Damn Badbabe [Magyar fordítás]

3.rész

Töri és még hét másik óra után -amik kikészítettek-, elindultam a parkolóba és Brookera vártam. Ráfeküdtem a motorháztetőjére, becsuktam a szemem és élveztem a napsütést. Ki tudta, mikor fog elválni az ő szeretett Ashétől...Ash itt, Ash ott, Ash olyan szuper, Ash olyan édes...Nem tudtam ezt tovább hallgatni.

Néhány perc múlva vihogásokat és lépteket hallottam, amik közeledtek felém. Ez csak a nővérem lehetett. És az én szerencsémnek köszönhetően biztos jött vele a birtoklója is. Mielőtt még kinyithattam volna a szemem, rá ömlött az arcomra egy csomó víz. Mint akit egy tarantula szúrt meg, ültem fel és néztem szikrázó szemmel a két őrültet.

-Hülyék vagytok? Mi a szar akar ez lenni?-Ash megint bugyután vigyorgott, a még mindig kezében lévő, üres flakonnal és Brooke megállás nélkül kuncogott. 

-Gondoltuk, egy kis lehűlés jól esne neked ebben a hőben.

-Az ártatlan fecsegésedet el rakhatod máshova, Arsch.

-Ugyan Sadie, ne legyél már ilyen. Ez csak egy vicc volt-próbált megnyugtatni a nővérem. Lecsúsztam a motorháztetőről és beültem a kocsiba. Ha tovább kellett volna Ash hatótávolságában maradnom, kiheréltem volna. 

Brooke végre megértette, hogy én már haza akarok menni, szóval elköszönt több, mint egy egyszerű csókkal és beült a vezetőülésre. Felvette a napszemüvegét és Ashnek dobott még egy légpuszit, mielőtt csikorgó abroncsokkal kivezetett volna a parkolóból. 

-Nem értem, mit szeretsz ebben az idiótában-motyogtam magam elé, de Brooke látszólag mégis meghallotta. 

-Ash egyszerűen csodálatos. Régen barátok voltatok. Nem értem, mi történt akkor, hogy most ennyire utáljátok egymást-vetett rám egy oldalpillantást, mielőtt újra az útra figyelt volna.

Igaz, a nővéremnek fogalma sem volt arról, hogy mi történt köztem és Ash között három éve. Ő nem tudta, hogy Ash hirtelen, a semmiből elmondta, hogy belém szeretett. Oké, ebben talán az alkohol is hibás volt, mert akkoriban titokban néhány gyerekkel, a mi korosztályunkból, ittunk. 

Az első részegségünk. A visszaemlékezéstől egy kicsit vigyorognom kellett. Azóta soha nem voltam részeg.

Ezen az estén valami elromlott köztünk Ashel.

Mielőtt mélyebben a gondolataimba szálltam volna, gyorsan elhessegettem őket. 

-Ash és én nem voltunk soha igazi barátok-döbbenten nézett Brooke.

-De Ash azt mondta, hogy ti régen sok mindent csináltatok együtt. És arra is emlékszem, hogy valamikor még haza is hoztad.

-Igen, lehet. De ez már elmúlt. Ő eldöntötte, hogy átváltozik Ashből Arschba, amilyen ma is. Magát hibáztathatja csak-elfordítottam a fejem az ablakhoz és azon bámultam kifelé. 

Én végeztem ezzel a témával.

-Lehettél volna egy kicsit támogatóbb, Sadie-vetette fel betegen nővérem. Hirtelen felé fordítottam a fejem és sokkosan néztem rá.

-Hogyan? Brooke, vak vagy?-nem fogtam fel. Ash teljesen elvakította a sármával. Vagy Brooke még hülyébb volt, mint gondoltam! Soha az életben nem fogom megáldani és támogatni a kapcsolatukat. 

-Adok egy jó tanácsot: Légy egy kicsit kevésbé kritikus vele-ebben a pillanatban Brooke lefékezett a ház előtt és amilyen gyorsan csak tudtam kiszálltam. Annyira irritált a hülyesége és ez miatt minél előbb eltűntem az ajtóban is.  Olyan nagy volt a lendületem, hogy az ajtóban álló apámat majdnem fellöktem. 

-Bocs-motyogtam csak és két fokonként szedve a lábam, rohantam fel a lépcsőn.

-Szia, mindig jó kedvű második lányom-kiáltott utánam még, én pedig csak megforgattam a szemeimet-Vizes a haja?-hallottam még, mikor Brooketól kérdezte.

Nem valami halkan becsuktam az ajtómat és ledobtam magam az ágyra. Hogy bírjam én ezt ki? És most Ash újra beszél velem? Ezt én egyáltalán nem akartam. A buta, arrogáns és barátságtalan fajtája és viselkedése gyorsan világossá tette nekem, hogy jobb, ha messze maradok tőle. 

Hallottam, ahogy Brooke elment a szobám előtt, majd az övébe és sóhajtott. Brooke egy évvel volt idősebb nálam és ugyanabba az osztályba járt, mint Ash. De én a tizenhét évemmel évezredekkel idősebbnek és érettebbnek éreztem magam. Ez így volt sajnos. 

Brooke naiv és túlságosan is jólelkű volt és az egyetlen könyv, amit olvasott az a Pumukl volt -amit szüleink olvastak fel nekünk, mikor még kicsik voltunk.

Én a teljes ellentéte voltam. Nem voltam stréber, de nekem egyszerűen könnyen ment a suli. Szerettem olvasni és tanulni és a házi feladat sem volt teher nekem.

A naivitást valószínűleg anyámtól örökölte Brooke, de apám hamar észrevette, hogy az én agysejtjeim gyorsabban és jobban összedolgoztak a fejemben, mint Brookenak. Ebből arra következtettem, hogy ezért van olyan jó viszonyunk egymással apával. 

Lassan felálltam és megnéztem magam a tükörben. A még mindig vizes hajam laposan a fejemre ragadt. Az ujjaimmal átmentem a világosbarna, hosszú és könnyed göndörjeimben. A tükörben enyhén ferdén néztek a cicaszemeim és azon gondolkodtam, hogy miért én kaptam az összes agysejtet. 

Nem azért, mert én ezt megváltoztattam volna, Isten ments! 

De sajnáltam a nővéremet.

Mivel anyámat még nem köszöntöttem, megint lementem és a nappaliban találtam őt. 

-Szia anya-mondtam és öleltem meg. 

-Na milyen volt a suli?-kérdezte miközben leültem mellé a kanapéra.

-Elment...Megint van vagy ezer lecke-morogtam.

-És te olyan szorgalmas vagy mindig-dicsért meg anya és megsimogatta az államat.

-És mindketten tudjuk kitől örökölte!-kommentált apám a pillanatban és beletúrt a már így is csődbe ment hajamba. Ember, egyszerűen imádtam a szüleimet!

-Ha már ilyen szorgalmas vagy, akkor biztosan megfőzöd ma a vacsorát, vagy?-kontrázott anya és pimaszul apámra vigyorgott.

Apám nekidőlt a kanapé hátának és rámnézett-Szeretnél segíteni nekem a főzésnél? 

Kicsit elgondolkodtam-Attól függ. Holnapig még egy vázlatot kéne csinálnom az újságba egy cikknek. És még el sem kezdtem-nyögtem. Az írás volt a szenvedélyem, de jelenleg túl sok minden összejött. 

-Akkor inkább csináld most a dolgod és kaja majd egy olyan háromnegyed óra múlva lesz-mosolygott rám apa.

Nehézkesen és motiváció nélkül felhurcoltam magam a szobámba és a laptopommal együtt megint ledobtam magam az ágyra. Ha elkezdek írni, akkor utána legtöbbször megy már magától és újra megtalálom az örömet benne. Ma volt egy cikk az aulánk átalakításáról. Igen, nagyon izgalmas. De hát ilyen cikkeknek is kell lenniük egyszer-kétszer. Még egyszer megnéztem a képeket magamnak, amiket gyors a telefonommal csináltam, hogy ne csak a képzeletemre hagyatkozzak. A profi képeket majd holnap fogom megkapni a fotósunktól. A mi művészeti kurzusunk csinált pár képet, amik sorozatban egy egészet adnak. Ezek az aulában vannak felrakva és be kell valljam, hogy nem néznek ki rosszul. Kigondoltam a lehetőleg legizgalmasabb bevezetést, aminek remélhetőleg annyian amennyien csak lehet továbbolvassák. Egy művésznőt is meginterjúvoltam, még több életet belevéve a cikkbe. Mikor az első sorok kész voltak, a maradék csak úgy folyt belőlem és az ujjaim is repültek a billentyűzeten. Kb egy óra múlva kész voltam a cikkel és még egyszer átolvastam helyesbíteni. Megelégedetten a munkámmal, mentettem a dokumentumot egy pendrivera, hogy így majd holnap a képekkel együtt, a csoportunkkal tervrajznak átadhassuk. 

-Sadie, kincsem? Kész a kaja-kiáltott apa ebben a percben lentről. "Ezt nevezem én tökéletes időzítésnek." A következő pillanatban már korgott is hangosan a gyomrom és rájöttem, hogy mennyire éhes vagyok.