Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

CIII.

Tobiramáék nemsokára leléptek, hogy hazavigyék a gyerekeket, de én még maradtam egy kicsit Madaráéknál.
- Hogy éltétek túl a délelőttöt?- kérdeztem előre félve a választól.
- A férjed végig csicskáztatott!- csattant fel idegesen Itama.
- Nem mintha megcsináltál volna mindent, amit kértem- pillantott rá Madara gyilkos tekintettel.
- Nem fogom haptákba vágni magam egy Uchihának!
- Nem hiszem el, hogy megint itt tartunk!
- Mindketten fogjátok be- szólaltam meg halkan, de annyira határozottan, hogy azonnal elhallgattak.- Itama, ha még nem tűnt volna fel, a Hokagének sok dolga van.
- Akkor a Hokage intézze is el!- vágta rá, mire Madara kishíján nekiugrott.
- Komolyan mondom, legközelebb inkább egyedül dolgozom...- motyogta, majd sértődötten visszaült az asztalához.
- Jó ötlet- vetette oda Itama.
Szikrákat szóró tekintettel néztem rá, mire a bátyám összerezzent.
- Neki nem fogadsz szót, mi? Na nem baj, akkor majd szót fogadsz nekem. Csináld azt, amit mond!- kiáltottam rá határozottan, mire hátrált pár lépést.
- Jó, oké, segítek neki! Nem hiszem el, hogy ilyen ijesztő is tudsz lenni...
- Ha muszáj- vontam vállat mosolyogva és odasétáltam Madarához, aki széles vigyorral az arcán nézte végig, ahogy a bátyám beijed tőlem.
Nyomtam egy gyors csókot a szájára, majd hirtelen eszembe jutott valami, amiről eddig elfelejtettem beszélni vele.
- Amúgy a csapatommal mi lesz?- kérdeztem, miközben felültem az asztalra.
- Ha szeretnéd, maradhatsz a vezetőjük. Persze csak ha beleegyeznek- magyarázta, miközben kezét felvezette a combomon és átkarolta a derekam, közben tűrve Itama gyilkos tekintetét.
- Ők kértek meg erre- nevettem el magam.
- Akkor már el is mondhatod nekik- tűrt a fülem mögé egy hajtincset mosolyogva, majd megcsókolt.
Azonnal visszacsókoltam és eszemben sem volt elindulni egy ideig.
- Khm, khm...- hallottam meg Itama ingerült köhintését, de egy pillanatra sem hagytuk abba a csókolózást.- Most komolyan?! Ne itt csináljatok még egy gyereket, azt oldjátok meg zárt ajtók mögött!
- Már megint idegesítő vagy- pillantott Madara a bátyámra, majd visszatért hozzám.
Karjaimmal átöleltem a nyakát, jelezve, hogy még egy ideig szeretném húzni a bátyám agyát. Madara azonnal belement a játékba és alsó ajkamon végignyalva a nyelvével bejutást kért a számba, amit meg is adtam neki. A levegőhiány viszont sajnos közénk állt, ezért el kellett válnom tőle. Amikor leszálltam az asztalról és megfordultam, egy forrongó Itamával találtam szembe magam, akinek konkrétan tűz égett a szemében.
- Ezt direkt csináljátok, ugye?- sziszegte a fogai között.
- Még szép- válaszoltam a lehető legtermészetesebben, majd nyomtam egy utolsó csókot Madara szájára és elindultam kifelé.
Az ajtót becsukva még elkaptam egy kis beszélgetést.
- Bekaphatod, Uchiha!- hallottam meg Itama ideges hangját.
- Inkább kihagyom- mondta Madara és bár nem láttam, biztos vagyok benne, hogy mosolygott.
Az megszokott edzőpályára mentem, mert volt egy olyan érzésem, hogy csapatom két tagját ott találom majd. Sejtésem beigazolódott, ugyanis mindketten ott voltak és éppen edzettek.
- Amaterasu-sensei!- futott hozzám Asami, majd Jin is megérkezett.- Ugye el tudtad intézni?
- Nem volt nehéz dolgom- mondtam szórakozottan.- Holnap kezdjük is az edzést!
- Ez az!- lelkesedett be Jin azonnal.
- Akkor majd találkozunk!- intettem nekik, majd sietve anyámhoz indultam.
Amikor beléptem a nappaliba, Madar anyját is ott találtam, mindketten az ikrekkel voltak elfoglalva.
- Mama!- kiáltott fel Kazumi, amikor meglátott és lassú léptekkel elindult felém.
Tettem még felé pár lépést, majd legugoltam vele szemben és mosolyogva vártam, hogy elérjen hozzám. Közben Kodama is követte a tesója példáját és ő is elkezdett felém sétálni. Amikor mindketten elértek hozzám, mosolyogva felvettem őket és odasétáltam anyámékhoz, majd helyet foglaltam mellettük a kanapén.
- Amúgy... a bátyámékkal találkoztatok mostanában?- kérdeztem óvatosan.
Nem tudtam, hogy beszámoltak-e nekik a gyerekekről vagy meglepetésnek szánják, úgyhogy nem akartam elszólni magam.
- Melyikkel?- vonta fel a szemöldökét anyám szórakozottan.
- Tobiramával.
- Most hogy mondod, amióta elköltöztek, nem igazán járt ide- gondolkozott el.
- Izuna se látogatott meg mostanában- szólt Madara anyja.- Tudsz róluk valamit? Valami baj van?
- Ja, dehogy. Csak kérdeztem- vontam vállat.
- Biztos?- húzta össze a szemét résnyire anyám.
- Persze, valószínűleg csak sok dolguk van. Új lakás, meg minden- motyogtam, miközben az ikreket figyeltem.
- Igazad lehet- mondta végül Madar anyja, mire magamban megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Nemsokára hazaindultam az ikrekkel, de mivel az utcán minden második ember lestoppolt, hogy megnézze őket, végül csak simán hazateleportáltam.
- Te jó ég- sóhajtottam fel.-Túl cukik vagytok!
Az ikrek csak rámvigyorogtak erre a kijelentésemre, majd elindultak a lakásban. Szokás szerint egyik balra, a másik jobbra. Érdekes lesz ez a délután is...
Mire késő délután Madara hazaért, engem már teljesen lefárasztott az ide-oda rohangálás a két gyerek között. Mosolyogva figyelte, ahogy fáradtan végigdölök a kanapén, miközben ő végre egy helyre terelte az ikreket és felvette mindkettőt.
- Megint kicsináltak?- kérdezte nevetve.
- Aha...- motyogtam, majd megéreztem, hogy egyikük a derekamra ült, így rápillantottam.
- Mama!- kiáltotta Kodama a kezeivel hadonászva, mire sóhajtva felkaptam és felültem a kanapén.
- Nem kapok egy perc pihenőt sem, igaz?- kérdeztem mosolyogva, miközben az ölembe ültettem a kisfiút.
Madara mosolyogva figyelt egy darabig, majd Kazumival a kezében ő is leült mellém. Szórakozottan figyelte, ahogy Kazumi vigyorogva bámul fel rá folyamatosan, mintha még nem látta volna.
- Na mi az?- kérdezte Madara kedves hangon, mire Kazumi halkan felkacagott.
- Papa... sejetjek- motyogta selypen, mire Madarával tátott szájjal bámultunk rá.
Aztán összenéztünk, majd Madara mosolyogva magához ölelte a kislányunkat, miközben én képtelen voltam letörölni arcomról a vigyoromat. Közben Kodama megirigyelte Kazumi állapotát, ezért magamhoz öleltem. Kis karjaival átölelte a nyakam, miközben fejét a vállamra hajtotta. Madara hirtelen hozzám hajolt és egy hosszú csókot nyomott ajkaimra, amit késlekedés nélkül viszonoztam.