caleb tehetetlenül vonta meg vállát, jelezve, hogy ő sem érti keresztapja hirtelen jött szigorát. Mindig Kyle volt az, aki inkább könnyebben fogta a fiatalokat.

A lovag út közben sem volt túl beszédes. Alig szólt a fiúkhoz. Módszeresen magára öltötte Nicholas személyiségét és szigorral utasította a fiúkat, mit csináljanak és milyen viselkedést vár el tőlük.

Caleb próbált vele beszélni ugyan, de úgy tűnt a keresztapja úgy tesz, mintha a trónörökös láthatatlan lenne. Mint aki ott sincs. Ez pedig igencsak rosszul esett a fiúnak.

Amikor egy kis időre megálltak, bátorkodott odalépni apja barátjához, hogy megbeszéljék a dolgot.

– Kyle bácsi.

– Igen? Mit akarsz, Caleb? – kérdezte puffogva, szándékosan nem nézve a szemébe. Úgy tett, mintha a szekerükön lévő, élelemmel megrakott ládák ellenőrzése mindennél fontosabb lenne.

„ Ennél látványosabban nem is ignorálhatna." – gondolta morogva a herceg.

– Bocsánatot szeretnék kérni. – mondta a férfinak odalépve mellé. – Igazad volt, butaság és felelőtlenség volt a kastélyba mennünk. Hidd el, nem akartunk mi rosszat, csak...egy kicsit kiengedtük a fáradt gőzt.

– Igen, tudom.

– Honnan?

– Szerinted? – pillantott a kocsitól nem messze álló Nathanielre Kyle. – Nate-ben megszólalt a betyár becsület, még tegnap este elmondta nekem az igazságot. Szép dolog, hogy így ragaszkodtok egymáshoz és összetartotok, de ez akkor is veszélyes volt, Kisherceg.

– Ha nem megyek velük, ki tudja mi történt volna. A fiad egy kétes elem.

– Igen, az anyjától örökölte. – nevetett halkan Kyle Eric-re nézve.

– Haragszol rám?

– Azért, ahogy beszéltél velem? Igen. Azért mert kilógtál a fiúkkal? Igen. De túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ez örökre szóljon. Én nem a nevelőapád vagyok. – vigyorgott kedvesen keresztapja. – Abban igazad volt, hogy apáddal durvább dolgokat is csináltunk, de ez nem jelenti azt, hogy neked utánoznod kell. És elhiszem, hogy nehezedre esik bujkálni, megértem. De csak így lehetsz biztonságban.

– Tudok vigyázni magamra. Itt is és a lázadóknál is. Az kéne, hogy ezt a Tanács tagjai belássák.

– Ó, őket nehéz meggyőzni. Hidd el, eleinte engem sem fogadtak jó szemmel. Mit akar ez a paraszt itt? – ezt mondogatták nekem. Ki kell érdemelni a bizalmukat. Nem elég, hogy tíz emberből négy a te oldaladon áll. – tette kezét a fiú vállára. – Most az a legfontosabb, hogy foglalkozzunk a feladatunkkal, a Tanács ráér később is. Rendben?

Ő csak bólintott válaszul. Kyle csak nevetve magához ölelte őt. Vele sokkal könnyebb volt kibékülni, mint azt gondolta volna, igaz sosem akadtak köztük nézeteltérések. Nicholas sokkal nehezebb dió volt.

A városba érve a kis csapat szétszéledt. Eric néhány informátorával találkozott, míg Caleb és Nathaniel az egyik árvaházat látogatták meg, ahol egy régi ismerős fogadta őket. Antoine doktor már nagyon várta, hogy újra láthassa kedvenc tanítványát. Régóta nem találkozhattak a herceggel és ahogy ő fogalmazott, öreg szemeinek igazi felüdülés volt látni a birodalom örökösét.