A palotában

1.3K 107 7
                                    

Hild

Ott ültünk a tetőkertben Stranggel. Vártunk. Ez a legrosszabb. A várakozás. Nagyjából 37 perc telt el, mikor egy hatalmas villámot láttam. Felültem és imádkozni kezdtem, hogy ne legyen baj. Bíztam bennük, de azért aggódtam is. Törökülésbe ültem, lehunytam a szemeim és elszámoltam tízig. Közben kiürítettem az elmém és koncentráltam. Sikerült megnyúgodnom. Hangos kürtszó rántott vissza a valóságba.
-Ez mi?- kérdeztem, pedig tudtam a választ.
-Ez egy kree kürt hangja- válaszolt Stephen hűvösen.
Talpra ugrottam, de intett, hogy várjak még. Visszaültem. Reméltem Lokiéknak szórakoztatóbb. Letekintettem a városra, láttam ahogy a sereg menetelt. Félelmetes volt.
-Itt az idő.- jelentette ki. Én bólintottam, előrántottam a karomat, és odaálltam Strange mellé.
-Folyosóról folyosóra kell haladjunk, senkit sem szabad életben hagynunk- magyaráztam- fontos, hogy ne lepleződjünk le, mert akkor visszahívják a sereget és mind itt halunk meg.
-Ezt nem kell mondanod!- motyogta maga elé.
Egyszerre kinyitottuk az ajtót, átmentünk rajta, de a folyosó üres volt. Körülnéztünk mind a két irányban, de sehol semmi.
-Hát ezt tényleg kiürítették!
-Imádkozz, hogy a terved többi része is működjön!- mondta Strange. Elindultunk. Kb 8 perc után jött szembe velünk két lándzsás őr, akik szerintem csak eltévedtek. Az egyikbe beledobtam a kardomat, a másikat Strange szúrta le.
-Nem is tudtam, hogy hoztál magaddal késeket!- csodálkoztam.
-Miért ne?- válaszolt, majd továbbmentünk. Sokáig senki sem jött, majd belebotlottunk egy sarok után vagy 50 katonába.
-Akkor itt van mindenki!- suttogtam. Kellett olyan óvatlanul mászkálnunk? Nekünk rontottak.
Stephen sarkon fordult, nekem vetette a hátát. Én elraktam a kardomat, elővettem a DL-44-esemet, amit átalakítottam. Már képes sugárnyalábokat lőni. Pontosan célzok, jópárat lelőttem, mielőtt kifogyott az energiacella. Megragadtam az obszidián tőrt és úgy aprítottam a kreeket, mintha vajat vágnék. Strange sem volt tétlen. Egy rakást megfolytott, vagy csak elküldte őket a sötét dimenzióba. Az utolsónak én vágtam el a torkát.
-Na ezzel is megvolnánk.- mosolyodtam el minimálisan.
-A kígyó fejét kéne levágni. Az az egyetlen megoldás.- válaszolt a még-fel-nem-tett kérdésemre.
-De honnan tudjuk ki lesz az?
-Ha nincs fej, egyenként kell végezni minddel.
-Az lehetetlen!- vágtam rá. Ő nem válaszolt. Tovább indultunk, a trónterem felé vettük az irányt. Gondoltuk ott lesz a "parancsnok". Menet közben belebotlottunk elvétve egy-két járőrbe, de ők nem jutottak olyan messzire, hogy árulkodhassanak.
Nagyon furcsa érzés fogott el. Mintha a fejemben beszélne hozzám valaki (nem Wendy). Olyasmi volt, mint egy telepatikus üzenet. Rögtön elmosolyodtam. Hogy álltok a palotában? Kérdezte.
-Elvileg megtisztítottuk a nyagyját, jöhettek vissza!- suttogtam. Strange hülyének nézett, de aztán rájött, hogy mi folyik itt. Itt a téren több sebből vérzik a terv... ha érted mire gondolok. Itt összeszorult a gyomrom.
-Gyertek ide hozzánk gyorsan!
Az nem olyan egyszerű. Most is éppen csatát vívunk. Ez már a harmadik hullám. Nem hiszem, hogy so... maradt abba a mondat. Azt hittem, menten elájulok.
-Stephen, bajban vannak! Segítenünk kell nekik!- mondtam egyre hangosabban.
-Psssszt! Még meghallanak!- suttogott- Talán ide tudom őket hozni.
-Éppen harcolnak.
-Akkor kreek is fognak jönni.
-Hadd jöjjenek!- vigyorogtam.
Strange felemelte a kezét és kőrözni kezdett. Megjelent a narancssárga kör, előtte ott állt Thor és Loki. Alig álltak a lábukon.
-Erre! Gyorsan!- kiáltottam, de nem kellett volna. Meghallottak engem. Három őr rontott volna nekem, de én gyorsabb voltam. Az egyiket gyomron szúrtam, a máriknak elvágtam a torkát, a harmadiknak hárítottam a csapását, majd levágtam a kezét. Vállból. A vérveszteségtől a földre rogyott, majd átszúrtam a koponyáját. Ez idő alatt a két isten átjött a kapun, ahogy néhány kree is. Stephen gyorsan megvagdosta őket, a következő pillanatban a padlón rángatóztak. Ő is megmérgezte a késeit.
Loki végignézett a kihalt palotán.
-Mi tartott eddig?- kérdezte levegőért kapkodva. Harcolni,  nagy túlerő ellen rohadtul fárasztó.
Mi nem méltattuk válaszra a megjegyzését.
Thor le akart ülni gondolom a földre, de nem sikerült, összeesett. Kapott egy mély vágást az oldalába, ahol a páncélját már meggyengítették. Loki a karjába kapott inkább, de csak karcolásokat, ahogy ő mondta. A vádlijából pedig kiállt egy lándzsa hegye. Nem is vettem eddig észre. Ő is lerogyott Thor mellé. Hanyatt feküldt és csak röhögött.
-Mennyivel végeztetek?- kérdeztem.
-Szerinted számoltuk?- nevetett tovább.
-Nem eléggel- hörögte Thor.
-Keressünk egy védettebb folyosót, amit már biztosítottunk, és lássuk el a sebeket- mondta a mágus. Thor átkarolta őt, Loki pedig engem, így evickéltünk visszább a folyosókon. Elértünk egyet, ami viszonylag eldugott volt, nem mindennap jár arra az ember. Egy padra lefektettük Thort, úgy, hogy Stephen hozzáférjen a sebhez. Mázli, hogy orvos volt. Letépett a kék tunikája aljából egy keveset, majd egy odateleportált vizes edény közreműködésével kitisztította a sebet. Egy kilógó cérnaszállal öltötte össze, majd nekilátott rendbetenni a páncél sérült részét. Kicserélte a vizet az edényben, a kezembe nyomta, a ruhadarabbal együtt.
-Lásd el a barátod!
-Ő nem a...
-Ne is tagadd- kuncogott. Ki nem állhatom ilyenkor.
Odabicegtem Lokival egy másik padhoz, majd leültettem. Letisztíttattam vele a saját tőreit, majd az egyikkel egy kisebb vágást ejtettem a lábán a lándzsahegy alatt és fölött. Nem kiáltott fel. Csak ült, lehunyta a szemét, a fejét a falnak döntötte és tűrt. A vágásoknak hála kicsusszant a hegy a lábából. Aztán én is kitisztítottam a sebet, és összevarrtam. A karjain lévő apró vágásokat is kimostam.
-Meglennénk.- mondtam. Jobb állapotban volt már, de pihennie kellett.
-Kössz.- utánanyúlt a kezemnek és el is kapta, mikor már indulni akartam volna.
-Mi az?- fordultam meg. Hosszas ideig nem mondott semmit, csak mélyen a szemeimbe nézett.
-Semmi- nyögte ki végül.
-Pihenj. Ameddig pihenhetsz...

Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]Where stories live. Discover now