Te + én = mindörökké (Bingqiu fanfiction, SVSSS) (BEFEJEZETT)

Hetedik fejezet: Shizun Repülőjének jégcsapja szereti a pudingot

Shang Qinghua a kedvesség mintaképének, kiskutyák- és részeg gazdag megmentőjének, az erő megtestesülésének érezte magát. Hálát adott a teremtőnek és a vacsorára elfogyasztott almás gumicukornak, hogy csak az elsőn lakik, különben a különben látja kiszállni saját lelkét. Lefektette a kanapéra, aztán eldőlt a padlón. Shang Qinghua lakása egy nappaliból, konyhából és fürdőszobából áll, amiben a wc is van. Nincs külön hálószobája vagy ágya, a kihúzható kanapén szokott aludni, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy letegye a férfit, míg ő kihúzza az ágyat, aztán még egyszer felemelje. Egyszerűbb volt egyből kanapéra tenni, neki pedig a kanapé mellett álomba szenderülni. 

Arra azonban nem számított, hogy a megnyomorított estéje után a reggel sem lesz különb. Gazdag uraság fél hat körül ébredt fel, és ahogy felült, oldalra fordult és lerakta lábait, cipőstől lépett rá Shang Qinghuára. 

- Atyaég! - gurult arrébb Shang Qinghua. Rövid kócos fejét felemelte. Azt sem tudta, hogy fiú vagy lány, máris szembe kellett néznie Gulliverrel. Ahogy az álom megfagyott a szemeiben a kardéles pillantásra, a kitisztult képre azt gondolta, itt már az ima se segítene. Ha azt hitte, álmában ijesztően néz, ébren minden jóérzésű emberben megfagy a vér. Kedve támadt bocsánatot kérni, amiért a saját lakásában esetleg zavarja a jelenléte az idegent.

Megköszörülte a torkát, és bár lányosan vékonyan, de megtalált a hangját. 

- Jó reggelt? - mosolygott bárgyún. 

Jó reggelt a seggem! Húzz már el a lakásomból!

- Ki vagy te? - kérdezte mély, de hidegrázó hangján. Kihallatszott a bizalmatlanság, ugyanakkor a hülye is látná, hogy nem jelent veszélyt, legalábbis nem fizikailag. 

Shang Qinghua kihúzott háttal ült törökülésben. 

- Tegnap szerény személyembe ütközött uraságod... részegen - magyarázta. - Miután uraságod kifeküdt, felhoztalak a lakásomba, mielőtt valakinek eszébe jut kirabolni. - Összefonta karjait és csalódottan bólogatott. - Nem mintha otthon lennék ezekben, de az biztos, hogy csak az órád többet ér a fizetésemnél. Kár lenne érte. 

Fizetésemelést követelek! 

- Ennyi? - vonta össze szemöldökét. 

Ennyi? Nem elég ez neked?! Mit akarsz, mit meséljek? Menjek bele a részletekbe, hogy én, az élő gumicukor milyen kínokat éltem át, míg félig megrágott ropi testemmel felhoztalak? Ember, könnyebb lett volna elásni, legalább egy köszönömöt mondhatnál! 

-  Mo- mondanom kéne még... valamit? - érdeklődött óvatosan Shang Qinghua. 

- Ki. Vagy. Te. 

Shang Qinghua nagyot nyelt, feszült mosolya megremegett. 

- Hehe - nevetett fel kínjában. - Shang... Shang Qinghua... azt hiszem - suttogta a végét. A halálraítéltet megfelelőbbnek érezte. 

- Mit akarsz? - kérdezte fagyosan. 

Shang Qinghua értetlenül pislogott. Biztos nem hagyott ki az emlékezte, hogy ezt a kérdést feltette neki, igaz? 

- Mit akarok? - visszhangozta Shang Qinghua. 

Általában fizetésemelést, de most megelégszem annyival, ha eltűnsz a lakásomból. 

- Mi a célod? - tette keresztbe lábát az idegen, és bár másnaposnak kéne lennie, fejfájással és rossz közérzettel, nemesi pompában úszott. 

- Célom? Nos... - gondolkozott el. - Miután elmész, én reggelizni fogok... utána elmegyek fürdeni... aztán megyek dolgozni - foglalta össze a mai napját. 

Az alig láthatóan félig felvonta egyik szemöldökét, csupán néhány milliméter különbség volt. 

- Tényleg ennyire félkegyelmű vagy, hogy nem tudod, ki vagyok? 

Tudod mit? Nem kell a köszönet, csak kotródj el. 

- K-k-kéne tudnom? - kérdezett vissza ártatlanul. 

A kedvesség megtestesítője unottan ment végig tekintetével a lakáson. 

- Mint egy egérlyuk - kommentálta. 

- Nos, nem marasztallak tovább ebben az egérlyukban. - Shang Qinghua felállt és az ajtó felé tett egy lépést. Merészen azt remélte, érti a célzást és elmegy. Ehhez felállt a kanapéról és semleges arccal a konyhába indult. - Mi a... - Nem kívánatos vendége után ment, aki éppen kinyitotta a hűtőszekrényt. - Mit csinálsz? - kérte félénken számon. Tényleg tartott ettől az embertől. Ezek után, ha bárkit a földön lát részegen, ott hagyja, soha többé nem hozza haza. Pláne ha öltönyös. 

Az idegen nem méltóztatott felelni. Igen, bizonyára éhes, de ez nem magyarázza, miért kutakodik más hűtőjében. Bár nem volt nagyon mit fogni, csak egy dobozos csokipuding van az egész hűtőben, amit reggelire szándékozott megenni. Megnézte a lejárati dátumot, még jó volt, ezért lehúzta a tetejét, azt a konyhapultra rakta, aztán végigment a fiókokon, addig megálljt nem ismerve, míg nem talált kanalat. 

- Tényleg ennyire szánalmas vagy, hogy csak egy pudingod van? - dőlt neki háttal állva a konyhapultnak. 

- Tényleg - erősítette meg Shang Qinghua. - Csak az az egy szent pudingom van, amit gondoltam, megeszek reggelire. 

- Szép gondolat - kommentálta szárazon, aztán elkezdte zavartalanul kanalazni a szent pudingot, ami többé nem volt már szent. Egy aljas jóképű féreg megszentségtelenítette. 

Az idegen reggelije után, akiről kiderült, a neve Mo Mobei-jun, és ez a név változatlanul nem mondott semmit Shang Qinghuának, nehézkesen sikerült kitennie a lakásából, amikor dolgozni indult. Soha nem hitte, hogy örülni fog a nebulók tanításának, akik oda se figyeltek rá. Sőt, ami ennél is ijesztőbb, olyat mondott, amitől Shen Qingqiu félrenyelte a kávéját.

- Soha nem mondok fel - mondta Shang Qinghua. 

Csak az mentette meg, hogy dolgozni kellett jönnie. Hülye lenne nem hálát mondani ezért, bármennyire is naponta ismétli egyszer-kétszer, hogy felmond. 

Megkönnyebbülten felsóhajtva ment fel munka után a lépcsőn. Örült, hogy maga mögött hagyta Mobei-junt. Remélte, soha többé nem látja, futólag sem. Fejében azon gondolkozott, milyen gyorskaját rendeljen azután, hogy reagált Utánozhatatlan Uborka kommentjére. Átfutott a kósza gondolat, miszerint be kéne vásárolnia, de olyan macerás lenne perceket sétálni a közeli boltba, aztán kiválasztani zöldségeket, gyümölcsöket, pudingot, instant levest... nemhogy megfőzni! Nem él ahhoz eleget. Tud főzni, csak lusta, mint a bűn. 

Benyitva a lakásba, szemei elkerekedtek, meg is dörzsölte, biztos csak rémet lát. Vörösre dörzsölte szemeit, a rém mégsem tűnt el. Éppen a kanapén olvasott, aztán unottan csapta össze a könyvet és dobta maga mögé. 

- Lassú vagy - mondta érzelemmentesen Mobei-jun Shang Qinghua felé fordítva fejét. 

HOGY  AZ  ISTENBE  JUTOTTÁL  BE?!