Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

L.

Ma Madarával a szokásosnál jóval korábban keltünk, és egyszerűen képtelenek voltunk visszaaludni. Ezért inkább felöltöztünk és kisétáltunk a konyhába.
- Készen állsz, hogy a kegyetlen párod beléd pecsételtessen egy démont?- kérdezte maga elé bámulva, mire sóhajtva az ölébe ültem.
- Hagyd már ezt abba, alapból nem a te ötleted volt és én is beleegyeztem- mondtam el már sokadjára.
- De attól még szarul esik- motyogta, miközben elkezdte a hátamat simogatni.- Ha valami történik veled, én komolyan mondom, hogy...
- Nem lesz semmi baj, légy már egy kicsit optimista, néha nem árt.
- Az a te reszortod- mosolyodott el halványan és belepuszilt a hajamba.- Induljunk.
Eddig semmi bajom nem volt ezzel az egésszel, de most ahogy haladtunk a megbeszélt helyhez, kezdtem ideges lenni. Ha Madara ennyire aggódik, akkor tényleg nem lehet könnyű kordában tartani egy bijuu-t, hiába mondogatom, hogy nem lesz semmi baj. De ha most én is befordulnék és átmennék depibe, az csak rontana a helyzeten.
- Biztos, hogy a Kilencfarkút akarod? Azt mondják az a legerősebb, és tele van gyűlölettel- fordult szembe velem Madara, mielőtt beléptünk volna a helyiségbe.
- Igen, nem szeretem a macskákat, nem lennék jóban a másikkal. És én tele vagyok szeretettel, szóval majd kiegészítjük egymást- vontam vállat mosolyogva és bementem előtte az ajtón.
Már csak mi hiányoztunk a társaságból, mindenki más ott volt. Hashirama Mito mellett állt és igyekezett erőt sugározni, de én, mint féltőn szerető testvére, azonnal kiszúrtam, hogy mennyire aggódik. Tobirama és Izuna is eljöttek, biztos ami biztos alapon. Rajtuk kívül egy ember volt még ott, aki belénk fogja pecsételni a bijuu-kat.
- Ki lesz az első?- kérdezte, mire Madara autómatikusan közelebb szorított magához a derekamnál fogva.
- Majd én- jelentkezett önként Mito.
A bátyám elengedte, miközben egy percre sem vette le róla a szemét. Az Uzumaki teljese nyugodtsággal és magabiztossággal feküdt fel az asztalra és várta, hogy elhelyezzék rajta a pecsétet. Pislogás nélkül figyeltem a jelenetet, egyetlen mozdulatról sem akartam lemaradni. A pecsételő ninja közelebb vette a Kétfarkút elzáró tárgyat, majd kézjelek sorozatába kezdtett, aztán elhelyezte a pecsétet Mitón. Még levegőt venni is elfelejtettem abban a pillanantban, nem tudtam, hogy most mi fog történni.
- Következő- nézett rám a pecsételő, mire felnéztem rá, majd Madara karjait lehámozva magamról elindultam.
Amikor felfeküdtem a terem közepén lévő asztalra, legszívesebben szorosan lehunytam volna a szemeimet, hogy ne lássak semmit az egészből, de nem tehettem meg. Akkor Madara látta volna, hogy mennyire megijedtem és biztos nem hagyta volna, hogy belém pecsételjék a Kilencfarkút. Ami végül megtörtént, és el kell mondanom, rettentő fura érzés volt. Nem fájt vagy ilyesmi, meg sem tudnám nevezni, hogy mit éreztem akkor.
A technika elvégzése után a pecsételő elhagyta a helyiséget, én pedig felültem az asztalon. Madara gépies mozdulatokkal sétált oda hozzám és azonnal átölelt.
- Sajnálom...- suttogta, hogy csak én halljam.
- Madara- szóltam rá, miközben a válla fölött a többiekre pillantottam.
Hashirama és Mito szintén suttogva társalogtak, Izuna pedig a bátyám kezét megszorítva jelezte neki, hogy mondjon már valamit.
- A legjobb az lenne, ha együtt kezdenétek el az edzést- szólalt meg végül.
- Edzést?- kérdeztem meglepetten még mindig Madara válla fölött nézve őket, mert az Uchiha nem akart elengedni.
- Irányításotok alá kell vonnotok a bijuu-kat. Keresünk egy biztonságos helyet, ahol elkezdhetjük a kiképzést és kapcsolatba léphettek velük.
- Létezik olyan hely?- kérdezte Madara keserű hangsúllyal a többiek felé fordulva.- Ezután semmi nem lesz biztonságos számukra.
- Bátyám...- kezdte Izuna, de Madara csendre intette.
- Mind veletek megyünk- jelentette ki végül, mire mosolyogva leszálltam az asztalról.
Elindultunk az egyik edzőhelyhez, Tobirama javaslatára ahhoz, amelyik a legmesszebb van a falutól.