Látomások

2.4K 170 17
                                    

Asgard egyszerűen lenyűgöző! Az a sok pompás és fényűző arany épület, az ott élő emberek, a ruháik, az ételeik, az életmódjuk- mundenből sugárzik a gazdagság, erő és magabiztosság.
Luna tátott szájjal sétált a város aranyszín utcáin a testvérpárral, akik egyenesen a palotába kísérték, mert ott kívánták elszállásolni addig, amíg Asgardban fog tartózkodni. A lányt ámulatba ejtette a palota méretei és díszítettsége és ahogy egyre közeledtek hozzá, csak egyre nagyobb lett az. Őrök álltak az óriási kapuja előtt. Thor közeledtéke nekifeszültek és  a bejárat mindkét szárnyát kitárták. Egy kis udvarra érkeztek, amit aranykerítés övezett. Thor felnyújtotta a kezét és egy méretes villám csapott belé. Luna félreugrott ijedtében, egyenesen Loki mellé.

-Hát ez meg..?- pillantott a lányra, aki halálra rémülve figyelte, ahogy a szőke isten barna páncélban, tűzpifos köpennyel a hátán sértetlenül sétál tovább.

-Mindenki álljon meg!- kiáltotta Luna remegő hangon, mint aki az idegösszeroppanás szélén áll- Most azonnal mondjátok el, kik vagytok!

-Az én nevem Thor,- kezdte nyugtató hangon- én vagyok a mennydörgés istene és Asgard királya. Az apám Odin volt, aki nem olyan rég vesztette életét.

-Éz te?- bökött a fekete hajú felé, aki megadóan felemelte a kezeit és egy ugyanolyan zöld fény futott végig rajta, mint Luna házában még a földön. Újra felfedte zöld színű ruháit és úgy folytatta.

-Én Loki vagyok, a csínytevés istene.- szája egy ijesztő félmosolyra húzódott, a lányt kirázta a hideg.

-Jó, kezdem megemészteni. Mivel Asgard is létezik és most szeltem át az űrt, ti is valósak lehettek...

-Azok is vagyunk! Miért hazudnánk?

-Kérdezi a csínytevés istene...

Thor keresett a palotában egy kisebb üres szobát Lunának, ahol kényelmesen elfért. Az ajtóval szemben rögtön egy ágy állt, vastag de felhőkönnyü paplanokkal és pihe párnákkal, a szoba sarkában egy íróasztal pihent, rajta pár papírlap és néhány szál gyertya. Helyet kapott a szobában továbbá egy kisebb fuhás szekrény és két könyvespolc is. Az apró erkélyre veszető üvegajtó most nyitva volt, előtte földet súroló bézs színű függönyök lengedeztek a lágy szellőben.

-Megfelel?- érdeklődött a király.

-Tökéletes!- ujjongott Luna és azonnal beugrott az ágyába, hogy kipróbálja, témyleg annyira puha-e, mint amilyennek tűnik. Ahogy utóbb kiderült, még sokkal puháb volt.

-Akkor jó. Estefelé benézek, elkísérlek majd vacsorázni, holnap pedig kicsit körbevezetlek. A szekrényben találsz egy-két ruhát, próbálgasd fel őket, ha szeretnéd. Most viszont hagylak pihenni.- ezzel mosolyogva elhagyta a vendég szobáját.

Luna azzal kezdett, hogy kipakolta a hátizsákját. A fényes páncélját óvatosan berakta a szekrény aljába, a polcokra pedig odatette az összes többi holmiját. Ahogy óvatosan a kardért nyúlt, amilyen ügyetlen volt, leejtette és a fegyver kicsúszott a hüvelyéből. Még nem is látta magát a pengét- ezüstösen csillogott és roppant hegyesnek tűnt, mint valami jatalmas bestia foga. Kék markolata után nyúlt, hogy felvegye a földről és ahogy megragadta, még neki is feltűnt, hogy mennyire kézre esik a kard, majdhogynem természetesnek érezte, hogy fegyvert tart a kezében. Megforgatta a kardot, mintha egy láthatatlan ellenféllel küzdene és egy kép villant fel az elméjében. Úgy megszédült miatta, hogy a földre rogyott. Ezek után a látomás zavartalanul folytatódott.

A palota egyik napsütötte folyosóján állt. Azt a páncélt viselte, amit Daisy-től kapott, de már nem volt se fényes, se tiszta. Haja zilált copfban lógott, piszkos volt az is, akár az arca- véres és kormos. Mellvértjét kék, míg ruháját a karján a páncéllemezek alatt vörös színű vér színezte meg, az ellenségé és a sajátja. Lábai iszonyúan fájtak, mintha azok is meg lettek volna sérülve. Kardját alig bírta tartani a fáradtságtól, csak ernyedten lógott a teste mellett.
Lassan, de céltudatosan botorkált a folyosón egyre csak előre.

Három kék bőrű katona jött vele szembe. Az egyiknél pisztoly, a másiknál egy jókora fejsze, a harmadiknál egy szablya volt. Luna fáradtan felsóhajtott, majd nagy erőfeszítések árán megemelte véres kardját. Az első lövést hárította, közben a másik kettő vetette rá magát. A hideg acél csengett, ahogy egymásnak feszültek a fegyverek, megzavarva a folyosó mély csendjét. Luna igyekezett mindig úgy helyezkedni, hogy a pisztolyosnak sose nyújtson tiszta célpontot. Végül sikerült úgy elugrania a szablya egyik csapása elől, hogy az a másik támadóba csapódott bele. Egy ellenféllel már könnyedén elbánt- a kardja gombjával arconvágta ellenfelét és kihasználva annak a pillanatnyi vakságát, hasba szúrta. Mikor odalépett volna, hogy a lövésszel is végezzen, az elejtette a pisztolyát és arccal a földre esett. A tarkójából egy zöld markolatú apró kés állt ki.

-Nagyon megsérültél?- kérdezte aggódva a kés tulajdonosa Luna hága mögött.

-Csak karcolások.- rántott vállat a lány és szembefordult "megmentőjével", a fekete hajú herceggel- Te sokkal rosszabbul festesz!

-Ne sértegess!- nevette el magát Loki, akin alig volt egy karcolás- Vigyázz!

Azzal berántotta a lányt egy földet söprő függöny mögé. Piszkos kezét szorosan Luna szájára tapasztotta, hogy véletlen se szólaljon meg. Egy tíz főt számláló kree őrjárat haladt el mellettük és ketten, hiába képzett harcosok, nem bírtak volna velük. Ahogy lassan tovább haladtak, a herceg leemelte a kezét a lány szájáról.

-Kösz... megint.

-Komolyan mondom, ha nem léteznék, már nem élnél!- sóhajtozott a férfi, hogy húzza a lány agyát- De most tényleg. Ez hanyadik alkalom volt, hogy kihúztalak a pácból?

-Ki számolja?- kérdezett vissza Luna és egy cinkos mosolyt váltottak.

Luna a szobálya padlóján ébredt, a kard, ami feltehetően ezt a látomást okozta, pedig ott hevert tőle egy karnyújtásnyira. A lány még sokáig töprengett, hogy ez mi volt: csak a fantáziája szüleménye, egy újabb hallucináció vagy egy kép a lehetséges jövőről.

Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]Where stories live. Discover now