NCT oneshots

Markhyuck

Mark:

-Fuuu nem hiszem el-kelletlenkedtem, mivel Taeyonggal már egy fél napja próbáljuk írni az új dalt. Eddig egészen jól haladtunk, de most annyira megakadtunk, hogy fél órája csak ülünk és nézünk ki a fejünkből.

-Mark-szólalt meg hírtelen Tae.

-Igen, hyung?-kérdeztem.

-Szerintem ezt majd holnap kéne folytatnunk. Mit szólsz?-javasolta. Beleegyeztem, mert már alig tudtam nyitvatartani a szemem. Ten lépett be az ajtón, hogy megkérdezze Taeyongot, mikor végzünk. Hyung csak egy lágy mosoly kísértében mondta, hogy mindjárt megy. Bevallom, hogy nagyon aranyosak együtt, de én nem tudtam visszaszorítani magamban a féltékenységet. Igen tudom szörnyű, hogy ezt érzem, de egyszerűen, féltékeny vagyok a kapcsolatukra. Én is akartam egy embert az életemben, akire mindig számíthatok és akire vigyázhatok. Az igazság az, hogy volt is egy ember, aki iránt kezdtem többett érezni, mint barátság...
Ami mégjobban megnehezítí a dolgokat az az, hogy az a személy a legjobb barátom. Igen én szerelmes vagyok Haechanba. Nem tudok mit tenni ellene, hiába próbálom visszafogni az érzéseimet. Tisztában vagyok vele, hogy ő ezt nem viszonozza, mivel lehet, hogy szeret engem ölelgetni, meg minden, de ő az összes taggal ilyen. A legrosszabb, pedig az, hogy elkezdtem féltékenykedni a többi tagra akik Haechan közelében vannak, vagy akikkel többet foglalkozik, mint velem. Az érzéseim eltitkolása szobatársaként igen bonyolult volt. Például mikor Donghyuck csak poénból befeküdt mellém aludni és kérte, hogy öleljem át, abba én jóval többet képzeltem, mint ő. Nagyot sóhajtva dőltem hátra a székben. Nem akartam visszamenni a szobámba, annak ellenére, hogy már majdnem elnyomott az álom. Behunytam a szemem és próbáltam összeszedni a gondolataimat, mikor meghallottam, hogy valaki belép a szobába. Megfordultam és éppen azzal a személlyel talátam szembe magam, aki miatt nem akartam visszamenni a szobába.

-Hyuck, miért nem alszol már?-kérdeztem tőle, mert láttam, hogy fáradtan dörzsölgeti a szemét.

-Téged vártalak, hyung-mondta egy ásítás közben, mire én nagyon meglepődtem.

-Miért vártál?-kiváncsiskodtam.

-Mert hiányoztál Markie-magyarázta nekem az aranyos hangját használva. Sajnos tudom, hogy ő csak poénból mondja, mert nem tudja, hogy nekem ezek a szavak mennyit jelentenek.

-Kérlek ne mond ezt-néztem rá szigorúan, amire nagyon megszeppent.

-Miért, mi a baj?-jött közelebb hozzám.

-Az, hogy te olyan egyszerűen mondod ezeket a szavakat és bele se gondolsz, hogy mások mit is éreznek.-fakadtam ki. Haechan még mindig értetlenül nézett rám.

-Te mirő beszélsz hyung?-kérdezte.

-Azt sem vennéd észre és, ha az az ember, aki szerelmes beléd, most jól odamenne és megcsókolna ugye?-szarkasztikusan kérdeztem tőle és láttam, hogy az ő arcára is kiül az idegesség.

-Pont te beszélsz?!-akadt ki ő is.-Te mondod rám, hogy vak vagyok, akkor te mi vagy Mark?-kérdezte reményvesztetten, karjait széttárva.

-Akkor nézzük meg, hogy leesik e neked-motyogtam, majd egy határozott lépéssel odamentem hozzá és rátapadtam ajkaira. Először teljesen lefagyott, mire kicsit megijedtem, hogy mondjárt ellök magától. Szerencsémre ez nem történt meg. Végre Hyuck is aktivizálta magát. Karjait a nyakam köré fonta, én pedig a derekánál fogva húztam magamhoz közelebb. Mi történik? Ez most egy álom, vagy egy vicc? Mikor elváltunk egymástól csak percekig bámultunk a másikra.

-Mégis észrevettem-törte meg Donghyuck a csendet.

-És te viszonzod az érzést?-reménykedve néztem rá, mire ő csak rámosolygott.

-Szerinted, azért csókoltam vissza, mert nem?-háborodtt fel. Nyomtam egy gyors puszit puha arcára és atöleltem.-Nem tudod milyen régóta érzem ezt, Mark.-motyogta a pólómba, erre én közelebb húztam magamhoz és haját piszkáltam.

-Biztos nem régebb óta, mint én. Már az első alkalommal éreztem, hogy te más vagy, mint a többiek. Ez az érzés az évek alatt továbbfejlődött és szerelemmé vált.-magyaráztam neki.-Szeretlek Haechan-vallottam be én először.

-Én is téged, hyung-mormogta még mindig a pólómba. Még ott álltunk egy darabig, míg Hyuck ásított egyet és teljes súlyával rám dőlt.

-Na itt az ideje, hogy aludjunk-mondtam.

-Nincs kedvem sétálni-nyafogott, mire én térde alá nyúltam és felkaptam őt, úgy indultam meg a szobánkba.-Mark! Tegyél le! Nehéz vagyok!-ütögette a mellkasomat, de engem nem érdekelt. Beértem a helyiségbe és leraktam, Hyuckot az ágyra.-Olyan hülye vagy-sértődött be, mire én csak elvigyorodtam.

-De attól még szeretsz nem?-vigyorogtam rá.

-Igen-igen, de maradj csöndbe, öltözz át és aludjunk-jött teljesen zavarba, még az arca is teljesen elpirult. Mikor átöltöztem befeküdtem az ágyba és Hyuckot magamhoz húzva próbáltam aludni.

-Szeretlek, Mark-suttogta még utoljára Haechan. Én csak még közelebb húztam magamhoz és nyomtam egy csókot ajkaira.

-Én is téged, Sunshine. Valamit még kérdeznem kell-mondtam és eltoltam magamtól, mire Hyuck meglepetten nézett rám- Lee Donghyuck. Leszel a barátom?-Kérdeztem reménykedve, mire Hyuck szemébe ismét könnyek szöktek.

-Olyan hülye vagy, hyung.-bújt oda a mellkasomhoz és beletemette az arcát felsőmbe.-Miért kérdezel ilyen baromságokat? Szerinted miért mondtam, hogy szeretlek?-motyogta, mire megnyugodtam és beletúrtam a hajába-Amúgy, igen Mark Lee. Leszek a barátod-adott választ végre a kérdésemre.

-Olyan boldog vagyok, Haechan. Köszönöm-válaszoltam, majd szorosan magmahoz öleltem, mint egy plüsst. Kellemes csend ült közénk, amit én szakítottam meg-Kíváncsi leszek Taeyong és Ten-hyung reakciójára, ha megtudják-kuncogtam halkan.

-Jajj eljátszák, majd a büszke szülőket, akik mindvégig tudtak mindenről-erre megint kitört belőlem a nevetés.

-Na, de mostmár tényleg aludjunk jó éjt Hyuck-köszöntem el, mire ő csak bólogatott és már durmolt is. Még egy darabig figyeltem aranyos, alvó arcát, amiből az ajtó nyitódása zökkentett ki. Az ajtóban az előbb említett két hyungunk állt.

-Mi tudtuk ám-suttogták, majd, mint, akik jól végezték dolgukat elmentek. Még egy darabig meglepetten néztem az csukott ajtóra, majd úgy döntöttem inkább követem Hyuck példáját és alszok, azzal az emberrel a karjaimba, akit a legjobban szeretek...