Damn Badbabe [Magyar fordítás]

46.rész

- Végre! Igyekezhettél volna! -üdvözölt Ash, miközben egy szétszórt mozdulattal beletúrt a hajába, ami már így is kócos volt.

- A te megmentőd sem tud sajnos egyszerre két helyen lenni. - válaszoltam neki. - Hol van?

- Még mindig a nappaliban. Nem hagyja abba a sírást és ha meg akarom nyugtatni, akkor rögtön megőrül. - magyarázta, miközben beengedett. A kabátom valahol ledobtam, a cipőimet pedig le sem vettem, mielőtt céltudatosan bementem volna a nappaliba. 

Ott ült. Teljesen kisírva, szívszórítóan zokogva és teljesen lefolyt sminkkel. Leguggoltam elé.

- Brooke? - szólaltam meg lágyan, mire rám nézett.

- Mit keresel itt? Tűnj el! - ordított rám, majd elkezdett még jobban bőgni. Ennyit a nyugtató hatásról, amivel Brookera hatottam. De még nem adtam fel. 

- Brooke, kérlek nyugodj meg. Beszélj velem. - mondtam gyengéden, de nyomatékosan. - Adj ki magadból mindent. Tudom, hogy nagyon megbántottalak és ezt szörnyen sajnálom. De én még mindig a húgod vagyok és szeretlek. Itt vagyok neked. - lassan csillapodni kezdett zokogása.

- Átvertél. Mindketten átvertetek!

- Nem, mi soha nem tettünk semmit, esküszöm! Csak az az egy csók volt, miután már szakítottatok. - Úgy látszott bejött neki, amit mondtam, mert kikerekedtek a szemei.

- Egész biztos? - kérdezte lihegve.

- Egész biztos. - erősítettem meg, majd a kezébe adtam a zsepis dobozt, ami szerencsére ott pihent az asztalon. Erősen kifújta az orrát, utána pedig összegyűrte a kezében a zsebkendőt. 

- De... - már megint el kezdett potyogni pár könnycseppje. Leültem mellé és átöleltem. 

- Tudom Brooke, tudom. - tényeg tudtam. El tudtam képzelni, hogy érezte magát. Miközben hagytam, hogy kisírja magát a vállamon, Ashre néztem. Háttal a falnak volt dőlve, a kezei a zsebében voltak és mozdulatlanul figyelt engem. Egész idő alatt meg sem szólalt. És most némán bámultunk egymás szemébe, miközben a nővérem miatta és miattam kapott sírógörcsöt. 

Mégis hogyan tudtunk ekkora szart csinálni?

***

Ash becsukta az ajtót, majd csukott szemmel, háttal neki dőlt és beletúrt a hajába. Brooke épp az előbb ment el és még mindig sírt, de már nem volt dühös. A mostani csend a házban szinte félelmetes volt.

- Ash - suttogtam, mire lassan kinyitotta szemeit és rám nézett. - Ez soha többé nem történhet meg.

Néhány másodpercig nem szólalt meg, csak bámult rám.

- Miért hiszed, hogy ez még egyszer megtörténne? - kérdezte végül.

Irritálva elnéztem róla. Semmit sem hittem, csak reméltem. De erre mostmár kettővel kevesebb ok van.

- Nem akarok félreértéseket. - néztem rá sokatmondóan, majd visszamentem a nappaliba a motorom kulcsáért. Mikor megfordultam, Ash az ajtófélfának volt dőlve. Fáradtnak tűnt. Egymást bámultuk, de semelyikünk nem mondott semmit. 

A végén kipréseltem magam mellette, mivel nem ment arrébb. Így akartam ott hagyni őt. Úgy éreztem, hogy a dolgok köztünk még nem voltak lezárva. Pont elértem az ajtóhoz, mikor Ash megszólalt.

- Sadie. - nyúlt a kezem után. Észre sem vettem, hogy utánam jött. Felnéztem rá és vártam a valószínűleg hülye megjegyzését. - Szóval... Egy sör most tényleg jól esne. Mit szólsz hozzá?