- Nem muszáj ezt tenned, ugye tudod? Ha ember akarsz maradnia, attól én még ugyanúgy foglak szeretni - felelte komolyan.
- Ezt akarom, Bill. A vámpír lét megtestesít mindent, amire vágyom - néztem a szemébe elszántan. Tisztában voltam vele, mivel jár mindez. Végig kell néznem a barátaim halálát, és egy idő után egyre kevesebb ember lesz mellettem. De mindez eltörpült amellett, hogy egy örökkévalóságig lehetek Billel.
Láttam a szemében a félelmet, és tudtam, hogy most először féltett engem saját magától. Neki nehezebb volt ez, mint nekem, akinek csak kvázi feküdnie kellett. De bármennyire is nehéz volt rávennie magát, végül megtette.
A nyakamba harapott. Gyengéden tette, óvatosan, épp hogy csak átszakítsa az ütőeret. A fájdalom úgy hasított belém, hogy alig tudtam türtőztetni magam, ösztönösen ki akartam szakadni a helyzetből. Éreztem, ahogy a vér lüktetve bugyog elő belőlem. Az első hullám volt a legnehezebb, utána már némi önuralom elég volt hozzá, hogy egy helyben maradjak.
Billnek ennél nehezebb volt elszakadni a nyakamtól. Életében először ízlelt emberi vért, ami állítólag sokkal finomabb és kielégítőbb az állati vérnél. Ezért is szoktak sokan rá, olyan, mint a heroin. Egyre több kell, és egyre gyakrabban, ahhoz, hogy valaki elérje azt az érzést, amit elsőre élt át. Sokan ez miatt lesznek a vér rabjai, és teljesen szétcsúsznak.
De Bill megállta ezt, és csak pár kortyot ivott a véremből, ez is tanúskodott a rendkívül nagy önfegyelméről. Ekkor beleharapott a saját csuklójába, amiből rögtön patakzani kezdett a vér. Felém tartotta a karját, én pedig tudtam, hogy az átváltozáshoz muszáj innom a véréből. Így hát kitátottam a számat, és engedtem, hogy belé folyjon a meleg vér. Meglepetésemre vonakodva vettem észre, hogy egyáltalán nem rossz ízű. Nem undorodtam tőle, sőt. Kifejezetten finom volt, a maga édes valójában. Már a gondolattól is bűntudatom volt, hogy ezt kinek a véréről gondolom, és hogy élvezettel iszom azt.
Most jött a végső lépés, ami hivatalosan is új létem kezdetét jelentette. Bill újból a nyakam fölé hajolt, és éreztem, hogy a vérem ismét fokozatosab hagyja el a testemet. Annak következtében azonban, hogy egy olyan ember véréből ivott, akiben a saját vére is ott volt immár, az egy emberre elegendő, újra nem termelődő vámpírméreg aktiválódott.
Éreztem, ahogy lüktetve áramlik szét a testemben. Áthaladt minden éren, és ahogy elkezdett hatni, egyszerűen olyan érzés volt, mintha szét akarna szakadni a bőröm.
Bill immár az ágy szélén ült, és fájdalmas arccal nézett rám. Az ajkát bűntudatosan harapta be, mintha magát okolná a szenvedésemért.
Egyszerre volt mámorító, és elviselhetetlen a szituáció. Az új énem ereje szinte ki akart robbani régi porhüvelyéből, ezáltal már tudatába voltam, micsoda emberfeletti erő hajt éppen birtokába. Perzselve végezte dolgát a méreg, néha úgy éreztem, nem bírom tovább, de a tudat, hogy milyen jövő áll előttem, mindig újult erőt adott.
Bill egész végig ott ült mellettem, és fogta a kezem. Nem mozdult el egy percre sem. Ahogy megnyugtatólag időről időre végigsimított a hajamon, emlékeztetett, hogy mindjárt vége.
Nem tudtam, hány óráig voltunk így, de egy idő után minden igyekezetem ellenére kezdett elragadni az álom. Egyszerűen nyugtalanított a tény, hogy a szervezetem miért akar épp most cserbenhagyni. Bennem volt az érzés, hogy egy ilyen jellegű átváltozás közben nem szabadna kikapcsolnom. Végül nem ellenkeztem, mert úgyis hiába volt minden. Csak hagytam, hogy leragadjon a szemem, és a fájdalom elszálljon.
----------------
Mikor felébredtem, egy új világ tárult elém. Mindent olyan élesen láttam, mint még életemben soha. A szoba másik felének sarkában lévő pók szemeit is meg tudtam volna számlálni, ha ahhoz van kedvem.
Az első, amit megéreztem, Bill illata volt, mindennél erősebben hozzá vonzott minden érzékszervem. Hallottam a szívverését, ahogy felgyorsult, mikor meglátta, hogy felébredtem.
Azóta ott ült az ágy szélén, és fogta a kezem. Úgy néztem rá, mint a megváltómra, mint arra, aki igazán megnyitotta előttem a boldogság kapuit. Elmosolyodott, mikor a tekintetünk találkozott, én pedig gondolkodás nélkül vetettem a karjaiba magam. Mikor megcsókoltam, úgy éreztem, ez volt életem első igazi csókja. Éreztem mindent, úgy, mint még soha. Egyszerűen minden sokkal jobb volt, sokkal... igazibb.
Elnevette magát, mire kénytelen voltam én is felkacagni ösztönösen. Végre úgy éreztem, teljes lett az életem, úgy igazán teljes. Lehet, veszteségek vezettek el idáig, de tudtam, minden megérte ezért.
-----------------
Miután megittam három tasak állatvért, újult erőre kaptam. Ha eddig azt hittem, ez elképesztő, akkor attól végképp elállt a lélegzetem, amilyen energiám lett azután, hogy oltottam a szomjamat.
Billel kiosontunk a palotából, ahol az esküvőre érkezett vendégek még mindig előszeretettel tespedtek, és elmentünk futni. Igen, ezt is megértem, hogy önszántamból elmegyek futni. De kivételesen szívesen tettem, ugyanis úgy éreztem, az energia mindjárt szétvet, és muszáj levezetnem. Mindemellett Bill is megemlítette, hogy amíg nem futottam vámpírként, addig nem éltem igazán.
És szokásosan igaza is volt. Az érzés, ahogy olyan gyors vagy, mint a szél, egyszerűen felülmúlhatatlan. De még ennél is felemelőbb volt, mikor az erdőből kiérve, ami mellesleg egy hegy tetején volt, a sziklás peremre érve az óceánba ugrottunk.
Visszaérve a palotába, olyan feltöltődöttnek éreztem magam, mint még soha.
Azoban mikor az egyik mosdó tükrében megpillantottam magam, na akkor ért az igazi sokk.
A tükörből szinte egy másik ember nézett vissza rám. Egy tökéletes bőrű, tökéletes hajú lány. Sehol egy bőrhiba, se semmi defekt, ami eddig olyan jellemző volt rám. A nyakamon a harapásnak nyoma sem volt, tökéletesen begyógyult. A legszembetűnőbb mégis a bőröm hófehér mivolta volt. És az, hogy a hajam is sokkal világosabb lett. Immár kristálykék árnyalatban pompázott, jobban passzolva új bőrömhöz, ami olyan volt, akár a szűz hó. A szemem így még jobban kitűnt, szinte világított a maga tengerkék voltában.
Halványan elmosolyodtam, és kiléptem a helyiségből.