Meg tudtam volna szokni, hogy minden nap Bill mellett ébredek.
Mint a mai napon is. Mikor felkeltem az ágyból, hálóingben kiléptem az erkélyre, mit éppen már megvilágított a kelő nap fénye. Ha lenéztem, végig a töménytelen víztömeg terült el alattam. Közben az óceáni szél belekapott a hajamba, én pedig kénytelen voltam elmosolyodni. Hirtelen minden olyan tökéletesnek tűnt.
Visszamentem Bill mellé az ágyba, aki természetesen már ébren volt. Mosolyogva nézett engem, én pedig mellé heveredtem, és a hajával kezdtem játszani, amin megcsillant a reggeli napfény. Így tudtam volna maradni egész életemben akár.
- Jó reggelt - suttogta.
- Jó reggelt - válaszoltam derűsen.
- Ma hová szeretnél menni?
- Hm, tengerpart - vágtam rá pár másodperc "habozás" után.
- Ki gondolta volna - nyújtózott el, én pedig megcsókoltam.
---------------
Éjszaka újból a tengerparton voltunk.
Napközben hol a palotában voltunk, hol a parton, hol a sziget egészen másik részén, minenesetre nem maradtunk egy helyen sokáig. Volt, ahova vittük magunkkal Fredet is, azonban ez alkalommal inkább otthon hagytuk.
Sötétben az óceán még gyönyörűbb volt, mint nappal. Egy sziklára ültünk le, a víz fel-fel csapott a térdünkig, de nekem különösen tetszett a hűvös víz érintése. Egy darabig hátrahanyatlott fejjel bámultam a csillagokat, amiknek a látványa teljesen megbabonázott. Sokkal jobban érvényesültek itt, egy kietlen, sziklás partszakaszon, mint a városban.
Bill is csendben volt. Éreztem, hogy mondani akar valamit, de nem nagyon tudta, hol kezdje, vagy csak nem mert belevágni. Sejtelmem igaznak bizonyult, ugyanis pár perc múlva halkan megszólított.
- Lena - emelte rám a tekintetét. Arca komoly volt, és tudtam, fontos dolgot akar mondani. - Annyira boldog lennék, ha itt maradnál. Velem - mondta ki.
- Hidd el, Bill, én is mindennél boldogabb lennék, ha itt maradhatnák. Veled - kezdtem bele lassan. A szívem szakadt meg, hogy nem maradhattam itt vele örökre, de én még mindig csak egy átlagos lány voltam, kötelezettségekkel. - De én nem ide tartozom. Vissza kell mennem a gimibe, le kell érettségiznem, aztán egyetemre kell mennem, hogy jó állásom legyen, és el tudjam tartani magam. Tudom, hogy más terveink voltak. De te közben király lettél, és így már nem várhatom el, hogy örökké velem maradj - csuklott el a hangom. Bár most minden jó volt, tudtam, egyszer már csak szép emlék marad az egész.
- Ez nem változtat meg semmit - fogta meg a kezem. - Vigyázva foglak megcsókolni, nem tépem le rólad a ruhát. Elmondom az összes viccet, mert sokat kieszeltem azóta, hogy te is örülj. Majd elpirulsz. Lenézel a földre, és nevetünk. Hangosan, hogy a szomszédunkban, a szótlan, komoly alkalmazottakhoz is behallatszik. És fáradt, összetört álmukban, elmosolyodnak ők is. Mert más a halhatatlanság és halandóság, mégis ugyanaz. Hisz te hiába vagy mulandó, számomra te vagy az egyetlen, ami halhatatlan és örök. Lena Water, hozzám jössz feleségül?
Letérdelt elém, és elővett a zsebéből egy skarlátvörös kis dobozt, és mikor felnyitotta azt, egy gyűrűt pillantottam meg benne. Egy egyszerű arany gyűrűt, amibe szavak voltak belevésve, különös betűkkel. Még mindig csak bámultam könnyes szemmel a felém nyújtott tárgyat, és alig tudtam felfogni, hogy ez most megtörténik velem. Aztán felnéztem Bill arcába, és tudtam. Tudtam, hogy mi lesz a válaszom.
- Igen - suttogtam.
Gyengéden megfogta a kezem, és ráhúzta a gyűrűt. Amit mostantól soha nem fogok levenni.
Aztán megcsókolt. Pont úgy, mint ahogy én őt, azon a végzetes napon.
---------------
Egy nap múlva még mindig nem tudtam felfogni, hogy ez történt velem. Egyszerűen túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. De mikor ránéztem a kezemre, a gyűrű mindig emlékeztetett rá, hogy ez a valóság.
- Amúgy mi van a gyűrűre írva? - kérdeztem meg Billtől random. Erre sokat sejtetően elmosolyodott.
- "Guruló kőre nem nő moha." - mondta ki, mire hitetlenkedve felnevettem.
- Te komolyan belevésetted ezt? - kérdeztem rá szórakozottan.
- Igen, de mordori nyelven! - válaszolta, és elröhögte magát.
- De látom, tünde betűkkel. Még mindig jobb, mint valami sablonos szöveg. "Örökké" vagy hasonló - vágtam rá.
- Na ja, meg hát ez a családunk mottója is!
- Komolyan? - vontam fel a szemöldököm.
- Igen.
Elképzeltem, hogy a családi találkozókon, karácsonykor, meg egyéb ünnepekkor mindenki ezt mondogatja egymásnak. Fali szőtteseken szerepel cikornyás betűkkel, meg lábtörlőkön. Már csak a vizualizálásától is elnevettem magam.
---------------
- Úristen Lena, nem mondod komolyan? - visította Clar a telefonba, miután elmeséltem neki a történéseket.
- De, halál komoly! - mosolyodtam el. Eközben a palotában sétálgattam, és csak reméltem, hogy nem tévedek el.
- És mikor lesz az esküvő? - kérdezte izgatottan.
- Fogalmam sincs. Csak tegnap kérte meg a kezem! - feleltem hitetlenkedve.
- Oké, oké, de el kéne már kezdeni tervezni! Amúgy, ugye elmondhatom a többieknek is?
- Persze, mondd csak el nekik nyugodtan - legyintettem, bár tudtam, hogy nem látja.
- Na, és milyen lesz az esküvői ruhád? És kik lesznek a koszorúslányok? Természetesen rajtam kívül! - hadarta.
- Nyugi Clar! Először is, ruháról ne kérdezz, mert lövésem sincs. A koszorúslányok pedig egyértelműek. Te, Dia, Lyssa, Elis, Alice és Anna - vágtam rá, bár ezen eddig nem is gondolkoztam, de annyira magától értetődően jött nekem. Fájdalmasan hasított belém a felismerés, hogy Ruka már nem lehetett rajta a listán.
- Én is valahogy így képzeltem. Jaj Lena, annyi tervem van már, alig várom, hogy elmondhassam neked, amikor tevezed majd az esküvőt!
- Figyelj, szerintem megtervezhetnéd te - mondtam ki hirtelen.
- Komolyan? Jézusom - sikkantotta. - Köszi köszi köszi!
- De el kéne jönnöd ide, hogy tudd intézni a dolgokat. Elvégre itt lesz megtartva.
- Remek! Holnap megyek is! Viszem Jusztinkát is!
- Hát én nem így gondo - itt a szavamba vágott.
- Minnél előbb meg kell tartani a szertartást!
- Jézusom Clar, ne hívd szertartásnak, ez ijesztő! Mintha valami démon idézés lenne - futott grimaszba az arcom.
- Oké, na, holnap találkozunk! - azzal lerakta.