mindennél jobban | hyunlix

(9) fehér levendula

— Amúgy, Innie! Honnan veszitek mindig ezt a rengeteg levendulát? Mindegyik friss, ez szinte lehetetlen — utalt Felix arra, hogy az üzletben minden négyzetcentiméteren található egy csokor levendula.

— Jó is, hogy mondod. Keddenként szokták hozni az újabb adagokat, de ma valamiért még nem hozták el őket — gondolkozott Jeongin. — Van itt a környéken egy kisebb levendulamező, a termelőtől szoktunk hozatni belőlük. Igazából eléggé eldugott, mert a férfi, akié a föld, először nem eladásra szánta a virágokat. De egyszer véletlenül rátaláltam sétálás közben Minnievel, és tudtam, hogy ez nekünk kell — nevetett a legfiatalabb. — Szóval felkerestem a tulajt, és lebeszéltem vele, hogy szállítsanak nekünk belőle.

— Elmegyek, mondd a címet.

— Mi? Miért?

— Mert ma valamiért nem jött, te mondtad. Megkeresem és utána járok a dolgoknak.

— Felix. Ugye tudod, hogy már feltalálták a telefont? Nem foglak arra kérni, hogy menj el hozzájuk.

— De engem érdekel, hogy milyen lehet az a hely. Még sosem láttam élőben levendulamezőt... — nézett barátjára izgatottan Felix.

— Ah, jó. De csak azért, mert úgyis mindjárt zárunk.

— Köszönöm! — Miután Jeongin elmondta a címet, és mondott néhány fontos dolgot a tulajról, valamint az odavezető útról, Felix összeszedte a cuccait is kiment a kávézó ajtaján. Nem kellett sokat mennie, máris ismerős alakba botlott.

— Changbin? Mit csinálsz errefelé?

— A kávézóba megyek — mosolygott az idősebb.

— De tegnap elmondtam, hogy délben zárunk... Kicsit elkéstél.

— Ne aggódj, nem enni jöttem — válaszolt Changbin, majd integetve elköszönt Felixtől és mosolyogva tovább ment. Ezt meg mi lelte? — nevetett magában a fiatalabb.

———

Nem akart buszozni, szóval egy bő fél óra séta múlva érkezett meg az adott címre. Egy hatalmas, barna faragott fakapu állt előtte. Becsengetett, de nem történt semmi, szóval lenyomta a kapun lévő kilincset, és benyitott a telekre. Egy takaros házacska fogadta, olyan típusú, ami egyáltalán nem illett bele a nagyvárosi életbe. Kíváncsian közeledett a ház felé, majd, mikor odaért, bekopogott az ajtón. A ház belsejéből csörömpölés hallatszott, majd hirtelen kinyílt az ajtó. Felix először azt hitte, rosszul lát.

— Hyunjin?

Hyunjn meglepetten állt az ajtóban.

— Felix? Mit keresel itt?

— Ő... Én, izé... nem. Te — hangsúlyozta ki a 'te' szót — mit keresel itt?

Az idősebb felnevetett.

— Itt lakom, Felix.

— Te... Mi? Te jó ég, miért ilyen kicsi a világ. Öhm... Jeongin mondta, hogy erre a címre jöjjek a levendulák miatt, de ő azt mondta, hogy egy középkorú férfit kell keresnem. Mármint, nem azt mondom, hogy nem lehetsz középkorú férfi, de ha az vagy, akkor nagyon jól tartod magad.

— Valószínűleg apát keresed — mosolygott Hyunjin —, de ő nincs itt. Ma reggel el kellett mennie valami miatt, és csak holnap jön haza. Nekem nem mondott semmit. Valami baj van?

— Elvileg keddenként érkeznek hozzánk a friss levendulák, de ma nem jött senki. Gondolom amiatt, mert apukád elutazott.

— Ó, igen. Ő szokta kiszállítani a virágokat, nincs erre külön embere. Segítek, ha kell. Az a fiú... Jeongin, azt hiszem, elmondta, hogy hogyan szoktátok kérni? Csokorban, vagy...