- Shawn megvert.
Így, hogy kimondtam, még valóságosabbnak, és visszavonhatatlanabbnak tűnt. Éreztem, hogy Billnek idegesen megrándul egy izma, de nem kezdett el dühöngeni, pedig lett volna oka rá.
- Elviszlek a gyengélkedőbe - jelentette ki higgadtan, és felkapott közben. Láttam még, hogy a tanár tétován rábólint, aztán mikor kiléptünk az udvarra, Bill futásra váltott. Pár másodperc alatt odaértünk a gyengélkedőbe, de rettentő hányingerem lett ettől a sebességtől. Olyan gyors volt, hogy a mellettünk elsuhanó dolgokból csak egy elmosódott sávot láttam, semmi mást.
Miután az iskolaorvos megvizsgált, kiderült, hogy nemcsak az orrom törött el, hanem két bordám is. Ellátta a sérüléseimet, és így, hogy már az orromból sem dőlt a vér, egy fokkal jobban éreztem magam.
Ezután kérnem sem kellett, rögtön felvitt a szobámba, ugyanúgy ahogy ide hozott. Ezalkalommal már bölcsebb voltam, és becsuktam a szemem közben.
Aztán miközben én az ágyamon feküdtem, Bill az ágy szélén ült, és belekezdett a mondanivalójába.
- Lena, bocsáss meg, tudom, hogy azt kérted, ne találkozzunk többet, és hogy viselkedjek úgy, mintha nem lenne se - hadarta, de én félbeszakítottam.
- Bill, nem kell bocsánatot kérned, te csak ott voltál mikor szükségem volt rád. Amit köszönök - hangsúlyoztam ki az utóbbi mondatot. - Hülye voltam, hogy még én foglalkoztam Shawn érzéseivel. Kit érdekel, ha megbántom? - kérdeztem kiábrándult undorral.
- Ez is csak azt mutatja, hogy milyen jó ember vagy. Hiába csinálta azt veled, amit, te még így sem akarsz rosszat neki - felelte megnyugtatólag.
- Van benne igazság. De tudnod kell, hogy azért magamban már elküldtem az anyját melegebb tájékra - válaszoltam halvány mosollyal.
- Megértem, és hidd el, én se csináltam másképp - nevette el magát. - Most viszont a legjobb lesz, ha hazaviszlek.
- Ugyan, csak két bordám tört el, igazán nem szükséges - hadartam, de ahogy kimondtam, már éreztem milyen nevetségesen hangozhatott.
- Ezt te se gondoltad komolyan - nézett rám mosolyogva.
- Nem, tényleg nem - feleltem miközben elröhögtem magam. Igazából örültem, hogy van indokom hazamenni.
Bill és én épp a hallon sétáltunk át ( tíz perc elteltével, mikor sikerült őt meggyőznöm, hogy nem kell cipelni, mert a saját lábamon is tudok jönni ), mikor a minket bámuló emberek gyűrűjén átvágott az a személy, akit a legkevésbé akartam ma látni.
- Lena, kérlek bocsáss meg, tényleg nem tudom mi ütött belém, egyszerűen - mentegetőzött, miözben elém lépve megragadta a vállamat. De mielőtt befejezhette volna, Bill lefejtette rólam Shawn kezét, ezzel beléfojtva a szót. Közben a hallban álló összes diák elcsendesedett, és kíváncsian nézték a műsort.
- Shawn, megvertél. Nincs miről beszélnünk - néztem rá rideg megvetéssel.
- De csak hadd - kezdett bele újból, megfogva a vállam, de Bill újból leemelte azt rólam.
- Ha még egyszer fájdalmat okozol Lenának, esküszöm, megöllek - szólalt meg Bill határozott, halálosan komoly hangon. A vonásai higgadtak maradtak, de tudtam, hogy igazából majd' felemészti a düh. - Vállalom minden következményét, de ha még egyszer bántani mered, megöllek - fejezte be, szinte rémisztően nyugodt hangon.
A pillanatnyi néma csendet, és Shawn megilletődöttségét kihasználva kiviharzottunk az épületből. Gyors léptekkel tettük meg a távot az iskola bejáratától a parkolóig, nem is szóltunk egymáshoz. Azt hiszem, mindkettőnknek le kellett kicsit higgadnia ezek után. Mert bár Billtől én is próbáltam átvenni azt a tulajdonságot, hogy mikor dühös vagyok, akkor is próbálok nyugodt maradni, de még nem igazán sikerült elsajátítanom. Miután a bőröndömet bedobtam a csomagtartóba, lendületből csaptam le annak tetejét, amit utána rögtön meg is bántam. Jézusom, ez egy Camaro, jobban kéne vigyáznom rá! Más egy ilyenért már rég leordította volna a fejem, de Bill még csak meg se rezzent.
Mikor hazaértünk, Bill bekísért a házba, ahol anyám is ott volt már. Meglepődve, rémülten bámult rám, és egyből ömleni kezdett belőle a szó.
- Jézusom Lena, mi történt veled? Miért van bekötve az orrod, ki törte el? - fakadt ki elkerekedett szemekkel.
- Shawn - nyögtem ki. Számítottam rá, hogy ki lesz akadva. Megjegyzem, teljesen jogosan.
- Hogy mi? Shawn? Ugyanarról a Shawnról beszélünk?- képedt el hitetlenkedve.
- Nem, Shawn Mendes eljött az iskolánkba és megvert! - vágtam rá irónikusan. - Persze hogy Shawn Fire-ről beszélek! - tettem hozzá ingerülten, mikor nem esett le neki a poén.
- Nem hiszem el - bámult maga elé. - Shawn megvert - mondogatta a fejét fogva, miközben fel-alá járkált. - Én megölöm! - csattant fel hirtelen.
- Akkor már ketten vagytok - veregettem meg Bill vállát. Anyám ekkor végre észrevette őt is.
- Köszönöm Bill, hogy hazahoztad - nézett rá hálásan. - Most nyugodtabb vagyok ha itthon van, amíg felépül. Nem szívesen engedem Shawn közelébe - beszélt rólam harmadik személyben, amit mindigis utáltam.
- Ez csak természetes, Miss Water. Én nem is zavarok tovább - mondta, azzal elindult a bejárati ajtó felé.
- Nem, Bill, dehogy zavarsz! Maradj egy kávéra! - szólt utána anyám, mire megtorpant.
- Ha ragaszkodik hozzá - felelte udvariasan.
Mikor készen lett a kávé, le is ültünk mind a nappaliban. Anyám a fotelben, én és Bill pedig a kanapén. Az előttünk lévő kis asztalon ott állt a formaságból elkészített kávé, és a minden háztartásból elmaradhatatlan teasütemény.
Elmeséltem anyának, hogy mi történt, továbbá Billnek is újdonság volt az a része, hogy pontosan hogyan is szereztem a sérüléseim.
- Pedig Shawn nem tűnt idegbetegnek - szólalt meg fejét csóválva anyám, mikor befejeztem a sztorit. - Csalódtam benne.
Ezután még beszélgettünk egy darabig. Egyszer felmentem a mosdóba, viszont mikor végeztem, és kiléptem a fürdőből, különös beszélgetésfoszlányt hallottam meg. Megtorpantam a folyosón, és a sarok mögött megbújva füleltem.
- Mikor Lena lett A kiválasztott, már tudtam, hogy róluk szól a prófécia - hadarta anyám suttogva. - De nem akartam elhinni. Reménykedtem benne, hogy mégsem. Hisz egy darabig olyan jól kijöttek. De a mai után - sóhajtott gondterhelten. - már biztos vagyok benne. - fejezte be vészjóslóan. A szívem gyorsabb ütemre váltott, és a szemem elrettenve kerekedett el. Milyen prófécia?
- Mégis miféle prófécia? - kérdezett rá rosszat sejtve Bill, helyettem is feltéve a kérdést.
- A hat angyal próféciája - hadarta el anyám egy szuszra, mintha még kimondani is fájna. - Nem mondom el, hogy miről szól, azt majd elég lesz csak akkor, ha itt lesz az ideje. De kérlek, védd meg Lenát!
- Ezt kérnie sem kell, természetes, hogy megvédem - felelte Bill eltökélten.
- Köszönöm Bill - szólalt meg anyám hálásan. Ekkor viszont megszólalt a csengőhangja, és ő gyorsan fel is vette a mobilját. Kihasználva az alkalmat, pár másodpercet várva le is mentem a nappaliba.
Miután anya befejezte a telefonálást, még beszéltünk egy kicsit, de nemsokára Billt visszament az iskolába.
Nem mertem megkérdezni anyától, hogy milyen próféciáról van szó, és mi áll benne. Egyrészt, mert akkor kiderült volna, hogy hallgatóztam, másrészről pedig én magam is féltem tőle, hogy mit hallanék.
Lefekvés előtt még lementem valami kaja után kutatni. Amúgy is szerettem hobbiból enni, de most még a stresszt is a kajába folytottam bele. Épp a konyhában voltam, és a hűtőben kotorásztam valami ehető után kutatva, pontosabban valami egészségtelen kaja után, ami megfelel az éjszakai zugevő énemnek.
Amikor is hirtelen olyan érzésem támadt, mintha valaki nézne.
Ösztönösen kinéztem az ablakon.
Igazam volt.
Valaki figyelt engem.