Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

13.

Hild

Ott lógtam tehetetlenül vagy egy napig, mire újra társaságom akadt. Egy szörnyen mogorva képű nő rontott be hozzám, a szűk kis cellámba, kopogás nélkül. Ahogy mozdult az ajtó, a szívbajt hozta rám. Ezt nem haboztam szóvátenni.

-Majdnem szívbajt kaptam miattad! Legközelebb kopogj!- jegyeztem meg epésen.

-Nem beszélnél így, ha tudnád, hogy most az én kezemben van az életed.- mondta halkan, de magabiztosan.

-A sajátod is.- szájaltam vissza.

-Ezt meg hogy érted, asgardi söpredék?!- förmedt rám, a feleselés hallatán.

-A kezedben az életem. Tehát bármikor megölhetnél, de ha megtennéd, azzal írnád alá a saját halálos ítéletedet.- magyaráztam, miközben durván ütögetve megmotozott.

-És honnan veszed, hogy nem ölhetnélek meg?- tette fel ravasznak hitt kérdését.

-Két dolog. Egyik, hogy ha meg akarnátok ölni, már nem itt beszélgetnénk. A másik pedig- megakadt a keze valamin a nyakam környékén. Megtalálta a követ. Le is vette volna rólam, ha nem izzik fel a lánc, amint megérinti- Bajos lesz megtörni egy halott mágus bűbáját.

-Mágusnak vallod magadat?- fecsegett lenéző hangon- Te egy kis senki vagy. Nemhogy egy mágus, még varázsló növendék sem! Tudsz pár trükköt, nagy ügy, de ez még nem tesz mágussá.

-Talán nem... ezt aláírom. De ahhoz pont elég, hogy életben maradjak.- kacsintottam egyet.

-Csak könyörögni fogsz olyan luxusért, mint a halál!- ezzel sarkon fordult és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott.

Egy újabb nap telt el, de ez sokkal lassabban. Ha az ember unatkozik, az idő is lassabban telik, meg akkor is, ha fájdalmai vannak. Ezt tapasztalatból tudom. Reggel vagy egy-két órán át azt játszották, hogy hol megráztak 220-al, hol nem. És mindig más végtagomat. Aztán bejöttek felajánlani a megváltást és a szabadságot, cserébe a kőért. Nem-et mondtam. Megmondtam nekik, hogy elmehetnek ish kakhfe ai'd dur rugnu!

A következő pár órában azzal szórakoztak, hogy mikrosebészethez használt tűket szúrtak a bőröm alá, ami Ebony szerint elviselhetetlen fájdalommal jár. Sikerült meglepetést okozzak neki, ugyanis egy árva hangot sem hallattam. Félig felháborodva, félig csalódottan ballagott ki a cellámból. A következő órákban aludtam. Mikor felkeltem, ismerős arc nézett vissza rám a sarokból.

-Hogy érzed magad?- kérdezte lágyan.

-Csodásan.- feleltem kipihent mosollyal az arcomon. Piros pontok lepték a bőrömet mindenhol, ahol a tűk hozzáértek. Fel sem merült bennem a gondolat, hogy mit keres Thanos hajóján bilincsek nélkül.

-Akkor jó.- állt fel a sarokból és jött oda mellém- Biztonságban van Asgardban a kő, ugye? Nem hoztad magaddal, ugye?

-Bár ezt mondhatnám. Thornak akartam keresztbe tenni, de most már látom, hogy botorság volt.- néztem rá. Tekintetem sajnálatot tükrözött- És te hogy vagy?

-Tudod, az őrült kirohanásaimat kezeltem és megszűntek, de megváltoztam. Gyökeresen. Teljesen átértékeltem az életemet.- mesélte. Eleinte nem aggódtam, mert ha Loki azt mondja, hogy megváltozott az csak jó lehet. Eddig ezt hittem.

-Mit értesz az alatt, hogy megváltoztál?- kérdeztem rá finoman.

-Látod?! Pont ez az! Hogy senkinek nem tűnik fel, mert mind abban a tévhitben éltek a mai napig is, hogy sunyi, gonosz, hazudós, számító és kegyetlen vagyok. Te voltál az egyetlen, aki látta bennem, hogy én igyekszem, de ha a környezeted nem hajlandó másnak látni, mint ami voltál... nem érdemes másnak lenni.

-Ez nem igaz!- tiltakoztam- Attól, hogy a többiek nem látják, van néhány ember, aki olyannak lát, amilyen tényleg vagy! Ezek egy olyan ember szavai, aki feladta. De te nem ilyen vagy. Nem ilyennek ismerlek.

-Látod?- suttogóra fogta- Én mondtam. Nem ilyennek ismersz... lehet, hogy egyáltalán nem ismersz. Ez átfutott már azon a brilliáns elméden?

-Igen. Én mégis megpróbállak megismerni. Nem fogom hagyni, hogy feladd. Nem fogom hagyni!- jelentettem ki elszántan.

-Nevezz meg csak egy embert magadon kívül, aki látta bennem a jót!- kérte halkan. És itt hasított belém a fájdalmas felismerés. Tényleg igaza van.

-Sajnálom.- suttogtam.

-Semmi baj.- finoman a nyakamra fektette a kezét és lassan megcsókolt.

Miután elengedett, sarkon fordult és kiment a cellámból mindenféle búcsúszó nélkül. Eltartott pár percig, mire felfedeztem, hogy mi hiányzott. A csók közben szétcsatolta a nyakláncom kapcsát és leemelte a nyakamról. Megszerezte a követ és még csak észre sem vettem. Ugyanis az én gyenge bűbájom csak az erőszakos eltulajdonítástól védte meg a tárgyat. Bezzeg ha Stephen csinálta volna...

-Óh, hogy te sunyi dög, penészednél oda ahol vagy!- üvöltöttem, mert tudtam, hogy látják. Biztos van valahol egy kamera beszerelve- Ezért még csúnyán bosszút fogok állni, hogy rohadnál el! Hogy járna le a szavatosságod te agyszakadék! Áááh!- sikítottam a végét.

És valóban figyeltek, egy közeli szobából nézték, ahogy tombolok. Mind ott volt: Ebony, Corvus, Proxima, Cull és Loki. Gratuláltak az istennek a leleményességéhez és kezet ráztak vele.

Együtt nevettek rajta, hogy milyen naiv voltam...