mindennél jobban | hyunlix

(27) tökéletes péntek

— Szóval ma is érted jön?

— Igen. Azt mondta, beszélni szeretne velem valamiről. Kicsit félek, de... csak nem lesz semmi baj... Ugye?

— Minden rendben lesz, ne aggódj. Úgy örülök neked, Jis! — vigyorgott Felix másnap reggel, munkába igyekezve.

Mivel szerencsésen lekésték a buszt, sietve lépkedtek a kávézó felé.
Tegnap éjszakába nyúlóan beszélgettek, hiszen sok beszámolnivalójuk volt. Felix remélte, hogy Minho hatására a legjobb barátja majd jobban nyitni kezd a világ felé. Jisung pedig bízott benne, hogy Hyunjin elfelejteti Felixszel a múltját.

— Oké. Szóval Seungmin azt mondta, hogy hatra foglalta le a bowlingot. Majd Minhoval odamegyünk, nem megyek közben haza. Te megleszel?

— Persze. Miattam ne aggódj, mindenki ott találkozik majd, így beszéltük meg.

———

Minho sosem szokott késni, és ezt most is bebizonyította: egy perccel tizenkettő előtt érkezett meg.
Jisung éppen a tálcákat akarta a helyére tenni, de ügyesen megbotlott a saját lábában. Az esés mégsem következett be, mivel Minho pont időben lépett oda hozzá, és a jobb kezénél fogva visszarántotta.

— Még egyszer nem hagyom, hogy eless.

— Mr. Romantika... — forgatta szemeit Jisung, de azért adott az idősebbnek egy gyors ölelést.

— Mehetünk?

— Nem tudom. Mehetünk? — fordult Jisung az asztalokat rendező Jeonginhoz.

— Menjetek nyugodtan, hatkor találkozunk — bólintott a legfiatalabb.

———

A két fiú a már jól ismert eldugott parkba mentek, és ugyanarra a padra ültek le, mint minden egyes alkalommal — merthogy szinte minden nap ott vannak. És Minho most is sütött Jisungnak. Mint mindig. Most szerencsesütit készített, és, bár meggyűlt vele a baja, de sikerült egy kis cetlit is elrejtenie benne.

— A cetlit ne edd meg, ha lehet — mosolygott az idősebb, majd felállt a padról, és a tó közvetlen partjához sétált.

Nem volt elég bátorsága a fiú mellett maradni, amikor elolvassa a papírdarabra írt szöveget.
Jisung — miután óvatosan kettétörte a kekszet — kíváncsian csomagolta ki az összehajtott cetlit. Majd hirtelen lefagyott, szemei elkerekedtek, szívverése felgyorsult, és vagy ötször kellett újraolvasnia a kérdést, hogy meggyőzze magát: tényleg jól lát.

„Leszel a barátom?"

Az előtte körülbelül hat méterre álló fiúra nézett. Felpattant a padról és futva az idősebbhez rohant, majd a lendülettel együtt szinte ráugrott, úgy ölelte át őt hátulról. Amikor Minho megérezte Jisung ölelését, hirtelen minden kétely elúszott a fejéből, és kieresztett magából egy hatalmas sóhajt. Megkönnyebbülten fordult meg, hogy szembekerülhessen a kisebbel. Jisung könnyes szemekkel szipogott, miközben bólogatva méginkább belebújt az idősebb ölelésébe.
Nyilván számított rá, hogy ha minden jól alakul, Minho majd felteszi neki ezt a kérdést, de azt nem gondolta, hogy ezt ma, és ilyen formában fogja megtenni.

— Ezt vehetem igennek? — kérdezte bujkáló mosollyal a hangjában az idősebb.

A kisebb lábujjhegyre állt, majd érzelemmel teli csókot kezdeményezett, amitől Minho csak még szorosabban ölelte őt magához.