mindennél jobban | hyunlix

(40) a több mindig jobb

— Egy hét után javaslom kiszedetni a a kapcsokat, de mindenképp jöjjenek vissza korábban is, abban az esetben, ha bármi más panasza lenne a betegnek. Most egyértelműen a pihenés ajánlott, a varrat az elkövetkezendő pár napban még vérezhet, gennyezhet, de ettől nem kell megijedni. Ha keni a sebet azzal, amit felírtunk, akkor nem lehet nagy baj. Mindenesetre a gyógyulási idő elején mindenképp ajánlom a szintén gyógyszertárban kiváltható fájdalomcsillapítót, amit felírtam.

— Köszönjük szépen — bólintott Felix.

Kedd volt, október tizenegyedike.
Felix már az ébredése napján haza szeretett volna menni, de Hyunjin ragaszkodott hozzá, hogy plusz egy éjszakát minimum benntöltsön, azért, hogy reggel még utoljára kivizsgálhassák.
Amikor a többiek megtudták, hogy Felix felébredt, körülbelül fél órába sem telt nekik, hogy beérjenek a kórházba, és estig el sem mentek. Nagyon sok megbeszélni valójuk akadt, Felix kénytelen volt elmondani mindent az elmúlt pár hétről.
Megbeszélték, hogy a hétköznapokon még nem akarják zavarni a szeplőst, viszont szombaton szívesen tartanának egy mozizós estét, hogy egy kicsit újra együtt legyenek, hátha Felixnek jól esne a társaság.
Persze Felix ennek nagyon örült, de szinte semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy az elkövetkezendő napokban csak aludni szeretne.

— Maguk együtt laknak? — kérdezte az orvos rezzenéstelen arccal.

Felix elvörösödött, nem tudta mit felelhetne.

— Nem — válaszolta Hyunjin. — Miért?

— Ó, ez kár. Azért, mert ilyenkor a beteg hajlamos elfelejteni a sebével kapcsolatos teendőket, ezért javasolni szoktam, hogy kérjen meg valakit, hogy ott legyen mellette a gyógyulási időszaknál.

— Meg tudom kérni a lakótársamat — bólintott Felix, miközben óvatosan Hyunjinra sandított. Semmi reakció.

— Akkor rendben. Minden jót kívánok, és ha bármi panasza lenne, jöjjenek vissza. — Azzal hátat fordított és elsétált.

— Ó, elnézést... Kérdezhetek valamit? — szólt a már távolodó orvos után a szeplős.

— Igen? — fordult vissza a fehér köpenyes.

— Az a lány... Aki gondolom velem együtt került be a kórházba... Mi van vele?

— Talán ismeri őt?

Felix megrázta a fejét.

— Nos... Már pár napja hazament, és mivel ön még nem volt ébren, nem tudta személyesen megköszönni. Mindenesetre nagyon hálás volt önnek. Komolyabb baja nem történt, csak néhány zúzódást kellett ellátnunk. Ha nem ért volna oda időben, sokkal nagyobb károkat is szenvedhetett volna.

— Ó, értem... Köszönöm! — bólintott Felix, majd — miután mindketten elkészültek — Hyunjin segítségével kicammogott a kórházból.

Minden egyes lépésnél érezte, ahogy húzódik a sebe, és az egész teste megfeszül a fájdalomtól. Ezt persze próbálta nem mutatni Hyunjinnak, de sejtette, hogy úgyis észre fogja venni.
A kocsiút csak húsz perces volt, Felix mégis végig aludt közben. Amikor megérkeztek Felixék lakóházához, Hyunjin óvatosan kisegítette a fiút az autóból, majd a — végre működő — lift segítségével feljutottak a lakáshoz.

— Mi lett volna, ha nem működik a lift...?

— Felvittelek volna mennyasszony pózban — mosolygott Hyunjin.

Amikor beléptek a lakás ajtaján, Jisung Felix nyakába borult, aztán egy fél pillanat múlva eszébe jutott, hogy lehet ezt még nem kéne, ezért gyorsan elvált a felszisszenő Felixtől.