A véres hullámvasút [kth] ✓

37. rész

"-Jeremy kurvára a te apád, Leeloo!"

Szemeim tányér nagyságúra növekedtek, és vészesen sípolni kezdett a fülem, mintha egy fólia alól pillognék a külvilágra. Kába tekintetem arra az emberre vezettem, akit az apámnak neveztek. Arcán ellenkezés egy csöpp árnyalata sem látszott, csak feszülten nézett engem, és összepréselte az ajkait. Remegve tátottam el a szám, és megrázva a fejem próbáltam nem azonnal elájulni, vagy rohamot kapni. Aki elhagyott, szinte integetett, mikor elvittek nevelőotthonba, magányom okozója volt, most itt áll előttem. Nem ismertem fel, még csak nem is voltak ismerősek a vonásai. Tíz éves kislányként hagytam el az otthonom. Utána pedig utcára kerültem, szintén miatta, hiszen ő vette el tőlem Williamet, ahol éheztem, fáztam, őt pedig ez nem érdekelte. Mindez pont tíz esztendővel ezelőtt. Hiszen ma van a szülinapom. Micsoda ajándék.

Remegő ajkakkal szorítottam ökölbe a kezem, és körbenéztem a tömegen. Sokan döbbent arcot vágtak, mintha ezt most hallották volna először. Fájdalmasan dobogó szívvel kiáltottam a síri csendbe a plátói kérdést.

-Miért?

Taehyung megfeszült állkapoccsal fordult Jeremy, vagyis az apám felé, és maró tűzzel a hangjában ordított rá.

-Mondd el neki! És hadd hallják a kis csicskáid is, hogy miket tettél! Az elejétől!

Jeremy nem mondott semmit, csak megdermedve állta a tekintetét a koreai fiúnak. Mélyet szívott élesen a levegőből, és szakadozva beszélni kezdett, amit én pattanásig feszült idegekkel hallgattam végig.

-Mikor Leeloo tíz éves volt, a szomszéd bejelentést tett a gyámügynél, miszerint a lányunkat éheztetjük és nem foglalkozunk vele. Ez igaz is volt, én fiút akartam, nem pedig egy semmirevaló lányt, aki csak nyivákolni tud és semmi haszna. Egy fiút akartam, akit nem kell pátyolgatni és tovább viheti a Ligát. Nem igazán érdekelt, hogy mi van a lányommal. Aztán mikor elment, elvitték egy nevelőotthonba, nem sokra rá egy férfihoz került, Williamhez, aki jóban volt az itt álló Kim Taehyung apjával, Kim Ji-hunnal, aki a legnagyobb ellenségünk, az Ezüst Tigrisek feje. Elraboltam Williamet, hogy a lányom szenvedését láthassam, nekem az mindent megért.

A gyomrom egyre inkább kavarogni kezdett, amikor a történet kirakósának darabjai a helyükre kerültek. Undorítónak találtam, sírni tudtam volna a lelkembe költöző fájdalomtól, hogy a saját apám ilyen véleménnyel volt rólam, és minden bizonnyal mai napig így érez, különben nem tette volna meg mindezt velem. Taehyungra pillantva láttam, hogy megfeszült testtartással és irdatlan dühvel nézi Jeremyt. Mintha bármikor képes lenne nekiugrani.

-A kislányom szépen felcseperedett, csoda folytán nem halt meg az utcán. Összefutott Taehyunggal, és vele élt, nem tudtam a közelébe férkőzni, de azt hittem, kinyírja helyettem.- folytatta a beszédet az apámnak nevezett ember olyan világi nyugalommal a hangjában mindeközben, hogy az szinte lehetetlen.

-Nem öltem volna meg soha! Nem vagyok egy érzéketlen pöcs, veled ellentétben! A feleségedet is megölted, mikor ő Leeloo pártjára állt, és haza akarta hozni!- ordított rá Tae Jeremyre, mire nekem elszorult a torkom. Anyám meghalt? Aki végül mellém állt? Néma pityergésbe fogtam, amit már nem tudtam visszafogni, annyira sok volt minden egyszerre.

-Igen, Mary ezért halt meg.- közölte Jeremy, és folytatta a mesét.- Finnországban Rosette direkt fenyegette meg Taehyungot, hogy írjon hamis dolgokat az érzékeny lánynak, hogy Leeloo elmeneküljön tőle, és végelkeseredésében hozzám fusson, William megkeresése érdekében, és hogy védelmet kapjon. Így hát kis idő után ez így is történt, szövetségesünk lett. Jól bántam vele, nehogy gyanút fogjon. Mindezt azért, hogy elvezessen az Ezüst Tigrisekhez, hogy kinyírja Taehyungot, ezzel kiszipolyozva minden életkedvet Ji-hunból, és adja fel a harcot halott fia miatt. Annyira tökéletesen működött minden, aztán Leeloo megtalálta Williamet, és felborult a terv.