Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Tagadás, elfogadás

Luna a palota folyosóin mászkált és emésztgette a hallottakat. A kard és a páncél elég kézzelfogható bizonyíték volt, így kezdte elhinni, hogy ő valóban egy valkűr volt valamikor. Ebből viszont világosan következett, hogy a családja, az otthona és mindene ami Midgardon neki bármit is jelentett nem volt igazán az övé. Daisy nem volt a nővére.. a szülei.. ez roppantul elszomorította. Az eddigi élete hazugság lett volna? Hangtalanul egy könnycsepp gördült végig az arcán és a padló kövére hullott. Akkora csend vette körül, hogy hallotta ahogy földet ér.

Ahogy visszaért a szobájába, felvette a páncélját, a köpenyét, felcsatolta a kardját és összecopfozta a haját, majd lement a küzdőterekre. Keresett egy magányos, sötét sarkot, ahol senki sem láthatta és meglendítette kardját. A penge fütyülve szelte a levegőt. Mintha homályos emlékképeket látott volna egy régi csatából- a mozdulatai ugyanazok voltak. Lelki szemei előtt látta, ahogy pár száz évvel korábban megsebesíti és megöli ellenfeleit. Teljesen átszellemülve forgatta kardját, a külső szemlélő számára tökéletes mozdulatsorokat és gyakorlatokat hajtott végre. Luna úgy érezte, ahogy megtalálta ezt az egyensúlyi állapotot, hogy legyőzhetetlen.

Éles pendülés hallatszott, mint mikor két kard találkozik.

Luna kinyitotta a szemét és vele szemben egy vállalkozó szellemű harcos állt. Fiatal férfi, minden különösebb páncél nélkül egy kétkezes karddal. Megállította a gyakorlásban, hogy szót válthasson vele.

-Kihívhatlak egy párbajra, nemes hölgy? Szeretnék tanulni.- kezdte hízelgő hangon, de Luna átlátott rajta. A férfi szemében hamiskás fény villant, ebből tudta, hogy igazából lenézi őt. El akarta utasítani a túlbuzgó asgardit, de ekkor megpillantotta a felé tartó testvérpárt. Loki meg volt bilincselve, mégis szabadon járhatott. Hozzájuk volt most a legkevesebb kedve és türelme.

-Állok elébe!- felelte hevesen bólogatva.

A küzdőterek közepére léptek, ahol a legjobban láthatta őket mindenki. A férfi nyilván hírnévre akart szert tenni, hogy legyőzte azt a nőt, aki megverte Sif úrhölgyet. Ez nem kis megbecsülést hozott volna neki. Két ujjával jelzett a nőnek hogy támadjon, aki előzékenyen biccentett és alig öt suhintásból lefegyverezte az ellenfelét. Az újra felemelte a kardját és tanulva előző hibájából, most ő támadott. Lunának ezúttal elég volt csak három mozdulat. Hátat fordítva ellenfelének visszaindult a sötét kis sarkába, de a férfi hirtelen hátba akarta támadni.

Meglendítette kardját, és kész volt lesújtani. Luna nem látta időben, védekezni esélye sem volt. Egyik pillanatról a másikra ott termett mellette Loki és kitartva a kezét, pont a bilincét érte a csapás, minnek hatására az a földre esett. Thor azonnal felpattant és melléjük sietett.

-Egyes lecke, Hildnek: sose fordíts hátat az ellenségnek. Kettes lecke, az úriembernek: ha legyőztek, viseljük el. Egy erős ellenféltől kikapni nem akkora szégyen.- ezzel felvette a földről a harcos kardját és odanyújtotta neki. A fiatalabb csak vonakodva vette el, végig morogva az orra alatt.

-Hogy kaphattam ki egy fiatal nőtől, aki még csak nem is asgardi...

-Na ide halgass!- lépett elé Luna- Ne sértegess egy valkűrt!

-Te valkűr vagy?- csillogott a férfi szeme. Az előbbi gúny és lenézés elpárolgott, szavaiból egyedül csodálat sütött. A lány kérdőn nézett a királyra, aki mosolyogva bólintott.

-Az vagyok. Úgyhogy ellenem veszíteni nem szégyen.

-Úgy hittem minden valkűr meghalt...

-Én még itt vagyok. És ahogy tapasztalhattad, nem lesz könnyű megölni.

-Bocsáss meg, hogy megsértettelek!- hajolt meg a férfi. Ezek szerint a valkűröknek igen nagy tekintélyük volt a harcosok között.

-Nem történt semmi.- legyintett Luna. Kezdte élvezni a helyzetet és egyre inkább sikerült belerázódnia- Hild vagyok. Az utolsó valkűr.

Furcsa volt kimondani. Hiába csak az előző nap tudta meg, hogy ő igazából ki volt, most, hogy tisztázódott, hogy rajta kívül nincs más, roppantul magányosnak érezte magát. Sosem akart utolsónak maradni. Utálta a magányt, mégis egyedül volt boldog.
Hirtelen felocsúdott és a testvérpárhoz fordult.

-Miben segíthetek?- kérdezte egy apró meghaljás kíséretében.

-Loki úgy hiszi mégis talált egy módot az emlékeid előkerítésére.- újságolta izgatottan Thor.