Nem néztem hátra, mikor Billel az oldalamon kiviharzottam az utcára. Ösztönösen a házunk felé vettem az irányt, miközben próbáltam nem sírni. Túl sok volt ez nekem hirtelen. Viszont a mellettem sétáló személy jelenléte akaratlanul megnyugtatott.
- Utálom, mikor ilyen - fakadtam ki elfúló hangon. Nem bírtam tovább, néhány könnycsepp akaratlanul is végigcsordult az arcomon.
Hirtelen megtorpant. Én is megálltam a járdán, és könnyes szemmel néztem vissza rá.
Szó nélkül odalépett hozzám, és megölelt. Olyannyira jól esett ez a gesztus abban a pillanatban, hogy minden hezitálás nélkül kapaszkodtam belé. A vállába fúrva az arcom akaratlanul is kitört belőlem a sírás. Nem tette szóvá, hogy összekönnyezem a feltehetőleg fájdalmasan drága vászonkabátját, csak a karjaiba zárt.
Mikor kisírtam magam, tovább is indultunk. Egészen hazáig kísért. Az úton szinte egy szó sem hangzott el, de nem éreztem kínosnak a csendet. Inkább kellemesnek. Örültem minden percnek amit vele tölthettem. Egy perc alatt belopta magát a szívembe.
- Köszönöm - szólaltam meg, mikor a házunk elé értünk. Úgy éreztem, tudja, mi mindenre gondoltam ez alatt.
- Ezt inkább nekem kéne mondanom - mosolyodott el. - Még látjuk egymást - búcsúzott el. Megnyugtatott a kijelentése, s zavartan tűrtem egy tincset a fülem mögé.
- Remélem - feleltem, aztán bementem a házunkba.
-------------------
A téli szünet hátralévő napjai egy szempillantás alatt teltek el. Néhány nap múlva már a pályaudvaron álltunk, a korom sötétben, dideregve. A szokásosnál csendesebbek voltunk aznap. Szilveszter óta először voltunk együtt, így mindnyájan. És az az este mindenkiben kínos emléket hagyott hátra.
Rob és Ryan a fürdőszobás incidens miatt voltak feszültek. Mark a részegen nyújtott viselkedése miatt vigyorgott kínosan maga elé. Dia Mark önérzetét pátyolgatta, mondván "Nincs sok különbség aközött, hogy józan vagy vagy részeg, mert kábé ugyanúgy viselkedsz". Ami így belegondolva igaz is. Elis még mindig azon merengett, hogy vajon miért mondták az anyjára, hogy egy "sátor". Lyssa meg, nos, Lyssának valószínűleg nincs lelke, szóval ő ugyanúgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Jack és Clar pedig amiatt a bizonyos csók miatt volt feszélyezett. Plusz Clart még a részegen elkövetett dolgai sem hagyták nyugodni. Jut eszembe, Jusztinka jelenleg is Claréknél élt. Clar sikeresen meggyőzte a szüleit, hogy érdemes megtartani egy kobolát. Persze anélkül az ominózus mondat nélkül nem sikerült volna, hogy " Ha ő nem maradhat itt, én sem fogok". Jack azóta is rendszeresen látogatja Jusztinkát, mivel az ő elmondása szerint, szilveszterkor a gyermekévé fogadta, így köteles látogatni. Viszont azt a csókot még mindig nem beszélték meg.
És ami Shawnt és engem illet. Elég annyit mondani: Bill.
Mikor odaértünk a sulihoz, mindenki elindult a szobájába. Most nem nagyon bandáztunk, mindenki inkább elvonult.
Este tíz körül Clar jött át hozzám.
- Segíts - dőlt végig az ágyamon drámaian. Erre kérdőn felhúztam a fél szemöldököm.
- Mondd - sóhajtottam, leülve az ágyam szélére.
- Mit csináljak Jackkel? - kérdezte panaszosan.
- Kötözd meg és zárd be a pincébe - feleltem fennhangon, feltartott mutatóujjal.
- Haha, örülök hogy már tudsz vele poénkodni, de most komolyan kérdeztem.
- Én pedig komolyan gondoltam - válaszoltam határozott fejjel. Egy percig némán bámultunk egymás szemébe, halálosan komoly tekintettel. Aztán egyszerre röhögtük el magunkat. Ezután pár percig csak kacagva fetrengtünk az ágyon. Már szabályosan fájt a hasam a nevetéstől, és még a könnyem is kicsordult közben.
- Oké, oké - szólalt meg pihegve Clar, még mindig el-elröhögve magát. - Térjünk a tárgyra.
- Jól van. Nyilvánvaló, hogy ő is beléd van zúgva. Viszont már így is te tetted meg az első lépést, nem csinálhatsz mindent te. Egy kapcsolat kettő emberből áll. Szerintem várd meg, amíg ő kezdeményez - magyaráztam belelendülve. Na ja. Életemben először jártam valakivel, azzal is csak pár hete, de máris úgy beszéltem, mint egy párkapcsolati tanácsadó. - Vagy nemtom - tettem hozzá, arra az esetre, ha esetleg elrontanám az egész életét ezzel a tanáccsal.
- Hmm, logikus - válaszolta, némi gondolkodás után. Aztán a semmibe révedt, olyan fejjel, mint aki nagyon tűnődik valamin.
Végül egészen átbeszéltük a dolgot, szóval megint későn feküdtem le aludni, de mindegy is. Hozzászoktam már.
Másnap reggel épp az ebédlőben reggeliztünk, és csevegtünk, mikor hirtelen csend állt be az egész helyiségben. Meglepett sóhajok, és káromkodások vegyültek össze, egy hatalmas, félelmetkeltő masszává.
Mivel én háttal ültem a bejáratnak, így nem láttam az illetőt, aki ezt a közfelháborodást keltette.
Abban a pillanatban egyszerre fordultam hátra Shawnnal.
És elállt a lélegzetem.