Shawnnal épp valamin röhögtünk, mikor Clar berontott a szobába.
- Istenkém, Lena jól vagy?? - ugrott oda hozzám rémülten. Látva a viruló fejemet, ez elég alaptalan kérdés volt.
- Persze, már sokkal jobban vagyok, ne aggódj Clar - nevettem rá. Sokat sejtető mosollyal nézett végig kettőnkön, és tudtam, most egy úgy ship született meg számára.
- Oké, ennek örülök. Halálra rémültem miattad csajszi! Amúgy mit mondott a doki? - faggatózott tovább.
- Mindent elmesélek majd, nyugi - válaszoltam neki, miközben feltápászkodtam a kanapéról. A bokám még mindig nem nagyon bírta ha ráálltam. De Shawn rögtön a segítségemre is sietett. Pontosabban felemelt a karjaiba megint, és úgy vitt át a szobámba, amit immár Clar ki tudott nyitni a kulcsommal, amit elhozott az öltözőből.
- Szia Lena! - köszönt el Shawn, mikor letett az ágyamra, és magamra is hagyott Clarrel.
- Wáó, ez aztán a személyiség a pálfordulás! Milyen jól elvagytok egymással! És kedves veled! Ez áttörés! - lelkendezett Clar, mikor Shawn elhagyta a szobát.
- Szerintem csak azért ilyen velem, mert miatta ficamodott ki a bokám, és bűntudata van - vontam meg a vállam faarccal.
- Nem! Látszik rajta, hogy kedvel! - harsogta csillogó szemmel, mint mindig, ha romantikus dolgokról volt szó. Mert igen, szerinte ez is romantikus volt, ami Shawnnal és velem történt. Igaz, váratlan fordulat volt, de korán sem jelentett semmit számomra.
- Ugyan Clar, ne képzelj már minden szituációba mást. Igen, Shawn kivételesen tényleg jófej volt és kedves, de ez nem jelent semmit. Nem történt köztünk semmi - magyaráztam szájbarágósan.
- De most már kedveled egy kissé, nem igaz? - vont kérdőre reménykedve.
- Nem. Eleve ő okozta a sérülésemet, miért kedvelném? Most csak ki akar engesztelni. Több mint nyolc évnyi basztatást viszont nem tud meg nem történté tenni! De akadjunk le erről a témáról légyszi.
- Oké. Mesélj, mit mondott a doki? - váltott témát Clar, érezve, hogy most tényleg nem akarok belemenni jobban a témába.
- Azt mondta, túlélem - vetettem oda, rövidre fogva az egészet.
- Hah, nagyon vicces vagy. De nyögd már ki hogy most komolyan mi van!
- Ma, holnap, és holnapután nem mehetek be a tanórákra, két hét felmentésem van tesiből, és jövőhét pénteken kontroll. Ennyi. Röviden.
- De kis csóri vagy! - bokszolt a vállamba tettetett sértődöttséggel.
- Ez van. Legalább lesz időm újra végignézni a Török kezdőknek mind a három évadát - vigyorogtam.
- Most irigy vagyok - fordított hátat durcásan.
- Te legalább tudsz rendesen menni - röhögtem fel.
- Ez igaz.
Ekkor becsengettek, és Clar-nek kellett mennie a következő órájára.
- Ebédre érted jövök, és elvonszollak a menzára kajálni! - állt fel az ágyról Clar.
- Oksi. Na szia - köszöntem el tőle.
----------------------
Sóhajtva csaptam be a könyvet, amit eddig olvastam, és csillogó szemekkel néztem a faliórára, ami az ajtó fölött lógva éppen azt jelezte, hogy bizony itt az ebédidő. Pár perce csengettek ki, szóval Clar bármikor megérkezhet hogy segítsen elvánszorogni az ebédlőig. Már a gondolattól is megborzongtam hogy rá kell állnom a lábamra. Hazdunék ha azt mondanám hogy nem fáj már ha ráállok.
Gondolatmenetemből kizökkentett a kopogás. Biztos Clar van itt - gondolta naivan a bolond.
- Gyere - kiáltottam ki neki.
De nem az jött be az ajtón, akire számítottam. Oh, de még mennyire nem ő volt.
- Na menjünk az ebédlőbe te lány - mondta Shawn, miközben odalépett az ágyamhoz, és felkapott. Már indult is velem kifele, mikor felfogtam hogy mi is történik.
- Hé hé hé, úgy volt hogy Clar jön értem... - hebegtem. Nem voltam hozzászokva, hogy itt emelgetnek. A pulzusom hirtelen az egekbe ugrott, nem szoktam hozzá, hogy ilyen testi kontaktus van köztünk.
- Clar nem bír el téged - közölte. Hah, mintha újat mondott volna.
Oké, nem volt érdemes ellenkeznem vele, mert úgyse engedett volna el. De jesszus, mit fognak gondolni a többiek? Ilyenkor az egész iskola a menzán van, mindenki látni fog minket, ahogy Shawn a karjaiban tartva bevisz az ebédlőbe, mint egy menyasszonyt... Mindenki azt fogja gondolni hogy együtt vagyunk. Ráadásul még egymás mellett is ülünk az asztalnál, szóval ezt mindenki félre fogja érteni.
- Shawn, nem lehetne hogy a menzára már egyedül megyek be? - néztem rá kétségbeesetten. Nem hiányzott nekem még az, hogy egy pletyka tárgyává váljak.
- Ne butáskodj Lena, ráállni se bírsz a lábadra - röhögte el magát. Oké, nem mondott újat, de akkor is. Például mankót igazán adhattak volna a gyengélkedőn, vagy valami! Most már mindegy, Shawnnak igaza volt, a lábamra is alig tudtam ráállni.
Már az ebédlő folyosóján jártunk, aminek a végén ott volt a menza ajtaja. Azt meg se kell említenem hogy rohadt ideges voltam.
- Ne feledd: én vagyok a tűzindító - szólalt meg Shawn, mintha csak érezné a zavaromat, és meg akart volna nyugtatni. A feszültséget nem sikerült oldania, de mikor ránéztem az idétlenül vigyorgó fejére, nem tudtam haragudni rá. - Csavart tűzindító - idézett az ikonikus Prodigy dalból.
- Ha ezt Keith Flint látná - forgattam meg a szemem egy elfojtott mosoly kíséretében, utalva a banda énekesére.
Még vissza tudtam volna fordulni. Ráordíthattam volna Shawnra, hogy tegyen le. Aztán medve kúszásban vissza mehettem volna a szobámba. Nem, ahhoz kell a lábam szóval abban pont nem. De fókajárásban igen. A lényeg, hogy kihagyhattam volna egy nap az ebédet igazán.
De ekkor beléptünk az ebédlőbe. A velünk szemben ülők szeme egyből ránk szegeződött, aztán pár pillanat múlva már mindenki minket bámult. Összesúgtak, hátrafordultak, és mosolyogva mutogattak ránk. Úgy utálom ezt. Azt hiszik tudnak mindent rólunk. Pedig megnézhetnék a lábamat is, amin ott virít a fehér fásli! Bár attól függetlenül is hihetik azt, hogy együtt vagyunk... ajj már. Egy örökkévalóságnak tűnt mire odaértünk az asztalunkhoz. Ami természetesen a helyiség másik felében volt. Én már csak ilyen szerencsés lány vagyok.
Az összes osztálytársunk mosolygott, természetesen rajtunk. Na, most tisztáznom kellett a dolgokat.
- Mi van? Csak behoztam ide Lenát, mert kificamodott a bokája - közölte a többiekkel tényszerűen ezt Shawn, miután letett a székemre. Hálásan pillantottam fel rá, életemben először és utoljára adva igazat neki magamban.
- Mért néztek így ránk? - kérdeztem kissé túlságosan idegesen. Azt hiszem közben még az egyik szemem is berángott egy picit.
- Csak fura hogy eddig ki nem állhattátok egymást, most meg ilyen jól kijöttök - válaszolta Ryan. Na jó, ez igaz. És ezt mind tudtuk. Kínos csend következett. Mindeki evett, kivéve én és Shawn. Mi csak bámultunk magunk elé. És ekkor rájöttem, hogy kaját, na azt elfelejtettünk hozni magunknak.
- Nem hoztunk kaját - jegyeztem meg magam elé bámulva.
- Ja - válaszolta Shawn. - Mit hozzak neked? - nézett rám, egyből orvosolva a problémát.
- Mit tudom én - vontam vállat. - Amit magadnak.
- Oké - állt fel Shawn ebédet hozni. Túl kedves hozzám. Gyanús. Meg kell még szoknom. Vajon holnap is ilyen lesz velem? És azután is? Vagy csak ma ilyen velem, esetleg addig, amíg meg nem gyógyul a bokám, mert csak ki akar engesztelni? Amíg ezen agyaltam, Shawn vissza is ért hozzánk. Egyszerre hozott két tálcát. Egész ügyes - ismertem be magamban kelletlenül.
- Köszi - mondtam neki, mikor letette elém az egyiket, aztán nekiálltam az ebédnek.
----------------
- Na csajszi, mit csináljunk ma este? - helyezkedett el az ágyon törökülésben Clar.
- Nézhetnénk valami filmet - veszem a kezembe a távirányítót.
- A kedvenc filmünket? - vigyorodott el sokat sejtetően.
- Igen - néztem vissza rá. - Török kezdőknek.