Damn Badbabe [Magyar fordítás]

57.rész

- Szerintem a káromkodó szót elhagyhattad volna, de amúgy nagyon szép. - vallotta be apa is.

- De mindez csak egy cikk kedvéért. - forgatta meg a szemeit anya. Várható volt. - Legalább jó munkát végzett a tetováló.

Erre nyeltem egyet. Még a családomnak sem mondtam el, hogy Ash varrta rám. Még azt sem, hogy ő választotta ki nekem. De Brooke holnap mindenképp meg fogja tudni az iskolaújságból. Ránéztem a tetkómra és azon gondolkodtam, hogy nem-e inkább most kéne nekik elárulnom.

Te is tudod jól, hogy mi soha nem fogunk tudni "csak" barátok lenni.

- Amúgy miből jutottál erre az ötletre? - kérdezte apa hirtelen, miközben átnyújtotta a bolognait. Haboztam.

- Ash ötlete volt. - gyors odapillantottam Brookera, aki meg sem rezzent. - Ő tervezte. - fűztem hozzá, majd az előttem lévő piros szósz felé fordultam, mikor észrevettem Brooke nérges arckifejezését.

- Ő tervezte? - lepődött meg anya.

- Igen, ez egy idézet a kedvenc bandámtól, amire Ash emlékezett. - Brooke nemsokára ki fog akadni.

- Ez remek! - mondta vidáman anya, miközben elvette tőlem a szósszal teli tálat. - Szép, hogy ennyi év után is barátok vagytok!

Te is tudod jól, hogy mi soha nem fogunk tudni "csak" barátok lenni.

- Anya. - figyelmeztettem őt halkan, hogy fogja be és sokatmondóan Brookera néztem. Szegénynek még mindig szerelmi bánata volt. Anyu igazán lehetett volna egy kicsit tapintatosabb.

- Minden rendben, Sadie. - szólalt meg Brooke, aki a salátájában kotorászott. - Hisz nem tehetünk úgy, mintha nem létezne. - mégcsak a nevét sem tudta kiejteni. Rögtön átjárt a bűntudat megint, az Ash iránti érzéseim miatt. Nem szabadott többet ezekre gondolom, el kellett ásnom és soha az életben elővenni őket. Nem tehettem ezt a nővéremmel. De közben csodálkoztam az előbbi erején. És hálás voltam, amiért nem mesélt a csókunkról Ashel a szüleinknek.

Apa megint nem értett semmit, mint mindig.

- Ash tervezte? Azta... Akkor még jobban tisztelem a tetoválót, hogy így le tudta másolni Ash írását.

Basszus, basszus, basszus.

- Na igen... - hogy mondjam el nekik? - Ash varrta. - súgtam, majd vártam az újabb csapást.

Három szempár sokkolva szegeződött rám.

- Ash varrta a tetkód? - anya volt a legjobban lesokkolva. - Hogyhogy? Szabadott ezt egyáltalán neki?

- Igen, nyugi, a tetováló a szalonból mondta, hogy Ashnek tényleg van hozzá tehetsége és hogy nagyon jó benne. - próbáltam nyugtatni őket.

- De akkor sem engedheted neki csak úgy, hogy varrjon rád! Mennyi tapasztalata lehet tizennyolcévesen?

Upsz. Elmondjam nekik, hogy Ash már pár éve illegálisan tetováltat? Inkább ne.

- Remek tetkó lett és gyorsan meg is gyógyult, úgyhogy minden oké. Mindem jól ment. - Brooke nem szólt semmit. Talán nem is tudott Ash tetováló múltjáról.

Anya sóhajtott egyet és apa sem volt nagyon elragadtatva, de úgy tűnt, hogy mégis meggyőztem őket.

- Változtatni már úgysem tudsz rajta. - mondta apa.

- De mindig Ashre fogsz gondolni, ha a tetkóra nézel. - jegyezte meg az agyatlan anyám. Brooke hirtelen felállt, majd szó nélkül elhagyta a konyhát.

Te is tudod jól, hogy mi soha nem fogunk tudni "csak" barátok lenni.

- Szép volt anya. - mondtam egy szemforgatással. Erre ő is felállt és Brooke után ment. A hangulatnak annyi volt. És megint azt mondogattam magamnak, hogy el kell engednem az érzéseimet Ash iránt. Jó volt, hogy már csak négy cikk és a végzős bál volt hátra, így nem kellett olyan sok időt vele töltenem többé. Mégha ez nehezen is esett a szívemnek.

Mi lesz a végzős bál után? Nyári szünetben? Látni fogjuk egymást egyáltalán?

Minden összeszorult bennem, mikor elképzeltem, hogy már semmi közöm Ashhez.

- Sadie kincsem, miért vagy olyan bánatos? - kérdezte apa hirtelen, miután pár percen keresztül csak a tányéromat bámultam. Sóhajtottam.

- Az élet bonyolult néha.

- Túl fiatal vagy még, hogy kiejts egy ilyen mondatot. - fogta meg a kezem. Rá mosolyogtam, de nem szólaltam meg. - Kedveled őt, igaz?

Ez volt AZ a kérdés, amit nem kellett volna feltennie. Miért ismert ennyire? Miért nem ignorálta egyszerűen?

- Nem. - hazudtam, majd felálltam, elfordultam tőle, hogy ne lássa a könnyeket a szemeimben és felmentem a szobámba. Ez a ház egyértelműen túl kicsi volt két törött szívnek. Ugyanaz a srác miatt.