Rebecca Bennett szemszöge
-Az az igazság..-mondtam, de erre hallottuk, hogy kattan a zár. -Mi a franc?
Erre odamentünk, próbáltuk kinyitni az ajtót.
-Ki a franc zárt be?! Nyissa ki!-kiabáltam idegesen. Ez valami vicc?
-Ki a f@szom szórakozik?!-kérdezte idegesen Mattheo.
Erre idegesen Mattheo-ra néztem, aki védekezően felemelte a kezét.
-Esküszöm, hogy ehhez semmi közöm! Ez nem volt benne a tervbe. -mondta Mattheo.
-Pfhu! -sóhajtottam. -Nyissa már ki valaki!
-Nálad van a telefonod?-kérdezte Mattheo.
-Tényleg! Felhívom Astoriát.-mondtam s elővettem a telefonom, de nem vette fel.-Nem veszi fel, rohadt életbe!
-Nyugi. -mondta Mattheo.
-Mi az, hogy nyugi?! Szerinted, hogy nyugodjak le?-kérdeztem idegesen.
-Nem tudunk tenni semmit ellene, csak várunk, míg valaki kinyitja.-mondta Mattheo, mintha teljesen nyugodt volna.
-Hol a telefonod?-kérdeztem idegesen.
-Nincs nálam. -mondta.
-Hát ez esküszöm egyre jobb. -forgattam a szemeim.
-Hé, sajnálom. -fogta meg a kezem.-Nem így terveztem.
-Hát így alakult. -mondtam duzzogva, s megnéztem az órát. Már este 6 óra volt.
Leültem az ajtó mellé a földre, Mattheo meg az egyik pad tetején ült. -Pfuh már 6 óra ezt nem hiszem el...
-Nézd, ha azért hisztizel, mert azt hiszed ezt is én találtam ki, akkor abbahagyhatod!-mondta idegesen Mattheo.
-Te találtad ki ezt az egészet! Ha nem találtad volna ki ezt a hülye játékot, akkor nem lennénk ide bezárva!-mondtam idegesen.
-Szerinted én tudtam, hogy ez fog történni?! Ha tudtam volna, nem csináltam volna ezt!-mondta idegesen.
-Na jó mindegy. Elegem van. -mondtam idegesen s duzzogva visszaültem a földre az ajtóhoz.
-Csak kinyitják majd.-próbált nyugtatni.
-Ja, majd reggel. -forgattam a szemeimet.-És a telefonom is merül le.
-Az baj. -mondta a padon ülve.
-Te úgy csinálsz, mintha élveznéd ezt a helyzetet! Komolyan!-mondtam idegesen.
-Mit kéne csináljak, Rebecca?-nézett szúrós szemekkel.
-Semmit. -néztem a fal fele megsértődve.
Egy darabig néma csendben ültünk.
-Már este van, senki sem jár a folyosón.-szólaltam meg halkan.
-Tudom. -mondta.
-Téged nem zavar?-kérdeztem.
-Szerinted? Engem is ugyanúgy.-mondta.
Erre megint elnéztem. Mattheo felállt a padról és közeledni kezdett felém s leült mellém a földre.
-Tényleg ne haragudj, csak beszélgetni akartam veled. -mondta rám nézve.
-Nem haragszom. -sóhajtottam.
-Most van bőven időnk beszélgetni.-kuncogott.
-Csak kedvem nincs hozzá.-mondtam.
-Neked sosincs. -forgatta a szemeit Mattheo.
-Miért akarsz annyira beszélgetni?-kérdeztem.
-Mert érdekelsz és megakarlak jobban ismerni. -mondta.
Pfhu, de még mennyire megakarnám én is őt jobban ismerni, de nem lehet..
-Nem értem miért..-mondtam halkan.
-Annyira nagy baj?-kérdezte kissé elmosolyodva.
-Nem.-mondtam.
-Miért vagy távolságtartó velem?-kérdezte.
-Nem vagyok. -mondtam zavarban.
-Pedig úgy érzem az vagy, kerülsz folyton.-mondta.
-Ez nem igaz..-mondtam, pfu nagyon zavarba hoz, remélem nem veszi észre.
-De igaz. -mondta s kereste a tekintetem.
Erre nem mondtam semmit, próbáltam kerülni a szemkontaktust.
-Te zavarban vagy. -mondta enyhe mosollyal az arcán.
Na most még jobban zavarba jöttem..
-Nem vagyok. -hazudtam de még mindig nem tudtam a szemébe nézni.
-De igen, nagyon is. -mosolygott.
-Ne gúnyolódj. -mondtam a szemébe nézve.
-Nem gúnyolódok. -kuncogott.
-De, folyamatosan azt teszed. -mondtam.
-Ne vegyél magadra mindent.-mosolyogott.
-Mostmár kinyithatnák..-mondtam.
-Nem fogják, csak majd reggel. -mondta.
-Ne idegesíts!-mondtam idegesen.
-Rossz, hogy most nem futhatsz el előlem?-kuncogott.
-Mattheo, hagyd abba -forgattam a szemeim.
-Bocsánat. -kuncogott.
-Nagyon meguntam. -mondtam.
-A társaságomat?-kérdezte.
-A helyet. -mondtam.
-Azt én is, de szeretek veled lenni.-mosolyodott el. -Szóval a helyszín most nem számít.
-Ez egy raktár, mit lehet itt csinálni?-forgattam a szemeim.
-Sokmindent is. -mosolyodott el, erre meglöktem.
-Perverz. -mondtam.
-Hé. -nézett fenyegetően, erre elmosolyodott s én is.
-Álmos vagyok. -mondtam.
-Aludj. -mondta.
-Itt? Hülye vagy?-kérdeztem.
-Használhatsz párnának.-kuncogott.
-Persze. -forgattam a szemeim ironikusan, nekidőltettem a fejem az ajtónak, de erre Mattheo közelebb csúszott hozzám s fél karjával átölelve húzott magához. Most a vállára vagyok dőlve, olyan cuki. Próbálok nem beleszeretni..de nehéz.
-Aludj nyugodtan. -mosolygott.
-Nem bánod?-kérdeztem.
-Dehogy.-mondta.
-Köszönöm. -mosolyogtam s behunytam a szemem. Olyan biztonságban érzem magam most vele, teljesen megnyugodva érzem magam, ahogy így átölel. Csak arra tudok gondolni, hogy ha tudná, hogy "sárvérű" vagyok, lehet hozzám sem érne, vagy kitudja, nem tudom. Ezeken gondolkoztam, amikor elnyomott az álom.