NCT oneshots

Luwoo

Lucas:

Már egy jó ideje nem találkoztam Jungwooval. Mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk mostanában és egymásra egyáltalán nincsen időnk. Félek, hogy ez egy idő múlva a kapcsolatunk rovására megy, amit nem szeretnék, mert mindennél jobban szeretem hyungot, de nem tudok mit tenni a cég által vezérelt programok ellen. Azt hittem, hogy majd tudunk megint találkozni, ha vége van a 127 fellépéseinek, de nem. Bejelentették, hogy mostanában fog debütálni a kínai alegység. Igazából ennek nagyon örültem, de ez azt jelentette, hogy megint nem fogok találkozni Jungwooval. Viszont a mai nap egy kívétel, mert végre mindketten szünetet kaptunk. Erről Jungwoo nem tud és nem is akarom, hogy tudjon. Meg akarom őt lepni. Remélem még megismer. Najó, Xuxi. Azért annyira rég nem találkoztatok. Ne legyél hülye. Elindultam a 127 kollégiumába és azon gondolkoztam, hogy hyung, miképp fog reagálni, arra, hogy ott végre találkozunk. Egyre jobban szedtem a lábiamat, hogy gyorsabban odaérjek. Mikor végre befordultam azon a bizonyos utcán, elkezdett nagyon hevesen verni a szívem. Biztos azért, mert nagyon várom már, hogy újrá láthassam őt, halhassam a nevetését lássam a mosolyát, magamhoz ölelhessem vékony testét és csókolhassam puha és édes ajkait. Mikor lettem én ilyen romantikus alkat? Hova lett a régi semmit sem komolyan vevő, Yukhei?  Ennyire megváltoztatott Jungwoo? És mind ezt úgy tette, hogy észre sem vettem? Mostmár biztos vagyok benne, hogy ezt hívják szerelemnek és ettől senki sem tud engem eltántorítani. Ahogy Jungwootól sem. Az idő nagyon gyorsan eltelt, amíg gondolkodtam, mert már csak azt vettem észre, hogy ott állok a dorm ajtaja előtt. Kopogtam az ajtón, majd egy mosolygó Taeil nyitott nekem ajtót.

-Oh, szia Lucas. Rég láttalak.-mondta még mindig mosolyogva, majd megölelt engem. Természetesen viszonoztam a gesztust, de egy kicsit le kellett hajolnom, hogy kényelmes legyen, mert hyungom még mindig nem nőtt semmit sem. Mikor beléptem az ajtón odajöttek hozzám a többiek is, hogy üdvözöljenek engem. Csak Jungwoot nem láttam sehol, sem, amit nem tudtam hova tenni. Értetlenül néztem a többiekre.

-Jungwoo a szobájában alszik.-hallottam meg egy igen ismerős hangot a nappaliból. Ten-hyung ott ült és tévét nézett. Hogy került ide ide ilyen gyorsan. Én hamarabb elindultam és azért az én lábaim nagyobbak is.

-Hyung, hogy értél ide ilyen gyorsan?-kérdeztem még mindig meglepetten.

-Kicsi, Xuxi. Én olyanokat tudok, amiket te nem. Na, de most huzzál oda Jungwoohoz. Tudom, hogy mennyire hiányzott már.-mondta, majd tekintetét visszavezette a képernyőre. Mi vagy te Ten-hyung? Na mindegy. Ráérek még később ezen gondolkodni, de most sokkal fontosabb dolgom van. Elindultam a keresett helyiség felé, majd mikor odaértem óvatosan kinyitottam az ajtót, majd amilyen gyorsan csak lehet már be is slisszantam rajta és becsuktam. Hyung ott kuporgott az ágya közepén. Olyan nyugodtnak tűnt, hogy nem volt szívem felébrszteni őt. Ezért csak fogtam magam és befeküdtem mellé az ágyba. Figyeltem és lágyan simogattam alvó arcát. Annyira tökéletes és én annyira szerencsés vagyok, hogy mellettem van és ezt szerintem meg is hálálom neki. Vagyis, addig ameddig találkoztunk. Persze most is szoktunk telefonon beszélgetni, de az teljesen más érzés, mint most, hogy itt van mellettem. Egyszer csak elkezdtett mocorogni, majd lassan kinyitotta pilláit. Mikor meglátott nagyon meglepődött, majd felült megtörölte a szemét, majd megint rám nézett. Annyira aranyos.

-Nyugi, Jungwoo. Nem álmodsz, tényleg én vagyok az.-mosolyogtam rá és felültem és is, mire könnyek szöktek a szemébe, majd nyakamba vetette magát.

-Xuxi..-suttogta nyakhajlatomba, mire kirázott a hideg.-Annyira hiányoztál-szipogott és éreztem ahogy könnycsepjei végigfolynak a nyakamon.

-Shh, hyung. Ne sírj. Mostmár itt vagyok és az biztos, hogy nem hagylak megint magadra ennyi ideig.-temettem bele arcom selymes hajába és beszívtam a jellegzetes illatát. Mennyire hiányzott ez is.-Vagyis azt nem ígérem, hogy ez tényleg így lesz, mert tudod a sajnos nem én döntöm el, de-magyarázkodtam volna, de ő nem hagyta, hogy befejezzem, mert összetapasztotta ajkainkat. Megint átjárta mindenemet az a kellemes, bizsergő érzés. Mikor elváltunk egymástól eltöröltem pár kósza könnycsepjét.

-Nem kell magyarázkodnod, Xuxi. Tudom, hogy nem te tehetsz róla. Most ne ilyenekkel foglalkozz kérlek. Csak legyél itt most ebben a pillanatban. Csak ez számít nekem.-suttogta, majd megint csókba invitált engem. Én szerintem már sokkal többett érzek iránta mint szeretet, még akkor is ha ez nem lehetséges.

-Annyira szeretlek, Jungwoo. Mindennél jobban szeretlek-néztem mélyen gyönyörű szemeibe.

-Én is téged, Xuxi. El sem tudod képzelni, hogy mennyire-szántottak végig könnyei megint az arcán.

-Na most miért sírsz, hyung?-ringattam ide-oda nyugtatásképpen.

-Annyira hiányoztál-temette arcát a mellkasomba.-Úgy örülök, hogy végre itt vagy.-motyogta. Én csak finoman simogattam a hátát.

-Nem is lennék sehol máshol szívesebben.-suttogtam fülébe és folytattam a nyugtatását. Egy kis idő után Jungwoo elaludt. Biztos nagyon fáradt lehet. Lefeküdtem, úgy, hogy hyung félig a mellkasomon legyen. Legszívesebben örökre így maradnák, de sajnos nem lehet.-Nagyon szeretlek, hyung. Aludj jól. És ígérem, hogy töbett nem hagylak el, ennyire sokáig-suttogtam, majd szorosan átöleltem azt a személyt, akit mindennél jobban szeretkek és akiért az életemet is odaadnám. Még egy darabig hallgattam egyenletes szuszogását, majd engem is elnyomott az álom...