Te + én = mindörökké (Bingqiu fanfiction, SVSSS) (BEFEJEZETT)

Tizennyolcadik fejezet: Shizun nem érti az egyenletet

Az új tanév kezdete új korszakot hozott. Luo Binghe többé nem a diákja, Shen Qingqiu többé nem az osztályfőnöke, sem a shizunja. Új arcok kíváncsi szemei járták be az épület részeit és próbálták megszokni tanáraikat, természetesen néhány helyen a legnagyobb arcokkal, akiknek a szájuk szégyentelenül nagy, de Shang Qinghuával ellentétben, Shen Qingqiu olyan tantárgyat visz, amivel képes féken tartani még a legnagyobb szájúakat is, lényegtelen, hogy tudatlanul vagy matekzseniként próbál parádézni, Shen Qingqiu megfékezi. 

Shen Qingqiu óra közepén járt sokadik magyarázatával az új nebulóknak, akik többé-kevésbé beilleszkedtek néhány hét alatt. Mivel Qi Qingqi osztálya előző évben ballagott el, Shen Qingqiu pedig nem vállalta el, hogy osztályfőnök legyen, Qi Qingqi, az az áldott jó lélek szabadította fel Shen Qingqiut. Az új ifjú elmék között kitűnt egy, aki a tanáriban elmondottakkal összerakva nem csupán matekon, hanem mindegyik másik tanórán lelkes. Minden tanár álma, Gongyi Xiao. Túlbuzgósága és enyhe ügyetlenkedése, amihez mégis társult tehetség, Luo Binghére emlékeztette. 

Majdnem nevetve emlékezett vissza arra az esetre, amit mind a mai napig nem tud hova tenni, honnan szedhette Luo Binghe. 

Tisztán emlékezett, alig kezdte a középiskolát az akkor tizennégy éves Luo Binghe, aki általános iskolásként ragaszkodott, hogy csakis abba az iskolába járhat, ahol Shen Qingqiu tanít. Ennek persze itta is kicsit a levét, amikor elkezdődött a tanítás és Shen Qingqiut kapta matektanárnak, nem a másik tanítót. Luo Binghe sosem emelkedett ki matematikából, sosem jeleskedett benne, de a bukás sem fenyegette. Mégis benne volt a pakliban, hogy Shen Qingqiu tőle többet vár el némileg a többieknél, ha már kvázi ő nevelte fel. Sosem tekintette saját gyermekének a fiút, de azt nem tagadta, hogy kedvelte. Olyan helyzet volt, mintha az igazgatónak a gyermeke az iskolába járna, ezért neki íratlan kötelessége a legjobbat nyújtania, mert ezzel magáról az igazgatóról is képet fest és tükröz. Ez persze nem volt igaz az ő helyzetükre. Arról, hogy Luo Binghével szomszédok, csak Yue Qingyuan és Liu Qingge tudott. Utóbbi sem azért, mert Shen Qingqiu elmondta neki, hanem mert egyetemi éveik alatt véletlen meglátta kijönni a fiút Shen Qinqiu otthonából, amikor visszament saját lakásába. Yue Qingyuan pedig az igazgató, ő mindent tud mindenkiről. Így tehát nem a köztudatban lévő nyomás buzdította Luo Binghét és Shen Qingqiut Luo Binghe jobb eredményéért. Shen Qingqiu már akkor is könnyű jövőt szeretett Binghének, és azt, hogy az alapokat mindig tudja, hogy soha ne verhessék át, és persze a továbbtanulásában is fontos, főleg ha olyan munkát szeretne végezni, amihez a matematika használata alapvető. 

Egyik délutáni korrepetálás alkalmánál, Luo Binghénél voltak, a nappaliban ültek a kanapén. Shen Qingqiu erőtlenül szidta Binghét, hogy harmadjára rontja el ugyanazt, amit anno általános iskolában már bent az oktatója megtanított neki, és ő is korrepetálta belőle időnként. Így hát már tudnia kellett, pláne, hogy nem is új anyag. 

Miután Shen Qingqiu elhallgatott, Luo Binghe szólalt meg: 

- Shizun - dünnyögte maga elé, és mintha izgatott lenne, úgy folytatta -, neked is van egyenlet, amire nem tudod a választ. 

Shen Qingqiu érdeklődve fordult Luo Binghe felé. 

- Hm? Mi ez az egyenlet? - kérdezte. 

Luo Binghe, mint aki fontos beszédet készül mondani, megköszörülte torkát és kihúzta magát. Csillogó szemekkel kezdett írni a füzetébe. Másodpercek múlva felmutatta Shen Qingqiunak. 

"Te + én ="

- Te plusz én, egyenlő - olvasta fel Shen Qingqiu. Felvonta egyik szemöldökét. Teljesen értelmetlen. Nagyot sóhajtott. Homlokon pöckölte Luo Binghét. - Ne tereld a figyelmemet - figyelmeztette él nélkül. - Nem úszod meg a gyakorlást, míg nem megy jól. 

Bármelyik gyerek a még több, végtelennek tűnő matek hallatán száját húzná és úgy tenne, mint aki mindjárt meglátja a fényt. Luo Binghe ahelyett, hogy elégedetlenkedett, töretlen lelkesedéssel bólintott és tért vissza feladatához. Két múlva befejezte, úgy gondolta végre sikerült a jó eredményt kiszámolnia. Büszkén mutatta fel Shen Qingqiunak. 

- Hm - bólintott Shen Qingqiu. Luo Binghe arca felragyogott. - Teljesen rossz. - És azzal a lendülettel, ahogy felragyogott, ki is hunyt. 

Shen Qingqiu kis híján felnevetett az osztály előtt. Milyen rég volt. Akkoriban, bármennyire sem volt hülye Binghe, nem merészkedett volna jóslatokba menni, és megmondani, hogy a vizsgáját négyesre írja meg. Sokat fejlődött. Azon tűnődött, vajon mit csinálhat most Binghe? 

- Shen tanár úr? - hallatszott bátortalanul az egyik nebuló hangja. 

Shen Qingqiu a táblánál állt, és majdnem két perce nem folytatta az egyenlet levezetését. Mintha semmi nem történt, folytatta az írást. Nem mutatta magát gyöngének tanítványai előtt. Az viszont még mindig tüskeként fúródott szívébe, hogy az egyetlen, aki a létező legnagyobb odaadással nevezte shizunnak, mostanra meggyűlölte. Keserűen nevetett volna, ha nincs senki a teremben. Valóban butaság volt Luo Binghe egyenlete, aminek a megoldásán Shen Qingqiu nem gondolkodott, és nem is értette, miért találta ki Binghe. Abban azonban biztos volt, idővel Luo Binghének megtérülnek egyetemi évei. Shen Qingqiu ebben bízott, úgy is, hogy soha nem fogja látni az eredményt.