Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XLIV.

Reggel Madara ébresztésére keltem.
- Drágám, el fogunk késni- suttogta a fülembe, miközben simogatta az arcom.
- Jó na...- motyogtam csukott szemmel.
- Hát annyira nem lesz jó- nevetett fel.
Kábán ültem fel az ágyban és álmosan pillantottam rá.
- Úgy érzem magam, mint egy élőhalott...
- Az arcod is ezt sugározza- nevetett még jobban.
- Mit kell ma csinálunk?- kérdeztem, miközben elkezdtem készülődni.
- Találkoznom kell egy klánnal.
- Megint?- néztem rá unottan.
- Igen. De úgy döntöttem, most a bátyjaid helyett inkább téged viszlek.
- Máris az agyadra mentek?- kérdeztem szórakozottan.
- Nem is kicsit- folytotta vissza a nevetését Madara.
A legnagyobb élvezettel nézte végig, ahogy magamra öltöm a fehérneműmet, majd felveszem a ruhám. Miután elfogadható állapotba hoztam a hajam, fejcsóválva pillantottam rá. Igyekezett elfolytani az elégedett vigyorát, de nem igazán sikerült.
- Tudom, hogy élvezed...- jegyeztem meg.
- Baszki, lebuktam- állt fel tettetett meglepődéssel és odasétált hozzám.
A derekamnál fogva magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam, így kellett pár perc, mire rávettük magunkat az indulásra. Nekem még otthonra is be kellett ugranom, hogy átöltözzek, mert nem akartam a tegnapi ruhámban még két napig császkálni. A házba belépve egyenesen a szobámba indultam és gyorsan átöltöztem. Aztán azonnal távozni akartam, de kis gondolkodás után besétáltam a konyhába, amit nem hiába tettem, mint utóbb kiderült. A helyiségben anyám, valamint Izuna és Tobirama tartózkodott.
- Itt vallatás folyik?- vontam fel a szemöldököm.
- Nem, az csak később jön- legyintett anyám, mire elnevettük magunkat.
- Jó is, hogy itt vagy, el kell mondanom valamit- álltam oda mellé.
- Madara megkérte a kezed?- kérdezte anyám folytatva az evést, miközben felém se pillantott.
Én szájtátva bámultam rá, a bátyám és Izuna pedig félrenyelték a teájukat és éppen "ki fullad meg előbb" versenyt tartottak.
- Te honnan tudod?- kérdeztem még mindig letaglózva.
- Madara már előre elmondta nekem. Mégiscsak az anyád vagyok, egyszer engedélyt kellett kérnie tőlem- vont vállat.
- Ahogy látom, megadtad az engedélyt- pillantottam mosolyogva az ujjamat díszítő gyűrűre.
- Hát persze, hiszen komolyak a szándékai. Na meg kellenek már az unokát- jegyezte meg visszafolytva a nevetését, mire sóhajtva elindultam kifelé.
- Madara lecserélte Hashiramáékat rám, szóval elkísérem a találkozóra. Sziasztok!- hadartam el gyorsan, mielőtt anyám kínos részhez térítette volna a beszélgetést.
- Várj már!- kiáltott utánam Izuna, mire visszafordultam.
- Mi az?
- Ezt az előbb komolyan mondtad?- kérdezte döbbenten a bátyám, mire mosolyogva bólintottam egyet.
- Üdv a családban- mondta Izuna mosolyogva, mire intettem nekik egyet és kiszaladtam a házból.
Madara eddig gyökeret eresztett a kapunál a várakozástól. Gyorsan sétáltam a megbeszélt helyhez, ahol Madara türelmetlenül várakozott.
- Meg kellett akadályoznod egy világháborút az öcsém és anyád között, vagy mi tartott ilyen sokáig?- kérdezte nevetve, amikor mellé értem.
- Nem, szerintem anyám kezdi megkedvelni őt- hajoltam hozzá egy csókra, majd kézenfogva elindultunk.- Csak lelkiismeretesen be akartam vallani anyámnak, hogy megkérted a kezem. De mint kiderült, már tudta.
- Igen, nemrég beszéltem vele erről- mosolyodott el Madara.
- De Tobiramáék reakciója pótolta az anyámét- nevettem el magam.
- Te jó ég, mit csináltak?
- Miután sikerült nem megfulladniuk a teától, Izuna köszöntött a családban. A bátyám pedig szerintem leejtette az állát...- húztam el a számat, majd mindkettőnkből kitört a röhögés.
- Egy ilyen látványt vétek volt kihagyni...- jegyezte meg Madara visszafolytva a mosolyát.
- Az tuti- pillantottam rá.

Kellemesebb volt ez az út, mint számítottam rá. Végre Madarával csak kettesben lehettünk, miközben tudtuk, hogy a semmi közepén tényleg senki nem zavarhat meg. Amikor találkoztunk a klán vezetőjével, csak még jobb lett a dolog.
- Hokage-úr!- fogott kezet Madarával a vezér, majd rám pillantott.
- A menyasszonyom- mutatott be Madara, mire mosolyogva köszöntem a vezérnek.
A találkozó alatt legalább egymilliószor lejátszottam magamban azt a jelenetet, kimondhatatlanul jól esett.