mindennél jobban | hyunlix

(48) apja helyett apja

Hyunjin reggel arra ébredt, hogy a Nap besüt az ablakon, mivel tegnap este nem húzták be a függönyt.
Mikor szemei hozzászoktak a fényhez, lenézett a mellkasához szorosan hozzábújó fiúra, akinek a szépségéhez viszont sosem fog tudni hozzászokni.
Engem kettő Nap vesz kerül — gondolta magában, miközben mosolyogva csodálta a békésen alvó szeplőst.
Nem bírta megállni, és egy apró puszit nyomott a fiú homlokára, mire a szeplős megborzongott, és ébredezni kezdett.

— Bocsánat, nem akartalak felkelteni — suttogta Hyunjin.

— Mhhh... Jó reggelt — motyogta reggeli rekedtes hangján a fiatalabb.

Mikor az ő szemei is hozzászoktak a világossághoz felnézett a barna hajúra, és ekkor hirtelen eszébe jutott a tegnap este. Ahogyan egyesével beugrottak az emlékképek minden pillanatról, úgy lett egyre vörösebb az arca, amit zavarában azzal próbált eltakarni, hogy magára húzta a takarót. Hyunjin erre csak felkuncogott, és ő is a takaró alá bújt. Miután magára húzta a takarót, szinte csak milliméterek választották el őt szerelme arcától, mire Felix szemei csak még jobban kikerekedtek, és ha lehetséges, még az addiginál is vörösebb lett. Az idősebb az alkalmat kihasználva hajolt a szőke ajkaira, közben pedig lejjebb húzta róluk a takarót, mert kezdett fogyni a levegő. Felix a csók után az idősebb mellkasára feküdt, és összekulcsolt kezeikkel kezdett játszadozni.

— Lix...

— Hmm?

— Jól vagy? Nem fáj...

— Minden rendben — vágott közbe a kisebb. — Köszönöm, hogy vigyáztál rám — suttogta, miközben felkelt a mellkasáról, hogy a fiú ajkaira tudjon hajolni, mire Hyunjin alig láthatóan zavarba jött, ami Felixet nevetésre késztette.

———

— Ez jó lesz? — jött ki Felix a konyhába, miközben bizonytalanul a felsőjére mutatott.

A konyhában lévő — éppen kávét szürcsölgető — Hyunjin elismerően nézett végig a barátján.

— Neked tényleg minden jól áll.

Felix egy fehér garbót viselt, hogy eltakarhassa a nyakán lévő szívásnyomokat.
Eléggé ideges volt az aznapi ebéd miatt, mert most akarták elmondani Hyunjin apjának, hogy összeköltöznek. Igaz, hogy volt egy időszak amikor a barna hajú szinte itt élt, de akkor nem csak ketten voltak, ráadásul — reményeik szerint — ez most nem csak egy rövid időszakról szól.
Felixnek sosem kellett a szülői vitáktól tartania, legalábbis azóta, amióta elment otthonról. Szóval érthető okokból erre most nagyon rástresszelt, és Hyunjin is alig győzte nyugtatni őt.

— Figyelj, ha nem akarsz most menni, akkor lemondom, és...

— Nem, nem. Minden oké. Biztos... minden rendben lesz.

— Persze, hogy minden rendben lesz. Ismered apát, tudod, hogy mennyire szeret téged.

Felix csak bizonytalanul bólintott egyet, majd megvárta amíg Hyunjin ismét megmosta a fogait — a kávé után —, és végre indulhattak.

———

— Még mindig úgy gondolom, hogy nagyon jó munkát végeztünk — nézett körbe a feldíszített házban mosolyogva Hyunjin.

— A nagy részét ti csináltátok, szóval köszönet mindenért — utalt a férfi arra, amikor huszonnegyedikén Felixék segítettek neki feldíszíteni a házat.

— Te pedig jól tudsz főzni! — bólintott elismerően az apjára nézve Hyunjin.

— Köszönöm, bár... Felix, neked nem ízlik? — kérdezte őszinte kíváncsisággal a férfi, mivel a szőke szinte alig evett bele a tányérján lévő ételbe; inkább csak idegesen ide-oda rendezgette a dolgokat a villájával.