Pár nap múlva el is jött a nap, amikor hazautazunk a Roxfort Expressel. Felpakoltuk a csomagjainkat s lesétáltunk az udvarra.
-Akkor két hét múlva tali. -kuncogott Theodore.
-Kellemes ünnepeket. -mosolyogtam.
-Nektek is. -mondta Astoria.
-Linda hol van?-kérdeztem.
-Jön mindjárt. -mondta Theodore.
-Hiányozni fogsz. -húzott magához Mattheo.
-Hé, még hátra van az út, még ne búcsúzkodj. -kuncogtam s megöleltem.
-Tudom, de olyan hamar eltelik.-mondta.
Erre elmosolyodtam. Megjött Linda is, ezért elindultunk a vasúthoz. Felültünk a vonatra s helyet foglaltunk az egyik négy személyes kabinba. Theodore, Linda, Mattheo és én.
-Ha jól emlékszem itt találkoztunk először.-nézett rám Theodore.
-Igaz. -kuncogtam.
-Hogyan?-kérdezte Mattheo.
-Csak segítettem levenni a bőröndjét.-mondta Theodore.
-Mi vagy te, Máltai szeretetszolgálat?-kuncogott Mattheo.
-Naa. -löktem meg kicsit Mattheo-t mosolyogva.
Az út hamar el is telt, hamar megérkeztünk a King's Cross állomásra.
-Menjetek előre, mi hozzuk a csomagokat. -mondta Mattheo, erre Linda és én leszálltunk a vonatról.
-Vajon hol vannak a szüleim?-kérdezte Linda.
Az én szüleim nem fognak idejönni, mert dolgoznak. Szóval majd fogok egy taxi-t és hazamegyek vele. Mattheo-nak még nem mondtam, pedig akart velük találkozni, de nem lehet. Nem tudhatja meg, hogy muglik.
-Jaj, ott vannak. Megyek odamegyek hozzuk. -mondta Linda s odasétált a szüleihez, pár méterre voltak.
-Rendben. -mondtam, erre valaki megfogta a vállam.
-Szia Rebecca. -köszönt az illető, hátranéztem. Ismerem ezt a nőt, egy családi barátunk, aranyvérű boszorkány. A neve Elizabeth.
-Szia. -mosolyogtam. -Hát te?
-Jöttem az elsőéves kislányom után, a szüleid hol vannak?-kérdezte.
-Dolgoznak. Taxival megyek haza.-mondtam.
-Elviszlek szívesen.-mosolygott, erre a vonat fele néztem, s láttam, ahogy Mattheo és Theodore leszállnak a csomagjainkkal.
-Nem kell, köszönöm. -udvariaskodtam.
-Dehogynem, ne taxizz egyedül.-mondta.
-Rendben, köszönöm szépen.-mosolyogtam, erre láttam, hogy Mattheo közeleg felénk. Ideérve Mattheo elmosolyodott.
-Jó napot, Mattheo vagyok. -nyújtotta a kezét Elizabeth felé.
Elizabeth kérdően rám pillantott, majd újra Mattheo-ra.
-Elizabeth. -fogott kezet Mattheo-val.
-Örülök, hogy megismerhettem. Gondolom ön Rebecca anyukája.-mondta Mattheo.
Erre Elizabeth kimeresztett szemekkel nézett rám, én is visszabámultam, mintha arra kérném, hogy hazudjon miattam.
-Öhm. -mondta Elizabeth. -Igen.
Meglepődtem, hogy hazudik. Ó Istenem, mibe kevertem magam és őt is...
-Itt a csomagod. -mondta Mattheo rám nézve.
-Köszi szépen. -mosolyogtam kínosan.
-Akkor én most megyek is. Kellemes ünnepeket. -mondta Mattheo.
-Neked is, majd beszélünk.-mondtam, erre Mattheo el is ment.
Ez nagyon kínos volt.
-Rebecca, ez meg mi volt?-kérdezte Elizabeth.
-Annyira sajnálom, hogy hazudnod kellett miattam. -mondtam, de nem vettem észre, hogy Linda közeledik hozzánk.
-Minél előbb megkell tudnia az igazat, és egyébként is ki volt ez? Voldemort fia?!-kérdezte Elizabeth idegesen.
-Igen, de kérlek ne haragudj. -mondtam.
-Most először hazudtam, de többet nem fogok!-mondta.
-Rendben, nem is kell. Elmondok majd neki mindent. -mondtam.
-Azt hiszi aranyvérű vagy?! Rebecca!-mondta idegesen Elizabeth.
-Nem mondhattam el neki, gyűlölik a sárvérűeket. -mondtam.
-Még jó hogy! Hisz sötét varázslók a leszármazottjaik! Rebecca, mibe keverted magad?!-kérdezte.
-Micsoda?!-kérdezte meglepődve Linda, egész végig itt állt és hallott mindent, észre sem vettem. A francba!
-Linda?-kérdeztem.
-Te..öhm, hazudtál!-mondta Linda.
-A kocsiban megvárunk.-mondta Elizabeth és a kislányával beültek a kocsiba.
-Elakartam mondani, kérlek ne haragudj.-mondtam.
-Te sárvérű vagy?-kérdezte.
-Igen...-mondtam halkan.
-De miért hazudtad, hogy aranyvérű vagy?! Csakhogy Mattheo-ék befogadjanak?!-kérdezte.
-Nem, dehogy! Csak szégyelltem magam, ennyi. -mondtam halkan, könnyes szemekkel.
-Mattheo ha ezt megtudja nagyon megharagszik rád. -mondta.
-Ugye nem mondod el neki?-folyt ki egy könnycsepp a szememből. -Elveszítem őt akkor...
-Örökké nem titkolhatod.-mondta.
-Tudom. Te még mindig miért beszélsz velem? Hisz te is ugyanúgy utálod a sárvérűeket, mint ők. -mondtam.
-De te a barátnőm voltál, és most is az vagy. De rosszul esik nagyon, hogy nem voltál őszinte velem. -mondta.
-Tudom, nagyon sajnálom. Annyira komolyan veszik az emberek a származást, hogy féltem elmondani. Nem akartam, hogy emiatt elitéljenek.-mondtam.
-Nézd, én nem akarok haragot most így ünnepekre, szóval nem haragszom rád.-mondta s megölelt.
-Köszönöm. -mosolyodtam el.
-De muszáj lesz elmond Mattheonak, tudom, hogy félsz, de inkább élj az igazságban, mint egy tündérmesében, amit magadnak kreáltál. -mondta.
-Elfogom mondani, csak legyek rá kész.-mondtam.
-Rendben. -mondta s még utoljára megöleltünk egymást, majd beültem Elizabeth autójába és elmentünk.