Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LII.

Másnap hozzá is láttunk az edzéshez, így már korán reggel a tegnapi edzőpályára vonultam, ahol Tobirama rám várt.
- Csak azt ne mondd, hogy késtem, mert felkötöm magam- forgattam meg a szemeimet, amikor elértem hozzá.
- Nem fogom, most én jöttem korán- közölte szórakozottan.- Kezdhetjük?
- Persze!- vágtam rá magabiztosan, majd értetlen tekintettel meredtem rá.- Amúgy mit is kell csinálnom?
- Nem is te lennél...- sóhajtott fel, mire nevetve a vállába boxoltam.- Kifejlesztünk pár új technikát.
- Annak mi köze lesz a Kilencfarkúhoz?
- Miro szerint, ha erősebbé válsz, a bijuu el fogja ismerni a képességed és össze fog dolgozni veled.
- Magyarul halálra kell hajszolnom magam és akkor megengedi majd, hogy használjam az erejét?- vontam fel a szemöldököm.
- Úgy néz ki.
- Szuper...- sóhajtottam fel fáradtan.
Egész nap edzettem Tobiramával, keményebbnél keményebb technikákkal bajlódva. De a Kilencfarkú semmi jelét nem adta a létezésének. Hát persze, ennél többre lesz szükség, ha azt akarom, hogy összedolgozzon velem.
Este az edzés végeztével a bátyámmal együtt elindultunk, hogy megnézzük mi újság Madaráékkal. Kopogás nélkül léptem be az irodába, ahol mindkét Uchiha hulla fáradtan görnyedt a munkájuk fölé.
- Hali! Szerintetek is szép nap volt a mai, ugye?- sétáltam oda hozzájuk vidáman.
Mindkettőjüktől kaptam egy "légyszi fogd be, halott vagyok" pillantást, mire nem bírtam tovább és elröhögtem magam. Tobirama se tudta visszafolytani a nevetését, mire az Uchihák sértődötten fordították el a fejüket.
- Csak viccelek, én is zombinak érzem magam- ültem fel az asztalra, mire Madara felállva egy csókot lehelt az ajkamra.
- Nem csodálom. Minden rendben?- kérdezte aggódva, miközben visszaült a helyére és az ölébe húzott.
- Igen, de a róka nem adott semmilyen életjelet magáról.
- Ne aggódj, nem haltam meg!
- Na jó, mégis- korrigáltam gyorsan, mire a társaságomban lévők fura pillantásaival találtam szembe magam.- Inkább menjünk haza.
A hazaúton egyszer csak valami szokatlan érzés fogott el.
- Állj!- torpantam meg, mire Madara kíváncsian pillantott rám.- Jön valaki.
- Hogy érted?
- Valakik a falu felé tartanak. Abban az irányban!- kiáltottam fel, majd elindultam amerre éreztem az idegen chakrákat, Madara pedig azonnal követett.
Futva haladtunk a falu széle felé, ahol Tobiramáék is mellénk ugrottak.
- Érezted?- fordult felém a bátyám, mire csak bólintottam egyet.
Nemsokára megpillantottunk a távolban hat fura külsejű alakot.
- Nincs ötleted, kik lehetnek azok?- fordultam Madara fejé, de megrázta a fejét.
- Azt sem tudom, honnan jöhetnek.
- Mindjárt elmondják!- nyúlt a kardjához Izuna magabiztosan.
- Várj- állította le Tobirama.- Egyszer lássuk, mit akarnak.
- Nocsak, máris kiszúrtatok minket?- kérdezte hangosan a legelől haladó, miközben mind megálltak tőlünk kellő távolságra.
- Még szép- kiáltotta vissza Madara.- Mit akartok?
A társaság vigyorogva felemelte a kezeit, jelezve, hogy megadják magunkat.
- Nos, a tervünknek máris befellegzett, úgyhogy... akár fel is adhatjuk magunkat.
- Mi az szar?- motyogta a bátyám.
- Ez csapda lesz, valami nem stimmel- figyelmeztettem a többieket, akik azonnal bólintottak egyet.
- Kik vagytok?
- Sajnos nem árulhatjuk el, hogy honnan jöttünk. És más információt sem szedhet ki belőlünk, Hokage-sama- mondta önelégült vigyorral az egyikük, majd kiöltötte a nyelvét.
Undorodva figyeltem a nyelvén lévő pecsétet, ami nem engedte, hogy bármit is elmondjon nekünk a megbízójáról.
- Mindegy kik ők, elfogjuk őket- adta ki az utasítást Madara, majd egyszerre megindultunk feléjük.
Néhányan láthatóan megrémültek és pár lépést hátráltak. Aztán az egyikük ledobott egy füstbombát és mire felszállt a keletkezett füst, mind eltűntek.
- Amaterasu, merre vannak?- fordult felém Madara.
- Arra!- indultam el és mind követtek.
Nagyon nem tetszenek nekem ezek az alakok, valami rosszat sejtek...