Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXVI.

Amikot díszes társaságommal beléptünk anyámhoz, enyhén szólva meglepődött.
- Mi ez a lakodalmi menet?- kérdezte döbbenten, miközben behívott minket.- Tobirama, illene szólni anyádnak, ha ilyent tervezel.
- Roppant vicces vagy...- motyogta a bátyám helyet foglalva Izuna mellett.- Csak kíváncsiak vagyunk a nagy hírre.
- Miféle nagy hír?- vonta fel a szemöldökét anyám.
- Na igen- köszörülte meg a torkát Madara.
- Van egy kis bejelentenivalónk- tettem hozzá mosolyogva.
- Ezért rángattak ide minket- magyarázta Madara anyja, mire anyám bólintott egyet.
- Akkor ki vele- utasított.
Tanácstalanul Madarára pillantottam, azt sugallva a tekintetemmel, hogy "halvány lila gőzöm sincs, hogy kellene közölnöm velük". Mire Madara vette a lapot és aprót bólintott.
- Megtettem amire kértél- nézett rá anyámra.
Ő először kérdőn felvonta a szemöldökét, aztán elkerekedett szemekkel pillantott rám.
- Ez komoly?
- Teljesen- mosolyodtam el, mire anyám elégedetten dölt hátra.
- Látom hasznos volt a fenyegetésem- mondta magabiztosan.
- Amit azért a jövőben hanyagolhatnál- néztem rá furán.
- Valaki beavatna minket is?- kérdezte Madara anyja furán pillantva a mellette ülő, szélesen mosolygó anyámra.
Meg is értem a meglepődöttségét, anyám nem az az ember, aki kimutatja az érzéseit. Most pedig pontosan ezt csinálja.
- Gyerekünk lesz- mosolyogtam rá.
- Hogy mivan?!- tátotta el a száját Izuna és Tobirama egyszerre.
- Végre!- sóhajtott fel megkönnyebbülten Madara anyja.- Ezt várom mióta elvetted ezt a lányt, fiam.
- Ezt jó tudni- pislogott Madara döbbenten.
- Már kellenek az unokák.
- Igen, nem tudom eddig mire vártak...
- Már egy ideje hajtogatom nekik, hogy lassan érkezhetnének a gyerekek, de nem figyelnek rám.
- Én is mondtam már nekik néhányszor, hogy húzzanak bele- kezdtek beszélgetni a jövendőbeli nagymamák, mire pislogás nélkül meredtünk rájuk.
- Anya, amúgy...- kezdtem.
- ...mi is itt vagyunk- folytatta Madara.- Izuna, még éltek?
Madara kérdésére rájuk pillantottam és azonnal elröhögtem magam. Mindketten döbben arccal bámultak minket, miközben nem csak pislogni, de szerintem levegőt venni is elfelejtettek.
- Aha, asszem...- motyogta az Uchiha.
- Én azért nem vagyok ebben olyan biztos- dünnyögte Tobirama.- Ez egy kicsit meglepett.
- Kicsit?- kérdeztük Madarával egyszerre.
- Mi van itt?- lépett be a helyiségbe Hashirama.- Azok ketten olyanok, mintha szellemet láttak volna...
- Lesz kicsi Uchiha- közölte Izuna.
- Inkább kicsi Senju- javította ki Tobirama, majd egymásra nézve elröhögték magukat.
- Heh?- kérdezte legidősebb bátyám döbbenten, majd tekintete megállapodott rajtam.- Amaterasu, nektek...?
- Igen, bátyám. Gyerekünk lesz.
- El ne ájulj, Hashirama- nevetett fel Madara.
- Hashirama!- kiáltott rá anyám, mire mindannyian meglepetten fordultunk felé.- Igazán példát vehetnél Madaráról. Nektek mikor lesz gyereketek? Addig akartok várni, hogy meg se érjem a saját unokáim születését?!
- Még van időnk- próbálta csitítani bátyám.
- Nincs! Követelem, hogy minél előbb legyen gyereketek nektek is!
- Azért ez nem így megy- motyogta Hashirama.
- Na és ti!- mutatott rá Madara anyja Izunáékra, akik összerezzentek a hangja hallatán.- Sürgösen találjatok ki valamit. Nem lehet a bátyádnak helyetted is gyereke!
- Annyit nem vállalok be...- motyogtam, mire Madara nevetve belepuszilt a hajamba.
- Hogyne, majd szülök én is gyereket...- dünnyögte Izuna, miközben a bátyám könyörgő tekintettel meredt rám.
- Egyelőre maradjunk ennél a gyereknél- szólaltam meg.- A többit majd utána.
- Igaz- egyeztek bele az anyák sóhajtva.
Tobiramáék megkönnyebbülten sóhajtottak fel, és tekintetükkel egy határozott köszönömöt üzentek nekem, amiért megmentettem őket.
- Ki kell találni a nevét minél előbb- vetette fel az ötletet anyám.
- Igen, fel kell készülni rá idejében- értett egyet Madara anyja is.
Ezután az unokától bezsongott jövendőbeli nagymamák szünet nélkül hadartak nekünk, hogy mit kell előkészítsünk most azonnal, mert ugyebár felkészültenk kell lennünk. Madarával pislogás nélkül meredtünk rájuk, majd meglepetten egymásra néztünk.
- A szülőszobát ne foglaljam le?- kérdezte halkan, mire felnevettem.
- De, mindenképpen. Szeretném ha az ágy az ablak mellett lenne- hülyültem tovább.
- Hogyne, ahogy szeretnéd.
Tobiramáék azonnal leléptek megijedve attól, hogy anyámék esetleg megint előhozzák a gyerek-témát, és Hashirama is köddé vált.
- Madara, tűnjünk el!
- Oké- bólintott, majd a kezemet megfogva felállt.- Jó éjt!
- Viszza!- parancsoltak ránk anyáék egyszerre, mire megszeppenve ültünk vissz az asztalhoz.- Még nem mondtunk el mindent!
- Nem ér rá holnap? Hullafáradtak vagyunk és még van egy csomó időnk, amíg megszületik a gyerek...- magyaráztam.
- Jó, majd holnap folytatjuk- legyintett anyám, mire azonnal leléptünk.
- Nem lettek egy kicsit mániákusok?- kérdeztem, miközben hazafelé sétáltunk.
- Nem is kicsit- dünnyögte Madara.- Az unoka híre elvette az eszüket.
- Ezek ki fognak csinálni minket- sóhajtottam.
- Az biztos- értett egyet velem azonnal.