Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

IV.

Megadóan kiejtettem kezemből a kardot és szorosan lehunytam a szemem.
Ekkor hirtelen elém ugrott valaki olyan erővel, hogy a földre estem. Csodálkozva bámultam fel az alakra, akinek hátán az Uchihák szimbóluma volt látható.
- Őt én elintézem, ti menjetek előre!- adta ki a parancsot, mire a tíz másik felszívódott.
Fogalmam sem volt, hogy mit akar tenni ez az idegen. A következő pillanatban szembefordult velem és a kezét nyújtotta. Elfogadtam a gesztusát és engedtem, hogy felhúzzon a földről, miközben folyamatosan a szemébe néztem. Ha nem az ellenségem lenne és nem akarna nagy valószínűséggel megölni, akkod azt mondanám, hogy egész jól néz ki.
- Ne keveredj gyakran ilyen helyzetbe. Nem tudlak mindig megmenteni- mondta.
- Szóval nem akarsz megölni?- kérdeztem meglepetten.
- Az emberség legalja lenne, ha megölnék egy lányt. De úgy látszik ezt mások nem így gondolják, szóval vigyázz magadra.
- Ki vagy te?- futott ki a számon a kérdés.
- A nevem Madara- válaszolt az idegen, majd a jobb oldalamra mutatott- Arra menekülj el...
- Amaterasu- árultam el én is a nevem.
- ...Amaterasu. Azon a részen már átvették a vezetést a Senjuk. Siess!
- Köszönöm- pillantottam rá hálásan.
Megmentőm csak elmosolyodott, majd mindketten elindultunk, persze ellenkező irányba.
Pár perc után megpillantottam Tobiramát és azonnal odasiettem hozzá.
- Tobirama!- ugrottam mellé.
- Hála az égnek! Már azt hittem valami bajod esett.
- Minden rendben. Többé kevésbé...- néztem végig magamon.- De totál kész vagyok.
- A harcnak hamarosan vége. Az Uchihák elkezdtek visszavonulni.
- Értem. Akkor nyertünk?
- Tulajdonképpen igen. Azonban... csak nézz körbe.
- Mindenhol halottak- forgolódtam, majd hirtelen eszmebe jutott valami.- Hol van Hashirama és Itama?
- Itt vagyunk- hallottam meg az egyik bátyám hangját, mire feléjük néztem.
Hashirama kisebb sérülésekkel megúszta, de Itama elég rossz állapotban volt.
- Elég szarul festessz...- néztem rá.
- Ne aggódj, ez nekem meg se kottyan- mosolyodott el, majd kissé fájdalmas arcot vágott.
- Vagy mégis...
- Amaterasu, ti ketten induljatok vissza, hamarosan mi is megyünk- mondta Hashirama, majd Tobiramával együtt elindultak arra, ahonnan az előbb elmenekültem.
- Akkor menjünk- szólt Itama, mire óvatosan elmosolyodtam, majd elindultunk.
Lassan haladtunk, folyamatosan figyelve, hogy látunk-e ellenséget, de a környék már csendes volt. Viszont a látvány miatt minimum két évre depresszióba eshetnénk. Akármerre néztem, nem láttam mást csak halottakat. Túlnyomó részt Uchihákat, de akadtak Senjuk is.
- Hát itt vagytok- jött oda az apám.- A sérülteket már elvitték, Itama csatlakozz hozzájuk. Mi még elintézünk pár dolgot és majd csatlakozunk hozzátok.
Szótlanul bólintottunk, majd apámmal együtt elindultunk a csatatér felé.
- Még nem végeztünk?- kérdeztem.
- Még nem vonultak vissza mind, de már csak percek kérdése és vége lesz. Mint a klán vezére, nekem a végsőkig az élen kell lennem, nem vonulhatok vissza, amíg az összes Uchiha el nem tűnt.
- Értem- mondtam halkan.
- Látszik, hogy az én lányom vagy. Azonnal belevetetted magad az Uchihák seregébe, de nem meglepő, hogy túlélted- szólt apám büszkén.
Azért én eléggé meglepődtem- gondoltam, de természetesen ezt nem mondtam ki, csak megköszöntem a dicséretét. Örülök, hogy ezúttal büszke rám és nem a szidását kell hallgatnom. Ez ritka alkalom.