Te + én = mindörökké (Bingqiu fanfiction, SVSSS) (BEFEJEZETT)

Huszonnegyedik fejezet: Shizun nem gondolkodik

Luo Binghe karjaiba emelve vitte be lakásába a reszkető Shen Qingqiut. Előtte még megpróbálta Shen Qingqiu lakásának ajtaját kinyitni, de mivel az nem nyílt, nem gondolkodott tovább a történteken, hogy történhetett, csak az járt gondolataiban, hogy mielőbb melegbe kell kerülnie. 

Leültette a nappali kanapéjára. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy a férfi nincs jól, egyáltalán nem ellenkezett vagy szólt egy szót. Shen Qingqiu haja a hótól teljesen elázott. Luo Binghe először egy törülközőt hozott, aztán elővett egy vastagabb és egy vékonyabb takarót, amit csak talált. Levette Shen Qingqiu cipőjét és átázott zokniját, aztán kabátját segítette le és tette az asztal közepére. Fejére terítette a törülközőt, utána a takarókat, először a vastagabbat, utána a vékonyat. Shen Qingqiu felhúzta magához lábait, a takarókba burkolva csak a törülközővel fedett feje és ujjai látszottak. Luo Binghe elsietett a konyhába, percek múlva visszatért egy bögre meleg teával, Shen Qingqiu ízlése szerint cukrozva, három kanál citromlével. Nyújtotta Shen Qingqiunak a forró italt, amit vonakodva, de végül elfogadott. Teste minden porcikája vacogott, mintha nem lenne rajta két takaró és nem állította feljebb Luo Binghe a fűtést. Pedig de, Luo Binghe mindezt megtette. 

Luo Binghe megállt Shen Qingqiu előtt, kellő távolságot tartva. 

- Bizonyára végtelenül utálod, hogy pont én segítettem, elvégre szívből utálsz. Bárhogy is, jobb a halálnál - mondta tényszerűen Luo Binghe.  

Shen Qingqiu feje intenzívebben reszketett vagy ahhoz hasonló fejrázást csinált. Luo Binghe az utóbbira tette voksát. Összehúzott szemekkel nézett egykori tanárára, akinek a kezeiből kiesett az üres bögre a kanapéra. 

- Inkább választottad volna, hogy meghalsz, minthogy segítsek neked? Miért gyűlölsz ennyire?! - ingatta értetlenül fejét Luo Binghe. 

Shen Qingqiu minden erőfeszítését felhasználta, hogy Luo Binghe szemeibe nézzen. 

- N-n-nem gyűl... gyűlöllek - vacogta, és közben hevesen rázta a fejét. Shen Qingqiu nem gondolkozott, hogy mit ejt ki a száját. Nem járt a fejében nyereség vagy veszteség, elméjében a falak megfagytak és összetörtek. Csak mondta, amit őszintén gondolt és amit gátlás nélkül akart kimondani Luo Binghének. 

Luo Binghe ajkai résnyire nyíltak. 

- N-ne-nem go-gondoltam... nem gondoltam... ko-ko-komolyan - mondta erősebben szorítva a takarókat maga köré. - El... el kellett menned. - Rövid, levegővételnyi szünet után folytatta. - Ho-hogy jobb legyen... neked a... későbbiekben. M-m-még ha... emiatt meg is kellett... bántanom téged, és... és emiatt meg is... gy-gyűlöltél.  

Luo Binghe úgy érezte, a sok év, amit shizunja mellett töltött, soha nem hallotta ennyire őszintén beszélni. Nem tudott mit reagálni. Évek nehéz súlyú fájdalma, amit shizunja árulása okozott, amiben sosem volt egészen biztos, de a gyötrelem diadalmaskodott felette, hirtelen lehullott lelkéről. Idiótának érezte magát, az egész helyzettel együtt. Nem tartotta helyesnek a módszert, amit Shen Qingqiu választott, de így is, mint mindig, ami a legigazabb igazság, azt nézte, mi jó Luo Binghének. Megmelengette Luo Binghe szívét, hogy minden amit shizunja tett, nem ellene irányult, hogy megszabaduljon tőle. Őszintén törődött Luo Binghével, úgy ahogy senki más.

Shen Qingqiu nem adott ki hangot, se szót, se vacogást. Luo Binghe aggódva guggolt le, és látta meg, hogy shizunja szemei lecsukódtak. Elaludt, és ezúttal melegebb helyen nem is lehetett volna. 

- Shizun - suttogta a leghalkabban Luo Binghe, nehogy felébressze. - Shizun. 

Shen Qingqiu túl mélyen járt álmaiban, hogy meghallja, a shizun szó ismét kiemelkedett a többi közül, és visszatért a stabilan átfedő tisztelet és melegség, a legnagyobb szeretettel.