Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Sárkányok

Luna

A levegőben nem volt könnyű dolgunk. Hiába vittem magammal a legjobb asgardi pilótákat, így is bejutott a palotába az ellenség. Hál' Odinnak sikerült azokat is megállítanunk, még mielőtt kikapcsolták volna a pajzsot. Aztán feltámadt a szél.

-Sárkányok...- suttogta Loki maga elé rémült tekintettel.

-Olyan sárkányok, mint a midgardi mesékben? Mert azok javarészt könnyen legyőzhetőek.

-Sokkal rosszabbak. Ezek könyörületet nem ismerő szörnyek. Thornak is csak mázlija volt azzal az eggyel...- csóválta a fejét- Ha valóban sárkányok fognak jönni, akkor jobb ha elbúcsúzol az életedtől, vagy elmenekülsz.

-Jó, most majdnem megijedtem.- mosolyodtam el. Biztos van gyenge pontjuk, ahol le lehet győzni őket.

-Én nem viccelődök. És szerintem neked sem kéne.- ebben a pillanatban egy hatalmas lángcsóva festette még narancssárgábbra az eget- Ó, a csudába!

-Ne, a katonák! Mind odavesznek!- kiáltottam fel fájdalmamban, mert az ő kiontott vérük az én kezemhez tapad. Hisz én küldtem el őket.

-Mostanra már biztos halottak. Sajnálom.- tette a vállamra a kezét- Ha mázlijuk van, nem foglalkozik velül és bemenekülhetnek a Bifrost kupolája alá.

-Indulás!- kaptam fel a kardjaimat és kirohantam a városfalra a fedezékből. Egy bukfenc közben felkaptam egy íjat, majd kitámasztottam és lőttem. A nyíl célt talált, de a sárkány nem is érezte. Loki odarohant mellém és a földre rántott, el egy lángcsóva elől. Hálás, de egyben bosszús tekintettel néztem. Nem értette.

-El találtam volna a torkát! Lelőttem volna, megöltem volna!- kiabáltam.

-A nyílvessző elporladt volna, mielőtt eléri a célt!- kiabált vissza- Ne légy ostoba! Meghaltál volna, de megmentettelek.- nyúgodott meg a végére, amikor az én haragom is elpárolgott- Add ide az íjat és az egyik kardodat!

Engedelmesen átadtam neki azt a kardomat, amit itt Asgardban kaptam. Azt az egyet, amit Daisy adott, biztos nem adtam volna senki kezére.
A markolat végét leszerelte, majd az alatta lévő fába egy sekély vágást ejtett. A vágást az íj idegére helyezte, az szépen belecsusszant. Megvárta, míg elénk ért a sárkány, majd gyorsan felállt, kifeszítette az íjat amennyire csak bírta, célzott és lőtt...

A kard talált, mégpedig a sárkány szemét, ezáltal megvakult fél oldalra. Nem látta a várfalat, hát nekirepült, remélve hogy nincs ott semmi. Pedig volt, mégpedig mi. Az egész olyan hirtelen történt... az alattam lévő kövek megindultak, és a mélybe zuhantam.

-Loki!- sikítottam.

Az utolsó pillanatban megragadta a kezemet. Ott lógtam, egy hajszál választott el a haláltól és az a bizonyos hajszál ott volt mindkettőnk kezén: az izzadtság. Nem bírt felhúzni, láttam az arcán. Talán ha feljebb kapott volna el.

-Tartalak Luna, csak ígérd meg, hogy te sem eresztesz engem.- suttogott nagy erőfeszítések közepette.

-Rajtam ne múljon.- szóltam vissza.

Egyre jobban csúszott szét a kezünk. Tudtam, hogy már nem tart ki Loki túl sokáig. Utolsó erőfeszítésemmel megpróbáltam felhúzni magamat, de csak a kezemet horzsoltam le, majd a visszazuhanás lendületétől szétcsúsztak a kezeink.

Hátratántorodott a hirtelen elvesztett súlytól. Ennyit láttam mèg. Gyorsan közeledett a föld és a törmelék.
Egyre csak zuhantam, a szél az arcomba vágott, de a föld csak nem akart végezni velem.
Fél perc után ki mertem nyitni a szememet... és azt véltem felfedezni, hogy repülök, de nem úgy ahogy szoktam, szárnyakkal, hanem valaki karjában. Felnéztem megmentőmre és félig-meddig örömmel konstatáltam, hogy Thor kapott el. A fal aljában tett le, de mindezt Loki nem láthatta.. én viszont láttam őt.