Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LVII.

Mivel edzésemet felfüggesztettük bizonytalan időre (akárcsak a sulit a korona miatt), visszatértem régi munkakörömbe az elmúlt napokban. Jó volt újra Madarával tölteni az egész napot, még úgy is, hogy ismét össze kellett vegyülnöm a különböző dokumentumok lapjaival az irodában. Közben magamban fohászkodtam, hogy Tobirama valahogy elérje a célját és kifejlessze azt a jutsut, amiről beszélt nekünk.
Már 9 napja várunk Tobirama jóhírére, de egyelőre nem érkezett meg.
- Pecsételd le ezeket is- raktam le Madara elé egy újabb köteg papírt, mire falfehér arccal nézett fel rám.
- Te meg akarsz ölni?- hülledezett fáradtan.
- Hogyne, feltett szándékom, hogy végezzek veled- forgattam meg a szemem szórakozottan.
A háta mögé sétáltam és elkezdtem masszírozni a vállát, mire egy minimálisan jobb kedvvel állt neki a pecsételésnek. Én pedig szorosan lehunytam a szemem, mert éreztem, hogy Kurama beszélni akar velem.
- Nem túlzás ez egy kicsit?
- Mi? Ennyire elkényesztetni a férjemet?
- Nem érdekel vele mit csinálsz. Az edzésről beszélek. Így hogy akarod elvenni az erőmet?
- Na jó, akkor tisztázzuk. Nem akarom elvenni az erődet, hanem együtt akarok dolgozni veled. Ha egyesítjük erőinket, jó kis csapat leszünk mi ketten.
- Arra nem fog sor kerülni.
- Dehogynem.
- Még nem bizonyítottál semmit! Egyszer láttalak harcolni, annak pedig elég rossz vége lett...
- Valami baj van?- zökkentett ki Madara hangja a gondolataimból, mire rápillantottam.
- Nem, dehogy. Csak beszéltem Kuramával.
- Kurama? Te komolyan így szólítod azt a rókadémont?
- Ne hívd így!- kiáltottam rá, mire megszeppenve húzott az ölébe.
- Jobban megviselt Izuna elvesztése, mint gondoltam.
- Nem erről van szó. De rá nem úgy kell gondolni, mint egy gonosz rókadémonra. Neki is vannak érzései, és idővel elő is fogom teremteni azokat. Csak még nem tudom hogyan...
- Van valami, amiről nem tudok?- vonta fel a szemöldökét kíváncsian.
- Csak beszéltem vele párszor- legyintettem.- A lényeg, hogy nem kell agódnod, elbírok vele.
- Biztos vagy ebben, te lány?
- Holtbiztos. Egy nap együtt fogunk harcolni, majd meglátod.
- Arra kíváncsi leszek...
Mosolyogva pillantottam fel újra Madarára, aki furán bámult rám.
- Megint beszéltél vele?
- Igen- mondtam, aztán hirtelen kivágódott a terem ajtaja.
Tobirama rohant be rajta hatalmas sebességgel és egyenesen az asztalig futott. Mindkét kezével lecsapott rá és közelebb hajolva hozzánk, megszólalt.
- Megvan!
- A havid, vagy mi?- kérdezte Madara értetlenül.- Nyugodj le, Senju!
- Hülye, a technika! Rájöttem, hogyan hozhatom vissza Izunát!- kiáltotta, mire Madarával mindketten felpattantunk.
- Akkor mire várunk?
- Láss hozzá azonnal!- türelmetlenkedtünk.
- Csak...- kezdte, mire csalódottan visszaültünk.- Sok chakra kell hozzá, az enyém nem lesz elég.
- Megoldjuk, majd használod a miénket- állt fel újra Madara és az edzőhelyem felé kezdett terelgetni.
Amikor elértünk az edzőtérre, Tobirama felénk fordult.
- És most? Mondtam, hogy nekem nincs hozzá elég chakrám. Sőt, talán a hármunké együtt véve sem elég- rázta meg a fejét.
- Várj egy percet- mondtam, majd elmerültem a gondolataimban és Kurama előtt találtam magam.
- Mit akarsz?- dörmögte.
- Tudom, hogy mindent hallottál...
- Nem adhatok át neked elég chakrát. A pecsét úgy készült, hogy csak egy bizonyos mennyiséget adhatok át.
- Tudom, hogy azt akartad, bizonyítsam be, hogy érdemes vagyok-e arra, hogy együtt harcolj velem. De mi lenne... ha éles helyetben győződnél meg róla? Segíts visszahozni Izunát! Majd ha eljön a harcunk ideje és nem leszel megelégedve velem, akkor felőlem meg is ölhetsz. Csak most segíts!
- Mondtam, hogy nem adhatok neked sok chakrát. Ahhoz le kell venned ezt a pecsétet.
- Akkor leveszem- vontam vállat és elindultam feléje.
- Igen? És ha becsaplak? Ha megvadulok ahelyett, hogy segítenék nektek?
- Ne legyél seggfej, Kurama- pillantottam rá.- Tudom, hogy nem csinálnád meg azt, bízom benned.
Kurama hirtelen az öklét tartotta felém, mire meglepetten bámultam rá, de csak mosolygott. Hozzáérintettem a sajátom, aztán letéptem a pecsétet, ami a rácson volt.
- Majd tőlünk kapsz elég chakrát- mondtam magabiztosan Tobiramának.
- De honnan...?- kezdte, de nem tudta tovább folytatni.
Érzetem, ahogy a testemet elönti egy erőteljes érzés, az erő és hatalom érzése.
- Azta, teljesen megváltozott a külsőd- pillantott rám meglepetten a bátyám.
- Ne mondd, hogy sikerült...- döbbent le Madara, mire rámosolyogtam.
- Kezdd el!- intéztem szavaimat Tobiramának, aki azonnal hozzáfogott a technikájához.
Folyamatosan áramoltattam felé a chakrát, hogy sikerüljün a jutsuja. Madara meredten figyelt minket, miközben idegesen dobolt ujjaival a karján. Aztán a következő pillatban megjelent előttünk a már régóta hiányolt Izuna.