mindennél jobban | hyunlix

(7) rég nem látott barátok

— Mostmár biztos minden rendben? — kérdezte Jeongin, amint sétáltak hazafelé a mozi után. Amíg a testvérpár Jisungot kereste, Felix beugrott az új vázáért, szóval végül mindent sikerült elintézniük.

— Persze. És bocsánat, hogy elrontottam a mozizást...

— Ne viccelj már, a film amúgy is szar volt. Legközelebb majd házimozit csinálunk, az sokkal jobb.

Jisung hálásan mosolygott barátaita. Szerencsésnek érezte magát, amiért velük lehetett.

———

— Látod? Minden tökéletesen megy így is — vigyorgott büszkén a sérült, miközben jobb kezével egy megpakolt tálcát tartott a levegőben.

— Ha mégegyszer elesel, kirúglak — forgatta szemeit Seungmin.

— Dehogy fogsz.

— Tegyél próbára...

— Fiúk, civakodás helyett inkább segítsetek.

— Megyek, Lix!

Mivel hétfő már hétköznap, ezért rengetegen jönnek be a kávézóba munka előtt. Mindig nagy a forgalom, a fiúk legnagyobb örömére.
A nagy sürgés-forgás közepette az ajtó feletti csengő megszólalt, ezzel újabb vendégek érkezését jelezve. Felix éppen egy tányért törölgetett a pult mögött, és fejével csak egy pillanatra nézett az ajtó felé, de ez is elég volt ahhoz, hogy kezéből kiessen a tányér, és hangos csattanással földet érjen. A Felix mellett álló Seungmin kérdőn nézett barátjára, de az rá sem nézett, semmit nem érzékelt maga körül, csak az ajtóban álló alakot. Pillanatok alatt ért el hozzá, és akkora lendülettel ugrott a fiú nyakába, hogy majdnem mindketten elestek.

— Channie... — szipogta Felix a fiú nyakába, szorosan ölelve őt.

— Felix, úgy hiányoztál, istenem... — ölelte vissza nevetve az idősebb Felixet.

— De... Mi? Mit keresel itt? Nem Ausztráliában kéne lenned?

— Úgy gondoltam ideje visszajönnöm. Changbinnál lakom amíg itt vagyok.

— És meddig maradsz? — kérdezte a még mindig döbbent szeplős.

— Ameddig szeretnék — mosolygott Chan.

— Changbin hol van?

— Ó, mindjárt jön, csak egy néninek segít keresni valami lakáskulcsot — magyarázta az idősebb úgy, mintha ez egyértelmű lenne.

— Ő, értem... — nevetett Felix.

— Szia, Jeongin vagyok! Felix munkatársa. Felix — fordult a szeplős felé —, ő kicsoda?

— Ő itt Chan, óvoda óta ismerem. Kilencedikben én kiköltöztem ide, és igaz, hogy Chan is jött velem, de csak azért, hogy az elején támogasson. Aztán visszament.

— Igen, viszont előtte végig együtt jártunk suliba Ausztráliában. Mielőtt hazamentem volna, mondtam Felixnek, hogy majd visszajövök. És vissza is jöttem! — mosolygott Chan.

— Ó, értem. Hát, örülök a találkozásnak, ő ott Seungmin, a testvérem — mutatott hátra a pultban lévő Seungminre.

— Megjöttem! — esett be szó szerint az ajtón Seo Changbin.

Felix nevetve ölelte meg rég nem látott barátját.
Amikor Chan visszament Ausztráliába, Changbint is magával vitte, mert Changbin kiváncsi volt... hát, úgy körülbelül mindenre. Igen, ő egy kíváncsi ember. Imád világot látni, de már hiányzott neki az otthona, szóval örült, amikor Chan elmondta neki, hogy hazajönnek.