mindennél jobban | hyunlix

(47) boldog karácsonyt

— Te hülye... — rázta a fejét Felix mosolyogva, amikor Hyunjin már körülbelül az ötödik ajándékzacskót tolta az orra elé.

Egy festményre számított, és igazából igaza lett, de egy helyett ötöt is kapott. Mosolyogva csomagolta ki és tanulmányozta egyesével a festményeket, majd hirtelen összeszaladt a szemöldöke.

— Ez mi... — A képeket letette egymás mellé a földre, majd úgy rakosgatta őket, hogy egy értelmes összképet adjanak ki.

Ugyanis mindegyik festmény egy tájképet ábrázolt, viszont mindegyiken megjelent néhány vékony fekete vonal, ami alapból a képeken nem nagyon volt zavaró vagy feltűnő, de ha a festményeket jól rakták egymás mellé — vagy alá —, a vékony vonalak egy alakot ábrázoltak.
Igazából... Nem is egy konkrét alakot. Az összeállt képen két oldalról két kar nyúlt egymás felé. A bal oldali kéz egy levendulát, míg a jobb oldali egy gyűrűt nyújtott a másiknak. De ez a két kar csak akkor volt kivehető, amikor az öt festmény egymáshoz lett rakva.
Felix meghatottan nézett barátjára, majd a karjaiba borult.

— Utálom, hogy mindig sírok... — suttogta, miközben szorosan ölelte az idősebbet.

— Boldog Karácsonyt! — puszilta meg a fejét Hyunjin.

Felix hátrahúzódott, majd miután rájött, hogy most ő jön, idegesen kezdte el tördelni a kezét. Hyunjin persze ezt észrevette, és aggódva fogta meg a kisebb kezeit.

— Minden oké?

Felix bólintott, majd előhúzta a fa alá rejtett kis ajándékdobozát, és átnyújtotta a barátjának. A doboz hasonlított egy eljegyzési gyűrű dobozára, és ezt Hyunjin poénkodva szóvá is tette:

— Már az eljegyzésnél tartunk?

— Hát, ott még nem, de... — Nem fejezte be a mondatát, mert közben Hyunjin kinyitotta a doboz tetejét, és a szőke félve várta a reakcióját.

A dobozban két lakáskulcs volt, és egy kis cetli, amin egy apró szív állt.

— Szóval... Tudom, hogy még nem vagyunk együtt olyan régóta, és nem szeretném, hogy megbándd vagy ilyesmi... De már a gyógyulásom alatt is végig itt voltál, és minden nap veled keltem és veled feküdtem. Amióta hazaköltöztél mindig csak arra gondolok, hogy mikor érünk el arra a pontra, hogy ténylegesen össze tudjunk költözni, de nem akartam elsietni semmit... Jisung körülbelül egy hete Minhohoz költözött, de ez szinte senkinek nem tűnt fel, hiszen amúgy is mindig együtt voltak. Ezért úgy gondoltam, kívülről az sem tűnne nagy változásnak, ha te ideköltöznél... De persze... Ha szerinted ez túl gyors, vagy bármi ilyesmi, akkor hidd el, megértem! Csak legyél őszinte...

Hyunjin meghatottan nézte, ahogy barátja össze-vissza hadar, majd, hogy megnyugtassa, kivette a dobozból a kulcscsomót és zsebre tette, közben pedig egy apró puszit nyomott a szeplős arcára.

— Örömmel élek a lehetőséggel — jelentette ki vigyorogva.

— Biztos? — Felix tényleg nem akart hinni a fülének.

— Lix... Legszívesebben haza sem költöztem volna innen. Imádtam veled lenni a nap huszonnégy órájában, de attól féltem, hogy neked ez túl sok... Elvégre is igazad van. Gyakorlatilag csak három hónapja vagyunk együtt, de Lix... Amikor júniusban megláttalak, már akkor nem tudtam másra gondolni, csak rád. Tudom, hogy te ezzel nem így voltál, és ezzel nincs is semmi baj. Csak azt szeretném ezzel mondani, hogy én rád vártam, mert biztosra akartam menni, hogy te készen állsz.

Felix megkönnyebbülten fújta ki a benntartott levegőjét.

— Akkor... Tényleg...?

Hyunjin bólintott.