Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

11.fejezet

– Jó, tudtam. – javította ki magát Nathaniel kíntól nyűszítve.

– Állj-állj! – hadarta Eric, kissé ügyetlenül feltápászkodva a földről. – Te titokban találkozgattál a kis boszival?

– Persze, mert megkértem rá. – fűzte karba a kezét Caleb.

– Mi van? – szólt döbbenve Eric, a fiúra nézve.

– Azt hitted magára hagyom az én Linae-met? Nem – csóválta a fejét – Ígéretet tettem neki, hogy megvédem, bármi is történjék. Nate volt a szemem, az udvarhölgye, Ksora a fülem. De az eljegyzést mindketten elhallgattátok. Ahogy a bált is.

– Tudtam, hogy ez lesz – morogta barátja.

– Elkerülhetted volna, ha elmondod nekem.

– Azért nem mondtam el, mert féltem.

– Mitől? – emelte fel tétován vállát Caleb. – Sose bántanálak titeket. Meg ne szólalj, Eric! – mutatott keresztapja fiára, mikor a szeme sarkából látta, hogy a fiú készül megcáfolni őt. – Komolyan azt hitted, hogy holmi dühöngő őrült leszek?

– Dehogy hittem, hisz tudom, hogy szeretsz minket – védte meg magát Nathaniel. – De mióta visszajöttél...végre jól voltál, Cal. Salinae-nek barátja van, hovatovább eljegyezték...

– És azt hitted kövekkel a zsebemben nekimegyek a Csillagok Tengerének, vagy mi?

– Mentsenek Elődök, dehogy! – vágta rá a fiú. – Ez még viccnek is rossz. – hadarta, majd sóhajtott egy nagyot és folytatta. – Az igazság az, hogy...ezt elszúrtam. Ezt akarod hallani?

Egy szavát sem értette. Csak összevont szemöldökkel figyelte barátja viselkedését, és próbált rájönni, mi nyomja a fiú lelkét. Hiszen hármuk közül mindig is Nathaniel volt az érzelmileg stabil, a menedék ahová bármikor mehettek.

Most mégis, mintha áttört volna az a gát, ami visszatartotta az aggódalmait, csak szomorúan arcába temette kezét és megadóan sóhajtott. Ez volt az a pont, ahol Caleb egyszerűen odasétált hozzá és leült mellé. Kedvesen a vállára tette a kezét, mint egy jelzésként, hogy nem haragszik rá.

– Fogalmad sincs, mi zajlik bennem – panaszkodott Nathaniel. – Én vagyok a legidősebb, és felesküdtem arra, hogy megvédelek. És a legjobb barátom vagy! – magyarázta. – Salinae is olyan kedves lány, annyira aranyos. Illik hozzád. Bevallom, megszerettem őt! Azt akarom, hogy boldogok legyetek. Mert megérdemlitek. Ó, Elődök most olyan voltam, mint az a lökött udvarhölgy.

Csak kuncogott szavain. Mindenféle előjel nélkül megölelte barátját, amivel igencsak meglepte. hát még Eric reakciója, aki gondolt egyet, elkiáltotta magát, hogy „kicsi a rakás" és magához szorította a fiúkat. Ahogy aztán elmúlt a pillanat, Caleb ránézett Nathanielre.

– Nem vagyok mérges rád. Nem fogok semmi hülyeséget csinálni és basszus, beszélj hozzám, ha úgy érzed sok dolog nyomja a lelked. Még Eric is meghallgat, hisz azért vagyunk itt egymásnak. Gondoskodunk a másikról. Ugye Eric?

– Naná! – bólintott a fiú. – Lehet, hogy te vagy a legidősebb, de ebben a csapatban nincs külön-külön.

– Pontosan. Szóval, jegyezzétek meg mindketten – nézett hol az egyik, hol a másik barátjára Caleb. – Beszéljetek hozzám nyugodtan. Itt vagyok, meghallgatlak. Nate, mindig ezt mondtad nekünk, és ez fordítva is igaz.

– Akkor nem haragszol?

– Ilyen az arcom mikor mérges vagyok? – mutatott magára.

– Nem véletlenül vagy te a Viharherceg.