mindennél jobban | hyunlix

(8) döntésképtelen

— Mit adhatok? — kérdezte unottan Jisung az asztalnál ülő fiútól.

— A kedvencedet.

— Ő... Miért?

— Csak kíváncsi vagyok.

— Szarul hazudsz... — Minho apró mosolyra húzta a száját. — Kérsz még ezen kívül valamit?

— Nem, csak ennyit.

Jisung bólintott és visszaindult a pultba.

— Ez gyors volt. Látod, nem történt semmi.

— Jó, jó. Inkább menj, Lix. Szolgáld ki azt a csávót — mutatott Jisung Hyunjinra, aki pont akkor lépett be a kávézó ajtaján. — Asszem ő Minho egyik barátja.

Felix csak bólintott és elindult Hyunjin felé.

Jisung levett egy sajttortát a többi sütemény közül, majd kistányérra tette és kivitte Minhonak.

— Tessék – Minho lenézett a süteménye, halványan elmosolyodott, majd felnézett Jisungra.

— Rendben. Fizetni szeretnék — állt fel a székéről.

Jisung zavartan pislogott.

— Nem eszed meg? — utalt a sütire.

— Nem. Ez a tiéd.

— Mi? Nem, ezt te kérted...

— Nem lehet kifogásod az ellen, hogy megedd, mert direkt a kedvencedet kértem.

Jisung felsóhajtott.

— Figyelj, azért csinálod ezt, mert bűntudatod van? Mert, ha igen, akkor ne legyen. A karom hamarosan rendbe jön. Vagy azért csinálod ezt mind, mert nem köszöntem még meg? Mert akkor tessék: köszönöm!
Köszönöm azt, hogy kifizetted a rendelésünket a moziban, köszönöm azt, hogy kiküldted azokat a barmokat a teremből, köszönöm azt, hogy utánam jöttél és érdeklődtél felőlem. És azt is, hogy most meghívtál erre a sütire. De nem kell. Kérlek, hagyd abba. Minek csinálod? Ne fáraszd magad. Csak... Tegyél úgy, mintha soha nem is találkoztunk volna — rázta meg fejét Jisung, majd mire Minho szólásra nyitotta volna a száját, már meg is fordult és bement az raktárba.

Eközben a kávézó másik végében:

— Szia, mit hozhatok neked?  — mosolygott Felix Hyunjinra. — És amúgy, hogyhogy most nem Minhoval ülsz együtt?

Hyunjin zavartan nézett az előtte álló fiúra.

— Nem is tudtam, hogy Minho itt lesz. Direkt jöttem egyedül. Azt a süteményt szeretném, amit a múltkor kértem. Amin az a festmény van. Plusz egy mentes vizet.
De honnan tudod Minho nevét?

— Oh, a múltkor megjegyeztem, még a levélben is leírtad.

— Ó, igen, az üzenet. Szóval megkaptad... Amúgy én Hyunjin vagyok — mosolygott a szeplősre.

— Igen, a te nevedet is megjegyeztem. Én Felix vagyok.

— Szép neved van.

— Köszön... — Felix mondatát félbeszakította egy hangos ajtócsapódás, mire a raktár felé kapta a fejét. Biztos Jisung az... — Ha megbocsátasz, most mennem kell. Egy pillanat, és hozom, amit kértél — majd a választ meg sem várva ment Jisung után.

Amikor beért a raktárba, Jisungot a sarokban találta. Átkulcsolta a lábait és sírt. Próbált halk lenni, de nem tudta visszafojtani a könnyeit. Felix egyből odarohant hozzá, leült mellé a földre és átkarolta síró barátját.

— Jis... Mi történt?

Jisung egy ideig nem válaszolt. Csak a szipogását lehetett hallani.

— Nem akarom őt többet látni... — szipogta Jisung.

— De hát miért? Bunkó volt veled? Mert, ha igen, akkor...

— Nem, nem... — szakította félbe Felixet az idősebb. — Épp ez az, pont az ellenkezője! Kedves... De nem tudom, miért csinálja ezt, és ez összezavar. Idegesítő! Félek. Nem bízom benne — hajtotta felhúzott térdeire a fejét.

— Ó, Jisung... — mosolyodott el szomorúan a fiatalabb — Lehet, hogy ez most ijesztő, de ne zárkózz el. Lehet, hogy valami jó dolog fog kisülni belőle.

— Ezt... Ezt hogy érted?

— Csak haladj az árral és ne törődj semmivel. Minho jó embernek tűnik. Ha meg nem az, majd én teszek róla, hogy többet ne jöjjön a közeledbe — vágott Felix komoly fejet.

Jisung végre felnevetett. Szorosan megölelte szőke barátját.

— Köszönöm, Lix... De még át kell gondolnom a dolgokat. Mindjárt... megyek oké...? — Biztos akart lenni abban, hogy Minho elmegy a kávézóból, mire kimegy a raktárból.

— Amikor csak szeretnél — mosolygott Felix.

———

— Itt van a rendelésed, elnézést amiért eddig kellett várnod — nézett bocsánatkérően Felix Hyunjinra.

— Ó, köszönöm! Semmi baj, addig rajzolgattam — mutatott az előtte lévő kinyitott rajzfüzetre.

Az asztalon lévő levendulákat rajzolta le a lapra. Felix nagyon meglepődött. Mondta, hogy szeret festeni, de ez... Ennyi idő alatt hogy tudott ilyet rajzolni?

— Ez gyönyörű, azta... Nagyon ügyes vagy! — Komolyan gondolta, amit mondott.

— Köszönöm — mosolygott a szőkére Hyunjin.

Felix körbepillantott a helyiségben. Minho már nincs itt.

— Tudod... — zökkentette ki őt Hyunjin — Minho nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Évek óta ismerem, nincs nála rendesebb srác.

— Honnan tudtad, hogy őt keresem?

— Én is láttam, ahogy a barátod elrohan tőle. Gondolom megint elcseszett valamit. Általában ezt csinálja, pedig csak jót akar. Tényleg jó ember.

Felix nagyot sóhajtott.

— Remélem minden rendben lesz kettejük között.

———

— Mostmár mennünk kell. Köszönünk mindent, majd írok, rendben? — köszönt el Felixtől Chan, miközben Changbint tolta ki az ajtón. Changbin maradni akart.

— De neeee! — nyújtotta el a mondata végét a fiatalabbik. — Nem akarok, olyan jó itt... — motyogta szomorúan, mikor már félig kint volt az épületből. — Szia Kutyafiú! — kiáltott még egy utolsót Seungminnek, majd Channel együtt elhagyta a kávézót.

Seungmin értetlenül állt a távolodó alak felé bámulva.

— Szokj hozzá. Közvetlen ember — veregette hátba Felix a barátját.

— Azt látom... Végülis, kedves. Szóval nem bánom, jöhet többször is — bólintott komoly arccal, csípőre tett kézzel.

— Ez... Ez nem így működik. Sajnos azok az emberek is be tudnak jönni ide, akik bunkók.

— Persze, az kéne meg... — kapcsolódott be a beszélgetésbe Jeongin. — Itt szinte mindenki törzsvendég. Mi nagyon figyelünk arra, hogy egy rossz alak se tegye be a lábát a kávézóba.

— Mi a helyzet Minhoval? — kérdezte Seungmin.

— Minho nem rossz alak — vágott közbe gyorsan Jisung, majd mielőtt bárki is reagálhatott volna, kisétált a kávézóból.

— Hadd menjen. Át kell gondolnia néhány dolgot — magyarázta Felix.

— A emberek furák... — nézett a távolodó alakra Jeongin.

— Nekem ne mondd! — forgatta szemeit Seungmin.