Negyedik fejezet: Shizun helyettesít

1K 82 23
                                    

/megjegyzés: Kínában az oktatás úgy néz ki, hogy 10 órájuk van/nap, és este fél 10 körül mennek csak haza. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én biztos meghalnék. Még a vacsorát is az iskolában fogyasztják el. Mivel fanfiction, "kicsit" könnyítek Binghe dolgán. Leírni is keserves lenne a valódit... 🥶/

Hétfő reggel Shen Qingqiu el sem tudott rosszabbat képzelni, mint helyettesíteni a harmadik órában Liu Qinggét, a testnevelő tanárt. Liu Qinggének és húgának, a nemrég kezdett zenetanár Liu Mingyannek segíteniük kellett szüleiknek a költözésben, akik eladták tágas lakásukat, amiben gyermekeik felnőttel, és helyette kisebbe költöznek. Nekik túl nagy volt úgy, hogy mindkét gyerekük elköltöztek és külön életet élnek.

Yue Qingyuan az igazgató, nem mellesleg Shen Qingqiu gyerekkori barátja, akivel együtt voltak nevelőotthonban. Sosem kérné meg pont Shen Qingqiut, akinél jobban senki nem utálja a testnevelést, ez is azt erősítette, hogy tényleg nincs senki más. Liu Mingyan bátyjához csatlakozott, Shang Qinghua angoltanár, megvannak a maga órái, és Yue Qingyuan pontosan tudja, hogy általánosan is meg kell a férfinak küzdenie azért, hogy megkapja a kellő figyelmet. Ha Shang Qinghuára bízná a helyettesítést, abból nem lenne testnevelés óra, senki nem csinálná azt, amit mond. Qi Qingqi gatyába tudná rázni a fiatalokat, de a történelem tanárnő nem ér rá. Yue Qingyuan egyetlen lehetősége Shen Qingqiu, aki alázatosan fogadta el sorsát. 

Arra nem volt felkészülve, hogy összevont óra lesz a saját osztályával és az eggyel alattuk lévő évfolyam osztályával. 

Ahogy az várható volt, a saját osztálya úgy ahogy hallgatott rá, de a másik osztály nem erőltette meg magát. Úgy haladtak, mint csiga a mozgólépcsőn. Gyorsabban a sétánál, de nem eléggé ahhoz, hogy futásnak lehessen nevezni. A két osztálynyi egyenpólós és nadrágos tinédzserek teljesen más világot nyújtottak a tantermi órától, ahol ő a táblánál áll és magyaráz, a diákok pedig egyenesen és görnyedten ülnek a helyükön. Nem mászkálnak, nem csavarognak. Itt meg, találja ki az ember fia, hogy ki hol van, mert egy perccel ezelőtt máshol volt. Az pedig holtziher, hogy Shen Qingqiu nem fog Liu Qinggéhez hasonlóan feladatokat bemutatni. Nem hiába lett ő a testnevelés tanár. Kézenállás, fejenállás, cigánykerék, kötélmászás, az összes létező gyakorlatot be tudja mutatni. Csak annyit vár el, amennyit ő is képes megcsinálni. Van tekintélye, és félnek is tőle, a hirtelen haragjától. Ezzel szemben Shen Qingqiu örül annak, ha nem köpi ki a tüdejét a lépcsőzéstől, amikor értekezletre megy a legfelső szintre. Így is csak azért adnak bele többet a semminél, mert bár a testnevelés nem az ő pályája, matek órán találkoznak, ott pedig meg tudja szorongatni őket. Örök igazság, a matektanárral jobb nem ujjat húzni. 

Luo Binghe kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de saját osztályából így is kitettek magukért, hozták a szintet a legtöbben. Shen Qingqiu nem hiába nem ezt a tantárgyat választotta, nem ért hozzá. Mármint úgy nem ért hozzá, hogy nem jönnek hozzá ötletek. Így is meg kellett szülnie, hogy egész órán futnak és olyan gyakorlatokat csinálnak, amiket Shen Qingqiu képes elmagyarázni, aztán megint futás. Luo Binghe kivételével, mindenki, még az is aki próbálkozott, óra végére a lábuk kis híján lemaradt a felsőtestüktől, olyan fáradtak voltak. Shen Qingqiu csak attól élénkítő kávéra vágyott, hogy nézte ahogy futnak. 

Fárasztó testnevelő tanárnak lenni. 

Óra után fáradtan huppant le a tanáriban az asztal elé. Shang Qinghua sem kivétel. Az asztaluk egymás mellett van, mégsem beszélgettek sokat, éppen csak annyit, amennyi nem zavaró. Shang Qinghua sóhajtva nyúlt ki asztalán. 

- Felmondok - motyogta erőtlenül Shang Qinghua. Mindennap elmondja legalább egyszer. 

- Hajrá - kortyolt egyet a kihűlt kávéjából Shen Qingqiu, anélkül, hogy felnézett rá. Szabad kezével a dolgozatokat ellenőrizte, még mielőtt órára megy és kiosztja a szokás szerint sokaknak nem görbülő jegyet. 

- Shen-shixiong, hogy vagy képes hatalmat gyakorolni rajtuk? Mi a titkod? - kérdezte reménytelien Shang Qinghua. 

- Matektanár vagyok - felelte, mintha a világ legkézenfekvőbb válasza lenne. 

- Nálam bezzeg, ha kihívok valakit felelni, nem számít az egyes, elbaromkodja annyival, hogy "shit" és "fuck", mert ezek is angol szavak. - Homloka halkan koccant az asztal tetejével. - Végem van. Felmondok. 

- Hajrá, hajrá. 

Shang Qinghua színlelt, néma zokogással vette elő a dolgozatokat, és miközben javította, megjegyezte: 

- Luo Binghének mostanság nem erőssége az angol. 

Erre már Shen Qingqiu felemelte fejét. 

- Bukásra áll? - érdeklődött. 

- Á nem, dehogy, dehogy! - rázta fejét Shang Qinghua. - Csak az utóbbi dolgozataival nem vagyok megelégedve. Ennél jobb teljesítményt nyújtott. Utolsó évét tölti - arrébb tette Luo Binghe dolgozatát és a következőt kezdte javítani. - Nem most kéne... - húzott két hanyag pipát piros tollával - rontania. 

- Hm... - hümmögött hallkan Shen Qingqiu, aztán visszafordult. Lerakta a bögrét és a papírokat is. Elővette telefonját és megnézte a kommenteket. Nem csalódott, Repülőgép reagált. Rögtön vissza is írt. 

Shang Qinghua telefonja idegesítően pittyegett, ami jelezte, értesítése jött. Nem nézte meg, a dolgozatok javítása előrébb való. A szünet további része csendesen telt, míg végül megszólalt a jelzőcsengő és mindketten mentek a következő órájukra. 


/Ja és megjegyzem, örömködés van nálam. Új borítót csináltam a történetnek! :D Az előző nagyon béna volt, de alig lehet jó modern au-s képet találni róluk. :S/

 :S/

Hoppsan! Denna bild följer inte våra riktliner för innehåll. Försök att ta bort den eller ladda upp en annan bild för att fortsätta.
Te + én = mindörökké (Bingqiu fanfiction, SVSSS) (BEFEJEZETT)Där berättelser lever. Upptäck nu