Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXIII.

A néni nem tévedett, tényleg három nap kellett, hogy elérjünk a faluba. A kislány, ahogy a falut megpillantuttuk, előreszaladt és mire mi is beléptünk a faluba, az ott lakó néhány család tagjai az utcán állva köszöntöttek.
- Annyira örülök, hogy eljött Amaterasu-kisasszony- mosolygott rám egy 40-es éveiben járó nő.
- Szívesen segítek- mosolyogtam vissza rá.- Hol van az a... valami?
- Minden este előjön onnan- mutatott fel egy hegyre.
- Arra nem Sunagakure van?- suttogta a fülembe Hashirama.
- De. Gondolod, hogy ők állnának emögött?
- Nem hiszem, nem lenne értelme ennek az egésznek.
- Mindegy, megyünk és megnézzük- mondtam határozottan és elindultam.
- Legyenek óvatosak!- kiáltottak utánunk páran.
Ahogy a hegy közelébe értünk, megpillantottam egy hatalmas állatot, aki éppen felénk tartott.
- Na várj, ez nem egy...?- csodálkoztam el, majd meghallottam Kurama hangját.
- Az az átkozott tanuki!
- Kurama, ő is egy bijuu?
- Igen, ő az Egyfarkú. A legidegesítőbb mind közül.
- Látom nem vagytok puszipajtások...- motyogtam.- Így nehéz lesz beszélni vele.
- Nem is kell beszélni! Csak le kell győznünk!
- Várj már, nem lenne egyszerűbb, ha...
- Nem állok szóba azzal a félnótás mosómedvével!- kiáltotta.
- Oké, oké, felfogtam- tettem fel a kezem védekezően.
- Hashirama, ez egy bijuu. Előremegyek, te fedezz!
- Mi? Várj már, ha nem viszlek haza egy darabban, Madara ki fog nyírni!
- Nem lesz baj, nyugi. Bízz bennem.
- Vigyázz magadra, ha gáz van, közbelépek!
- Rendben.
Előresiettem, és megálltam a tanuki előtt, aki már messziről megszólított.
- Azta, valaki képes fogvatartani a rókát! Nem vagy semmi, kisanyám!
- Kösz, asszem...- motyogtam meglepetten.
- Amaterasu, átmegyünk bijuu-formába!
- Mibe?
- Engedd szabadjára a chakrám, az fel fogja venni az alakom. Bízz bennem!
- Hát jó.
Megtettem, amire Kurama kért, így képesek voltunk bijuu- formára váltani. Kurama megszólalt.
- Reméltem, hogy soha többé nem kell találkoznom veled, Shukaku!
- Nekem se hiányoztál, hülye róka!
- Bijuu-kat megszégyenítő módon arra vetemedtél, hogy védtelen emberekre támadj. Ne hidd, hogy megúszhatod ezt!
- Nocsak, nocsak... A mindig keményszívű Kurama sajnálni kezdte az embereket?
- Idióta, arra célzok, hogy veled egy súlycsoportúval kellenek kikezdened!
- Ohó, csak nem magadra céloztál? Az erőnk közel sincs egy szinten!
- Ez igaz, hiszen én jóval erősebb vagyok nálad!
- Kurama, nagyon örülök a csevelygéseteknek, de mi lenne, ha elintéznénk végre? Még tartozok neked egy harccal, emlékszel?- szóltam közbe.
- Igen, nem felejtettem el- mosolyodott el.- Készülj, tanuki, most a földbe döngölünk!
- Azt megnézem!- kiáltotta idegesen a mosómedveszerű lény és elindult felénk.
- Kurama, lökd át a hegyen túlra! Nem akarom, hogy a támadásink elérjék az embereket.
- Vettem!
Kurama kérésemnek eleget téve azonnal átpakolta Shukakut a hegy túloldalára és már támadásba is lendültünk. Shukaku homokburkot vont maga köré, azzal védte ki a jég típusú támadásom.
- Ha erősebbek lennének a kristályok, át tudnák törni a homokot- állapítottam meg.
- Bízd csak rám!- mondta Kurama.
Amint erejünket egyesítettük, a jégkristályaim acélerőssé és sokkal nagyobbá váltak. Hegyes élükkel képesek voltak áttörni a homokpajzsot és a földhöz szegezték Shukakut. De ő azonnal ellentámadást indított a homokjával, hiába vált mozgásképtelenné. Ameddig én tartottam a jégkristályokat, hogy Shukaku ne szökhessen meg, Kurama elugrott minden támadása elől.
- Add fel, hülye mosómedve!- kiáltotta Shukakunak.
- Anyád a mosómedve, nem engedem, hogy ilyen könnyen legyőzzetek!
- Ennek már vége van, Shukaku- mondtam, mire az említett meglepetten nézett rám és abbahagyta a támadást.
- Te most... a nevemen hívtál engem?- kérdezte döbbenten.
- Öhm... igen- pislogtam meglepetten.
- Az utolsó, aki így hívott engem ezen a hülye rókán kívül, az Rikudou Sennin volt.
- Nos, én szeretek mindenkit a nevén hívni. Ezt így szokás- vontam vállat.
- A lány, akibe belepecsételtek, nem így vélekedik erről- hajtotta le a fejét.
- Mi? Szóval téged is egy ember testébe zártak?
- Igen. De ő csak teherként tekint rám. Ezért minden nap átveszem az irányítást felette és tombolok. Mert az emberek ezt érdemlik.
- Nem mindenki- szólalt meg Kurama, mire meglepetten pislogtam kettőt.- Vannak, akik értékelnek téged és nem akarnak megfosztani az erődtől, hogy hatalmat szerezzenek maguknak. Éppen ellenkezőleg, összedolgoznak veled. Ahogy ezt Amaterasu is teszi.
- Köszi, Kurama- mosolyodtam el.
- De nem mindenki olyan, mint ő!- kezdett hisztizni Shukaku.- A sunagakurei ninják fegyverként tekintenek rám. Nem mintha annyira vágynék a törődésükre, sőt. Még mindig utálok minden embert. De nem fogom engedni, hogy kihasználjanak!
- Beszélhetnék a jinchuurikiddel, Shukaku?- vontam fel a szemöldököm.
- Nem bánom, ha nagyon szeretnéd- adta meg magát.
Amint eltüntettem a jégkristályaimat, Shukaku visszafolytotta az erejét és megpillantottam a jinchuurikit. Egy szőke lány volt, eszméletlenül feküdt előttünk a földön. Kurama chakráját is visszaszívtam és odasétáltam a lányhoz. Amikor odaértem, kinyitotta a szemeit és meglepetten pillantott fel rám.