Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXIV.

Amikor odaértem, kinyitotta a szemeit és meglepetten pillantott fel rám.
- Te ki vagy? Bántottalak?- ült fel aggódva.
- Nem, dehogyis- mosolyodtam el halványan és leültem mellé.- Beszéltem Shukakuval.
- A bennem lévő démonnal?- csodálkozott el.
- Igen, de jobban szereti, ha ha a nevén szólítod- sóhajtottam fel.- Nézd, teljesen megértem, hogy min mész keresztül...
- Dehogy érted!- szakított félbe.- Belém zártak egy démont, aki csak a falu védelmére szolgál. Vele együtt én is csak egy eszköz lettem. Hogy érthetnéd ezt meg?!
- Na jó, először is nyugodj le. És én is a te helyzetedben vagyok. Bennem van a Kilencfarkú, Kurama.
- Mi? Te is jinchuuriki vagy?- csodálkozott el.
- Igen. De abban különbözünk, ahogy a bijuu-kra gondolunk. Ahogy látom, számodra csak teher.
- Persze, hogy az...
- Rosszul fogod fel a dolgokat! A bijuu-k nem holmi fegyverek vagy tárgyak, úgy kell tekintened rá, mintha a társad lenne.
- A társam? Ő csak egy démon, akit nem lehet kezelni.
- Figyelj, én már egy ideje együtt dolgozom Kuramával, pedig ő a legerősebb mind közül. Neked is sikerülne összedolgozni vele, ha megpróbálnád. De először változtatnod kell a hozzáállásodon.
- Hogy tudnék rá úgy tekinteni, mint egy társ? Egyebet nem csinál, csak átveszi felettem az irányítást és tombol.
- Próbáltál beszélni vele és rávenni, hogy dolgozzatok együtt?
- Az ilyen démonokkal nem lehet beszélni...
- Próbáltad?- vontam fel a szemöldököm.
- Nem- sütötte le a szemét.
- Igaz, hogy nem mindig szeretnek beszélgetni. De ha bocsánatot kérnél tőle, talán szóbaállna veled.
- Én kérjek bocsánatot tőle?- tátotta el a száját.
- Igen. Neked hogy esne, ha elkönyvelnének gyilkos fegyvernek és le se szarnák, hogy mit gondolsz? Gondolom rosszul.
- Jó, de...
- Amaterasu, beszéljünk vele együtt!
- Együtt? Azt meg hogy?
- Bízd csak rám. Összekapcsolom magunkat legbelül a bijuu-k tudatában, hogy tisztázni tudják a dolgaikat és ott legyünk, ha kitörne a vész.
- Oké, csináld.
A következő pillanatban ott találtam magunkat Kuramával és Shukakuval szemben. A lány meglepetten pillantott rám, mire magabiztosan mosolyogtam rá.
- Shukaku... sajnálom az eddigi viselkedésem- mondta az Egyfarkúra nézve.
- Azt jól teszed!- húzta fel az orrát sértődötten, mire Kurama egyik farkával rácsapott.- Mi bajod van, hülye róka?!
- Nem akarsz mondani valamit?- pillantott rá parancsoló hangnemben.
- Nem!
- Shukaku...- néztem rá karba tett kézzel.
- Jól van, na! Én is sajnálom, hogy néha átvettem feletted az irányátást.
- Akkor kezdhetnénk... előlről?- kérdezte a lány mosolyogva.
- Nem bánom, legyen. De én nem leszek olyan könnyű eset, mint ez az idióta róka.
Kurama mérgesen pillantott rá, ezért inkább közbeszóltam.
- Na jó, most hogy megbeszéltük a dogokat, ideje menni.
- A szart is kiverem belőled, te túlméretezett mosómedve!- ordította Kurama, meg se hallva, amit mondtam.
- De nagy legény lett a kis rókakölyök!
- Vigyázz a szádra, hülye tanuki, mert akkorát kapsz, hogy magadra se fogsz ismerni!
- Mindjárt úgy megütlek, hogy előkészítik a temetésed, te mamlasz róka!
Fél szemmel a lányra pillantottam, majd bólintottunk egyet és véget vetettünk a beszélgetésnek. Amikor újra visszacsöppentünk a világunkba, biztatóan rámosolyogtam a lányra.
- Elszöktél a faludból, igaz?
- Honnan tudod?- csodálkozott el.
- Csak kitaláltam- vontam vállat.- Már visszamehetsz, ahogy érzékelem, már úton is vannak érted.
- Biztos a Kazekage utánam küldte az embereit. Ő is csak fegyverként tekint rám...- sütötte le a szemét.
- Mutasd meg, hogy ez nem így van. Bizonyítsd be neki, hogy erős vagy és képes vagy együtt dolgozni Shukakuval- biztattam mosolyogva.
- Igen, ezt fogom tenni- mosolyodott el ő is.- Köszönöm a segítséget!
- Szívesen. Tényleg, még a nevedet sem tudom.
- Akane vagyok. Na és te?
- Amaterasu. Vigyázz magadra a továbbiakban. Én eltűnök, mielőtt ideérnének.
- Jó útat hazafelé!- intett, amikor elindultam.
Mosolyogva visszaintettem neki és sietősen a bátyámhoz rohantam, aki a hegy tetején állva nézte végig az eseményeket.
- Megvagyunk?- kérdezte, amikor mellé értem.
- Igen. Menjünk vissza és nyugtassuk meg a falusiakat. Jó lenne minél hamarabb hazamenni. Madara eddig tuti ki van bukva- húztam el a szám.
- Abban biztos lehetsz- folytotta vissza a nevetését Hashirama.
Visszasétáltunk a falusiakhoz és sűrű hálálkodások közepette elmeséltem nekik, hogy véget vetettem ennek az egésznek.
- Máris indulnak vissza?
- Nem maradnak egy éjszakára sem?
- Pihenjék ki magukat nyugodtan!- záporoztak felénk a marasztalások.
- Köszönjük, de jobb, ha sietünk vissza- utasítottam vissza mosolyogva az ajánlatukat.
A férjem eddig belefolytotta magát a papírjaiba- tettem hozzá magamban.
A kislány odalépett hozzám, kezében egy karkötővel és mosolyogva a kezembe nyomta.
- Ezt neked csináltam- mondta csillogó szemekkel, mire folyamatosan vigyorogva gugoltam le hozzá.
- Köszönöm. Ígérem, hordani fogom- simogattam meg a fejét, mire halkan felnevetett.
Hashiramával útnak indultunk, és ebben a gyorsabb tempóban haladva fele annyi idő alatt elértünk Konohába.