Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XX.

Szótlanul sétáltunk mindketten, de még véletlenül sem egymás mellett, Izuna pár lépéssel lemaradva jött mögöttem, ugyanis "ő nem sétálhat együtt egy Senjuval". Már nagyon elegem van a két klán közötti konfliktusból. Már hónapok óta honol a béke közöttünk, és pont a mi családjaink tagjai nem képesek fátylat borítani a múltra.
A lábam magától arra a helyre vitt, ahol Madarával ücsörögni szoktunk. Sóhajtva ültem le a szokásos helyemre, és megpaskoltam a mellettem lévő farönköt, hogy Izuna is foglaljon helyet. Először csak húzta az orrát, de végül beadva a derekát helyet foglalt mellettem.
- Őszintén nem értem, mit eszik rajtad a bátyám annyira. Oké, jól nézel ki, azt nem vitatom, de mégis csak...
- ... mégis csak egy Senju vagyok- fejeztem be a gondolatmenetét lesütött szemekkel.- Nem értem, miért kell ezen még mindig fennakadni. Már béke van.
- A béke nem hozza vissza az apámat. Sem a testvérem- mondta ki Izuna szárazon.
- Nehogy azt hidd, hogy csak te vesztettél el fontos személyeket a két klán közti háborúkban. Pont azért kötöttek békét, hogy több olyan eset ne történjen.
- Hogy tudnék megbocsátani az apám gyilkozainak? Mégis hogy várhatod el, hogy felhőtlen kapcsolatot ápoljak a klánoddal, tudva, hogy ti vagytok a családom tagjainak gyilkosai?
- Mint mondtam, nem csak te vesztettél el fontos embereket!- emeltem fel a hangom.- Nekem is fáj... hogy nap, mint nap olyan emberekkel élek egy közösségben, akik felelősek az apám és a bátyáim haláláért. De azzal nem érek el semmit, ha folyamatosan ezen rágódok. Csak még inkább eltávolodok az emberektől.
- Mondj, amit akarsz, akkor sem foglak soha elfogadni- közölte Izuna rámnézve.- Azt se bánom, ha a bátyám elvesz feleségül, számomra mindig is egy leszel az apám gyilkosai közül.
- Hurrá, akkor szítsd tovább a konfliktust! Ha sokáig osztod ezt az elméletet, semmibe megy a bátyám és Madara törekvése.
- Ez csak az én véleményem. Rajtam és anyámon kívül minden Uchiha oda meg vissza van a kedves Senjukért- nem kis gúnnyal a hangjában ejtette ki a "kedves" szót, de ezt most igyekeztem figyelmen kívül hagyni.- Amúgy is kötve hiszem, hogy te annyira szeretnéd a klánom. Szerintem csak megjátszod magad a bátyám előtt, de rá fogok jönni, hogy mi a szándékod vele.
- Hogy én megjátszom magam?- tátottam el a számat ránézve, mire csak bólintott egyet.- Szóval szerinted van valami hátsó szándékom és ezért vagyok Madarával?
- Persze, effelől semmi kétségem.
- Te teljesen hülye vagy! Miért akarnék átverni bárkit is? Én tényleg szeretem őt.
- Jó, a hegyi beszédeidet ne nekem add elő, hanem valaki olyannak, aki el is hiszi. Te magad mondtad, hogy mennyi szenvedést okozott neked az Uchiha klán. Elképzelhetetlennek tartom, hogy most csak úgy megkedveld őket.
- Nem élhetek egész életemben a múltban. Veled ellentétben én meg akarok változni. Régen ellenségek voltunk, de én ennek mindig is véget akartam vetni. Ha a bosszún járna az eszem és azt adnám át a következő nemzedéknek, soha nem szűnne meg a gyűlölet és a háború. Azt akarom, hogy a klánok végre elfogadják egymást és ne harcoljanak tovább. Semmi szükség arra, hogy még több kisgyerek elveszítse az apját, vagy a testvéreit. Ezzel válaszoltam minden kérésedre, megkeresem Madarát- álltam fel.
Izunának hátat fordítva indultam el Madara keresésére, miközben letöröltem az arcomról egy árva könnycseppet, ami a mondandóm közben csordult ki, ahogy eszembe jutott az apám, Kawarama és Itama. Bárcsak még azelőtt békét kötött volna a két klán, hogy ők meghaltak volna.
Nem kellett sokáig kutatnom Madara után, ugyanis pár perc múlva megpillantottam, miközben felém sétált. Gyorsítottam a tempómon és ahogy elértem hozzá, a karjaiba vetettem magam, mire ő szorosan átölelt.
- Minden rendben?- kérdezte halkan a fülembe súgva.
- Hogy lenne rendben! Nem hiszem el, hogy minden Uchiha kibékült a Senjukkal, csak az öcséd és az anyád nem. És minden Senju igyekszik jóban lenni az Uchihákkal, csak az anyám és Tobirama ellenszenvesek velük továbbra is. Miért ilyen kegyetlen a sors?- fakadtam ki a szemébe nézve.
Karjaival még mindig szorosan fogta a derekam és eszében sem volt elengedni.
- Majd megoldjuk. Ne mondd, hogy ennyi miatt feladnád a kapcsolatunkat- nézett mélyen a szemembe.
- Dehogyis, azt soha. Csak... fogalmam sincs, mihez kezdjek, hogy megkedveljenek és kezdem úgy érezni, hogy nincs mit tennem ennek érdekében- sóhajtottam fáradtan.
Madara válaszul csak rátapasztotta ajkait az enyémre, én pedig azonnal visszacsókoltam. Az ölelése, az érintései és nem utolsó sorban a csókjai sikeresen elfeledtették velem az aggodalmam, és pár perc alatt megnyugodtam.
- Mondtam, hogy megoldjuk. Majd kitalálunk valamit- türt egy tincset a fülem mögé, mire elmosolyodtam.