Te + én = mindörökké (Bingqiu fanfiction, SVSSS) (BEFEJEZETT)

Harmincegyedik fejezet: Shizun kisajátít

Közös reggelik és ebédek, mindegyik alkalommal Shen Qingqiu ízlése és kívánsága szerint. Shen Qingqiu fájó háta masszírozást kap, ami nem csak a fájdalmat, a tanárként ránehezedő stresszt is eltörli. Ha túl sok kijavítandó dolgozat van, ingyen segítséget kap. Ha fázik, forró csokoládé kerül elő, aminek az eredetét nem kell találgatnia, ki csinálta, se fizetnie érte, se kávézóba mennie hozzá. 

Luo Binghe udvarlása napról napra egyre természetesebbnek érződött. Shen Qingqiu harmincnégyévesen azon kapta magát, hogy végtelen zavarában egyre többször pöcköli meg Luo Binghe homlokát vagy tesz úgy, mint akinek hirtelen, legyen szó evésről, vásárlásról, akármi másról, arra  az ürügyre hivatkozva megy ki, hogy levegőznie kell. Vásárlás kezdeténél csak a hidegre fogja, hogy most jöttek be. Mindig a hidegre fogja arca pirosságát, Luo Binghe pedig, ha nem is gondolja igazán, engedelmesen mutatja azt, hogy elhiszi. 

Karácsonyhoz közeledve, Luo Binghe visszatértével, ismét azon kapta magát, mint évekkel ezelőtt, hogy vajon mit vegyen neki. Luo Binghe kiskorától kezdve, egy karácsonyt sem hagyott ki, mindig megajándékozta valamivel Shen Qingqiut, legyen szó boltban vett vagy általa fabrikált tárgyról, vagy kezdetlegesen, de finomra sikerült süteményről, aminek a csúcsa egy mézeskalács palota volt, amiből Shen Qingqiu egy hónapig falatozott. A helyzet mostanra megváltozott, Luo Binghe nem gyermek, és nyíltan udvarol. Ráadásul figyelnie kellett, hogy Luo Binghe ne égesse fel a házat a mosolyának csillagszórózásával, amikor kinyitja az ajándékot. Az utóbbi időben Shen Qingqiunak fejfájást okozott, hogy egyre többször fordult elő, hogy hazaérve a munkából kénytelen volt a méreténél kétszer vagy háromszor nagyobb mackónadrágot felvenni, máskülönben bemutatkozna Qingqiu Jr. lelkesedése Luo Binghe közelében. Mint valami rossz kamasz, úgy érezte magát. 

Elérkezve a karácsony este, Luo Binghe lakodalmat ígérve tűnt el egész nap. Kínában rengeteg étteremben, gyorsétteremben étkeznek és töltik a barátokkal, szeretteikkel a karácsonyt, örülve egymás társaságának. Luo Binghe anélkül is, hogy Angliában járt, nem gyorsétteremből akart műanyagot enni, pláne nem Shen Qingqiut nézni ahogy elfogyasztja. Szívesen süt és főz, szereti látni ahogy Shen Qingqiu elégedetten eszi, ez Luo Binghét is elégedetté teszi. 

Shen Qingqiu sötétzöld, méretes mackónadrában és világoszöld kötött felsőben jött át. Boldog karácsonyt motyogva került beljebb a lakásba és követte a mennyei illatok forrását, a konyhát, és helyet foglalt az asztalnál, ahova Luo Binghe invitálta. Shen Qingqiu nem tudott szólni, ledöbbentette a gyönyörű látvány. Egy asztal, telis-tele Luo Binghe kezei által készített ételekkel. Minden pillantás kis híján könnyeket csalt Shen Qingqiu szemeibe. 

Az ízletes karácsonyi vacsora után Luo Binghe krémes süteményt vágva maradt a konyhában, míg Shen Qingqiu több értelemben is feszengve ült a kanapén. Megpróbált lelombozó dolgokra gondolni, mint gyakori ellensége, a dolgozatjavítás, de arról is csak az jutott eszébe, hogy gyakran nem görbül, ahogy más sem, hanem katonásan áll. Szerencsére mire Luo Binghe visszajött, minden békéssé vált. Bár ehhez kellett egy öklös tökönrúgás, aminek fájdalma süteményevés közben sem múlt el teljesen. 

Luo Binghe is ette saját szeletét. Csak a halk rágás és az óra ütemes klikkelése tört csöndet. 

Evés után, mindketten a kanapén ülve, az ajándékozást Shen Qingqiu kezdte, amitől Luo Binghe izgatottsága olyan szintre emelkedett, hogy Shen Qingqiu azt figyelte, mikor tör ki fejéből csillámos konfetti. 

- Nem tudom, mennyire fog tetszeni vagy sem - mondta Shen Qingqiu. - Mindenesetre - kotorászott zsebében, aztán elővett egy kicsi, piros dobozkát, és átnyújtotta Luo Binghének -, remélem tetszik, és... khm, boldog karácsonyt - motyogta a végét.

Luo Binghe a dobozka kinyitása előtt ellágyulva nézett Shen Qingqiura. 

- Bármit is ad Shizun, biztos örülni fogok. Shizun időt szánt, hogy kitalálja, aztán megvegye. 

Luo Binghe felnyitotta a doboz tetejét. Óvatosan nyúlt bele és mintha törékeny porcelán lenne, olyan finoman vette ki belőle a jádemedált, és lógatta láncánál. Szemei mintha káprázatot látnának, gyönyörködve bámulta az apró medaliont. 

- Shizun, ez gyönyörű - ámult Luo Binghe. A jáde megcsillant a fényben, magában és Luo Binghe szemeiben is csak csillogott. Visszatette a dobozba és szépen rárakta a tetejét, aztán maga mellé rakta a kanapéra, mintha attól tartana, a kezéből kiesne, az asztalról leesne. - Köszönöm szépen, nagyon tetszik! 

Luo Binghén volt a sor, hogy megajándékozza a számára világon legfontosabb emberét. Ő is a zsebébe nyúlt bele, de nem dobozt, ékszert vagy édességet fogott kezében, hanem kicsit a zsebben lelapult, de vastag csillagmasnit. Shen Qingqiu várta, mit akar egy csillagmasnival. Jól láthatóan semmi nem volt a piros masniban, és Luo Binghe nem állt fel vagy vett elő mást, amire díszként akarja rakni. 

- Shizun, hónapokat és álmatlan éjszakákat töltöttem azzal, hogy kigondoljam és eldöntsem, milyen ajándékot adjak neked. - Felemelte a csillagmasnit tartó kezét, és a fejére tette. - Teljes egészében, magamat és mindenemet amim van, neked adom - görbült félénk reményteli mosoly az arcán. 

Shen Qingqiu nem szólt semmit, csak pislogva nézte Luo Binghét. 

- Remélem, nincs ellenedre az ajándék és elfogadod - mormogta elbizonytalanodva Luo Binghe, miután nem kapott se jó, se rossz reakciót. 

Shen Qingqiu sóhajtott. Úgy tűnt, erőteljesen rágja magát belülről. 

- Persze nem muszáj, ha nem szeretnéd - szólt gyorsan Luo Binghe, és a karját adta volna, hogy Shen Qingqiu bármit mondjon. 

Végül Shen Qingqiu Luo Binghére emelte tekintetét, aztán feljebb ment, a feje tetejére. Kezével felnyúlt, és könnyed mozdulattal pöckölte le a piros csillagmasnit. 

- Most ne szólj semmit! - figyelmeztette Luo Binghét. - Ugyanis csak egyszer fogom ezt elmondani, úgyhogy jobban jársz, ha figyelsz. Értetted?! Csak egyszer! - Luo Binghe csöndben bólintott. Shizunja hallgatása után nem mert szólni, most, hogy végre megszólalt. 

Shen Qingqiu sosem jeleskedett ebben, mindig nehezére estek a szép, könnyed, érzelemdús szavak. Pláne ha olyat kell mondani, amiről soha nem hitte, hogy bekövetkezik. 

- Luo Binghe, tisztáznám veled, hogy tudok nélküled élni - kezdte nyugodt hangon, és ő is érezte, hogy nem túl kedves szavakként hangzanak. - Előtted is volt élet és utánad is lesz - folytatta, és Luo Binghe figyelmesen hallgatta, valósággal félt a folytatástól. Aztán ez a lelkében masszává alakult félelem egyszeriben párolgott el. - De... ez nem azt jelenti, hogy akarok is. 

- Shizun - találta meg a hangját Luo Binghe. - Ezt most úgy érted, hogy... azt jelenti, hogy Shizun...

- Ó, kérlek, fogd már be! - emelte könyörgően tekintetét a plafonra, aztán megragadta Luo Binghe felsőjét, és magához húzta, hogy szájával betapassza Luo Binghéét. 

Elválva a végtelenül ügyetlen csókjukból, Luo Binghe kipirult arccal csodálta Shen Qingqiut. Nem kért engedélyt, ahogy ellenkezést sem kapott Shen Qingqiutól amikor ölelésbe nyomta magához. A szorítás nem kényelmetlenül, de erős, magabiztos volt, mindkét keze óvatos, gyöngéd mozdulatokkal foglaltak helyet. Egyik keze Shen Qingqiu hátán, másik a fején pihent, a mellkasához döntve, és gyöngéden cirógatta haját. 

- Ez a jövendőbeli férj most végtelenül boldog, Shizun! - kacagott Luo Binghe. 

- Istenem - motyogta erőtlenül. - Legalább ilyenkor ne hívnál shizunnak. 

Shen Qingqiu nem tudott szabadulni Luo Binghe öleléséből. Arca vörösét el kellett takarnia valahogy, ezért, bár ezzel csak erősítette színét, teljesen Binghe mellkasának nyomta arcát, amitől Luo Binghe messzebb került a pillanattól, amikor elengedi Shen Qingqiut. 

Egyikük sem ellenkezett.